Váczi Márk: Október 21. Boldog IV. Károly ünnepe

 

IV. Károly magyar király, Bourbon-Pármai Zita királyné és Ottó trónörökös

A Katolikus Egyház október 21-én ünnepli Boldog IV. Károly emléknapját. 1911-ben ezen a napon fogadott egymásnak örök hűséget az ifjú főherceg és Bourbon-Pármai Zita hercegnő. Ma Hazánk utolsó apostoli királyára emlékezünk.

Habsburg-Lotaringiai Károly Ferenc József 1887. augusztus 17. született az ausztriai Persenbeugban Ottó Ferenc főherceg és Wettin Mária Jozefa szász királyi hercegnő gyermekeként. Apja Ferenc Ferdinánd trónörökös öccse, Károly Lajos főherceg, az uralkodó Ferenc József fivérének fia volt. Ez a származás már születésétől meghatározta Károly életének alakulását. Anyja mélyen vallásos volt, rendkívül fontosnak tartotta, hogy távol tartsa fiát kicsapongó életet élő apjától. A dinasztia hagyományoktól eltérően az ifjú főherceg nem magánúton, hanem a bécsi bencés gimnáziumban folytatta középiskolai tanulmányait, ráadásul érettségizni is nyilvános vizsgán szeretett volna 1905-ben, azonban ezt Ferenc József tiltása megakadályozta. A császár méltatlannak érezte, hogy a Habsburg család tagja nyilvános versenyhelyzetben adjon számot tudásáról. Ennek hatására Károly, bár 1906-tól Prágában állam- és jogtudományt tanult, magánúton tett szert a szükséges ismeretekre. Apja 1906-ban bekövetkezett halála kapcsán kapott jelentősebb figyelmet, mivel ekkor előrébb lépett a trónöröklés rangsorában. Rudolf főherceg 1889-ben öngyilkos lett, Ferenc Ferdinándnak pedig rangon aluli házassága elismerése fejében le kellett mondani gyermekei trónigényéről, így unokaöccse igen előkelő helyet foglalt el a trónörökösök listáján.

1911-ben került sor a Habsburg dinasztia utolsó nagy esküvőjére, amikor Károly feleségül vette Zita Bourbon-pármai hercegnőt, akitől nyolc gyermeke született. A legidősebb a 2011-ben elhunyt Ottó volt. A főhercegi pár példás családi életet élt, és békében telhettek volna napjaik, ha nem következik be az, amitől mindenki évek óta tartott – és amit az osztrák külpolitika kiváló ürügyként használ fel egy háború kirobbantására: az 1914. június 28-i szarajevói merénylet, Ferenc Ferdinánd és felesége, Chotek Zsófia meggyilkolása. A trónörökös halálával Károly lépett az idős uralkodó, a magyarok Ferencjóskája örökébe, aki 86 esztendős korában, 1916. november 21-én, 68 évnyi kormányzás után elhunyt. Az új császár már december 2-án napiparancsban tudatta a birodalom népeivel, hogy személyesen veszi át az osztrák-magyar hadsereg szárazföldi és tengeri erőinek főparancsnokságát. Ezzel együtt megkapta a tábornagyi rangot, a korábbi főparancsnok, Habsburg-Tescheni Frigyes főherceg kénytelen volt lemondani tisztségéről és visszavonulni.

Az ifjú uralkodó I. Károly néven lett az Osztrák Császárság császár, IV. Károly néven Magyarország királya. Koronázására 1916. december 30-án Budapesten, a Mátyás-templomban került sor, ahol – a koronázások történetében először – a magyar himnuszt énekelték az osztrák helyett. Hitvesét, Zitát magyar királynévá koronázták. Hogy a fentieken kívül milyen címeket viselt még, azt jól mutatja az alábbi felsorolás: „I. Károly Isten kegyelméből Ausztriai császár, Magyarország e néven IV., Apostoli Királya, Cseh, Dalmát, Horvát-Szlavonországok, Galicia, Lodoméria, Ráma, Szerb, Kún és Bolgárországok, úgy Illyria, Jeruzsálem stb. királya, Ausztria főhercege, Toscana és Krakkó nagyhercege, Lotaringia, Salzburg, Steyer, Korontán, Krajna és Bukovina hercege, Erdély nagyfejedelme, Morvai őrgróf, Fel- és Al-Szilézia, Modena, Párma, Piacenza, Guastalla, Osviecim és Zátor, Teschen, Friaul, Raguza és Zára stb. hercege, Habsburg, Tyrol, Kyburg, Göre és Gradiska grófja, Trient és Brixen fejedelme, Fel- és Al-Luzsica s Isztria őrgrófja, Hohenembs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja, Trieszt, Kattaro és a Szláv őrgrófság ura”.

Az egyre kilátástalanabbá váló háborús küzdelem mellett Károlynak egy társadalmilag, politikailag és katonailag instabil birodalmat kellett vezetnie. Már 1917 tavaszától a háborúból való kiválásra, különbékére törekedett. A minisztertanács a Monarchia egységének megtartását, azaz a területi integritást és a szerb uralkodóház leváltását jelölte meg elérendő minimumként. Az antantnak viszont nem volt érdeke a különbéke megkötése, mivel ez felborította volna a háború utáni időszakra már kidolgozott terveket, főként az Osztrák-Magyar Monarchia felszámolását, területeinek felosztását. A császár és király feleségének fivére, Sixtus herceg révén titokban kapcsolatba lépett Georges Clemenceau francia miniszterelnökkel, és beleegyezett Elzász és Lotaringia Németországtól Franciaországhoz való visszakerülésébe.

1918 elején a hadiszerencse megfordult. Oroszország összeroskadt, az olasz fronton pedig a Monarchia csapatai sikereket értek el. Ekkor Franciaország felajánlotta a különbéke lehetőségét, ám a birodalmi külügyminiszter, Czernin gróf nyilvánosságra hozta Clemenceau erre vonatkozó levelét. A francia miniszterelnök ekkor határozta el, hogy bosszút áll a Monarchián. Ráadásul II. Vilmos német császár is feldühödött, amikor tudomására jutottak a béketapogatózások. Minden lehetőség megszűnt a háborúból való kilépésre. A helyzetet csak súlyosbította, hogy Czernin egy magánbeszélgetésen lemondásra szólította fel a császárt, aki Zita császárné visszaemlékezése szerint az eset után szívrohamot kapott, és csak az ő győzködésére nem írta alá a lemondó nyilatkozatot. Végül a külügyminisztert menesztette pozíciójából. Később derült csak ki, hogy a gróf összejátszott a németekkel.

A magyarországi viszonyok sem voltak kedvezőek az uralkodóra nézve. Magyar királyként tett első intézkedése gróf Tisza István lemondatása volt. Az összeomlás küszöbén a választójog kiszélesítésével és a nemzetiségeknek adott engedményekkel próbálta egyben tartani a monarchiát, de törekvése nem járt sikerrel. 1918 októberében bejelentette, hogy a birodalmat föderatív alapon, egyenrangú szövetségi államok rendszerévé kívánja átalakítani, a magyar kormány azonban határozottan a terv ellen lépett fel, így kénytelen volt kinyilvánítani, hogy az átalakítás a Szent Korona országait nem fogja érinteni. Ráadásul a nemzetiségek többsége az antant támogatását maga mögött tudva ekkor már ki akart szakadni a birodalomból, a törekvés tehát elkésett.

Az október 31-i őszirózsás forradalom alatt Károlyi Mihály kormányát még ő – pontosabban megbízottként József főherceg – nevezte ki. Végül arra kényszerült, hogy november 11-én Ausztriában, majd 13-án eckartsaui nyilatkozatában Magyarországon gyakorolt uralkodói jogairól is lemondjon. A magyar államügyekről a következőképpen rendelkezett: „Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; amely háború keletkezésében semmi részem nem volt. Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva. Ennél fogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok és már eleve elismerem azt a döntést, mellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja. Kelt: Eckartsau ezerkilencszáz tizennyolc, november hó tizenharmadikán. Károly”.Miután november 12-én Ausztriában, 14-én Csehszlovákiában, 16-án pedig Magyarországon is kikiáltották a köztársaságot, családjával Svájcba költözött.

A háború végeztével Magyarországon a hadiállapot nem szűnt meg. A hazai viszonyok rendeződése a Tanácsköztársaság bukása után kezdődhetett el. Az 1920. évi I. törvénycikk kihirdetésével az ország államformája ismét királyság lett, a törvény értelmében a főhatalmat ideiglenese a mindenkori kormányzó gyakorolta. Ez az ideiglenes jelleg végigkísérte a Horthy-korszak negyedszázadát. A királyság intézményét végül az 1946. évi I. törvény törölte el, amely február 1-jén lépett hatályba. Az 1949. augusztus 18-án elfogadott alkotmány ezt az állapotot rögzítette.

A Horthy Miklós kormányzóságát jogilag megalapozó 1920-as törvény államformára és az imént hangsúlyozott ideiglenességre vonatkozó kitételt Károly kedvező lehetőségnek tekintette, ezért 1921. március 27. és április 5. között visszatért Magyarországra, követelve Horthytól: adja át a hatalmat. A kormányzó ekkor még le tudta beszélni erről a környező államok katonai beavatkozásának veszélyére és a belpolitikai helyzetre hivatkozva. A király Szombathelyre vonult vissza, ahonnan ezúttal levélben szólította fel Horthyt a hatalomátadásra. Ehhez a királyhűs arisztokraták és az ott állomásozó katonaság támogatása nem bizonyult elegendőnek, a levélre elutasító válasz érkezett. Mivel Károly ekkor még nem akart erőszakhoz folyamodni, tudomásul vette a történteket, és antant katonák kíséretében visszatért Svájcba.

Másodszor október 20-án tért vissza az országba, ezúttal Cirák-Dénesfán landolt repülőgépével. Ellenkormányt alakított, és vasúton Budapestre indult Ostenburg-Moravek Gyula Sopronban állomásozó csendőr csapataival. Október 23-án Budaörsnél ütköztek meg egymással a királyhű és a kormányzópárti csapatok – utóbbiak jórészt egyetemi zászlóaljakból álltak. A kormánycsapatok körülzárták a királyi katonákat, akik megadták így magukat. A királyt több őt támogató politikussal együtt a tatai Esterházy-kastélyba, majd Tihanyba szállították. A családot végül a Cardiff könnyűcirkálón a Portugáliához tartozó Madeira szigetére, Funchalba vitték. Károly itt hunyt el spanyolnáthában 1922. április 1-jén, mindössze 34 esztendősen felesége, gyermekei és udvari papja, dr. Zsámboky Pál körében. A trónörökös legidősebb fia, Ottó lett, aki azonban sohasem került trónra. Ausztriai trónigényéről 1961-ben lemondott, a magyarországiról viszont nem, mivel azt a kommunisták nem kérték tőle.

Habsburg-Lotaringiai Károly a dinasztia több tagjához hasonlóan mélyen vallásos volt. Tanulmányai alatt nagy hatással volt rá a lelki életéért felelős domonkos atya és szintén hívő katonai nevelője, gróf Georg Wallis, akinek felesége Pálffy Zsófia később megszervezte a boldoggá avatását előkészítő úgynevezett Gebetsligát, imaszövetséget. A főherceg feleségében, Zitában méltó társra lelt. Házasságuk előtt a menyasszony személyesen ment Rómába, hogy frigyükre X. Piusz pápa áldását kérje. Gyermekeiket ugyancsak vallásosan nevelték.

Uralkodóként jelentős érdemeket szerzett háborúellenes politikájával. Halálos ágyán is buzgón imádkozott, utolsó sóhajában is a Szent Családhoz fohászkodott. II. János Pál pápa 2004 október 3-án a Szent Péter téren boldoggá avatta. Az ehhez szükséges egyik csoda Brazíliához kötődik. Egy ott szolgáló lengyel apáca kérte közbenjárását, amikor egyik lábát súlyos betegség támadta meg, és ezért amputálni kellett volna. A nővér másnapra teljesen meggyógyult.

Boldog IV. Károly emléknapjaként a Szentatya nem halála, hanem Zitával való házasságkötése napját, október 21-ét jelölte meg, ezzel is felhívva a figyelmet példás házaséletére és hangsúlyozva, hogy a szentté válás egyik útja a házasság. Szentté avatási eljárását megkezdték. 2013. április 1-jén szentelték meg hermáját a budapesti Szent István bazilikában. Monte faluban, Madeira szigetén és Innsbruckban szobrot állítottak a tiszteletére. Magyarországon több alkotás is kötődik a személyéhez. Nagybecskereken avatták fel 1917-ben mellszobrát, az első őt ábrázoló szobrot, vélhetően egy laktanya vagy egy kórház udvarán a császári és királyi 12. gyalogezred „lábbadozó” osztaga jóvoltából. Alkotója Zombori Erebits Gyula volt. A szobor további, a trianoni döntés utáni sorsa ismeretlen. Tihanyban, az Óhegy déli lejtőjén található a IV. Károly kálvária, amelyet 1926-ban közadakozásból állítottak fel. Tanácsi határozattal 1960-ban lebontották, de 1992-2013 között a tihanyiak a stációkkal együtt újjáépítették, sőt, egy kis kápolnát is felépítettek a tetején. Baján, az utolsó visszatérési kísérlet emlékére 1991-ben emeltek emlékművet a Duna-híd tövében, mivel itt szállt fel arra a hajóra, amivel végleg elhagyta az országot. Budapesten, a VII. kerületi Városháza parkban 2016-ban avatták fel a király bronz mellszobrát, amely Juha Richárd Attila munkája.

IV. Károly tisztelete nemcsak egyházi körökben terjedt el, de a legitimista, azaz a Habsburgok trónra való visszatérését támogató királypárti értelmiségiek között is.

 Váczi Márk