2024. április 16., kedd

Elgondolkodtató politikusoknak

 Úgy gondoljuk, hogy Marcus Aurelius egy olyan császár és filozófus volt, akinek számos gondolatát így kétezer év távlatában is érdemes meggondolnunk, sőt, magunkévá tenni. Különösen politikusoknak. Most az Elmélkedéseiből válogattunk.

„Ne úgy élj, mintha még tízezer évig akarnál élni. A kikerülhetetlen ott lebeg a fejed fölött. Míg élsz, míg módodban áll, légy jó emberré.”

„Van világos értelmed? –Igen! –Miért nem élsz vele? Mert, ha ez betölti feladatát, mi másra van még szükséged?”

„Próbáld meg, sikerül e derék ember módjára élned, aki nem zúgolódik a mindenségtől neki osztott sors ellen, s beéri azzal, hogy ő maga igazságosan cselekszik, és lelke mindig jóra kész.”

„Ha kötelességteljesítésről van szó, ne törődj vele, fázol-e vagy izzadsz, virrasztasz-e vagy eléggé kialudtad magad, gáncsolnak-e vagy dicsérnek, halálveszedelemnek vagy valami másnak teszed-e ki magad. Mert maga a halál is csak az élet feladatainak az egyike. Elég tehát, ha vele kapcsolatban is derekasan megteszed, amit a pillanat kíván.”

„Az erkölcsi tökéletesség velejárója, hogy minden napot úgy élsz le – izgalom, ernyedtség, alakoskodás nélkül – mintha az volna az utolsó.”

„Az emberek egymásért születtek. Vagy tanítsd, vagy tűrd hát őket.”

„Őrültség lehetetlenséget hajszolni; márpedig lehetetlen, hogy a hitvány emberek másképp cselekedjenek.”

„Egyenesnek kell lenni, nem pedig kiegyengetettnek.”

 X