Az
idei év egyik legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye volt az új írországi
abortusztörvény elfogadása. Máig nem teljesen tisztázott és egyértelmű mindenki
számára, mit is tartalmaz pontosan az elfogadott törvénytervezet, illetve mik
is a legfontosabb következményei.
Az
biztos, hogy a több helyen megjelentekhez képest az új jogszabály valójában
kevésbé radikális, de olyan, elismerésre méltó munkát végző életvédő
szervezetek, mint például a Magyarországon is jelenlévő CitizenGo több helyütt
is élesen tiltakoztak ellene, és számosan megosztották az első híreket. Így
tettem én is. Azóta kiderült, az információk nem teljesen helytállók. Tény,
hogy a módosítások valóban liberálisabb szellemben fogják fel a művi
terhességmegszakítást mint olyat, de az íreknél továbbra sem lehet bemondásra,
minden indok nélkül abortuszt végrehajtani.
Hívő
keresztény ember azonban nem mehet el szó nélkül az ilyen események mellett, és
igenis hallatnia kell a hangját, ha olyat tapasztal, ami akár csak kis
mértékben is a krisztusi és az egyházi tanítás ellen hat. Tetszik vagy nem
tetszik – akár nekünk, akár másoknak ‒, ez is feladatunk a pasztoráció mellett.
Mint ahogy feladata ez a mindenkori egyházi vezetésnek is. A Magyar Katolikus
Püspöki Konferencia ennek a küldetésének igyekszik eleget tenni, ahogy ezt idén
több alkalommal tapasztalhattuk.
Az
MKPK november 13-án adta ki Megújulás a szeretetben című körlevelét, amely
foglalkozott „a megfogant emberi élet védelmének fontosságával”, a püspöki testület
fontosnak tartotta, hogy december 28-án újabb, a témát részletesebben taglaló
körlevelet bocsásson ki. Ennek egyik fontos előzménye az 1956. szeptember 12-én
megjelent körlevél, amely a Hazánkban akkor lehetővé tett művi
terhességmegszakítások okán látott napvilágot, és hangsúlyozta: az emberi élet
a fogantatás pillanatában kezdődik, Isten ugyanis ekkor leheli bele az emberbe
a halhatatlan lelket, amelyet saját képmására teremtett. „Mivel Isten az ember
természetébe oltotta a szülői szeretetet”, a magzat szándékos megölése az
isteni törvény szerint bűn.
Súlyos megállapítás, de igaz: a XX. században
több magyar vesztette életét terhességmegszakítás következtében, mint a két
világháborúban – hangsúlyozzák a mostani, jelképes időpontban kiadott dokumentum
szerzői. A körlevél Aprószentek ünnepén jelent meg, amikor az Egyház a
betlehemi gyermekgyilkosságokra emlékezik. Akárhogy csűrjük-csavarjuk, az
abortusz gyilkosság, az emberi élet szándékos elvétele. E bűn terhe alól csak néhány
nagyon indokolt esetben lehet feloldozást nyerni: ha az anya élete súlyos
veszélyben forog, a magzat kihordása az anya súlyos és tartós megbetegedéséhez
vagy halálához vezethet, illetve ha a magzat
olyan genetikai vagy egyéb elváltozásokat mutat, amelyek az élettel összeegyeztethetetlenek.
További felmentő körülmény a hatályos jog szerint, ha az anya nemi erőszak vagy
vérfertőzés következtében lett várandós, továbbá ha a nő súlyos
válsághelyzetben van, azaz a terhesség testi vagy lelki megrendülést, illetve
társadalmi ellehetetlenülést okoz számára. Az egyházi és az állami jogi
megközelítés nem minden ponton találkozik egymással, de nagy az átfedés.
Gondoljuk
végig, milyen súlyos lelki megrázkódtatást jelenthet például egy nemi
erőszakból fogant magzat kihordása. Ilyen esetben az Egyház sem várhatja el az
anyától, hogy a gyermeket megszülje, hiszen már maga az erőszakos cselekmény is
óriási törést okoz az életében, lehet, hogy soha nem tudja azt pszichésen
feldolgozni. Nem várhatja el senki egy nőtől, hogy az erőszakban fogant, nem
kívánt gyermekét csak azért kihordja, hogy aztán örökbe adja valakinek, bár az
élethez ezeknek a gyermekeknek is ugyanúgy joguk van.
A
mai hazai szabályozás értelmében a várandósság 12. hetéig, azaz a magzat
nagyjából 3 hónapos koráig élete édesanyja szabad akaratából bármikor elvehető,
18 éves kor alatti nő esetében ez a 18. hétig kitolódhat. Efelett már csak
különleges orvosi indokkal lehet terhességmegszakítást végrehajtani. Bár a
kívülállók számára etikai és filozófiai, azaz elméleti kérdésnek tűnhet, az
anya, az apa és egyáltalán a magzat szempontjából nagyon is gyakorlati
jelentőségű a magánélethez és az önrendelkezéshez való jog mibenléte. Azaz
például ha az anya a terhességmegszakítás mellett dönt, de az apa ezt nem
támogatja, az ő joga egyértelműen sérül, nem beszélve a magzatról, akit nyilván
megkérdezni sem lehet erről. Ma, amikor az állatoknak, növényeknek, és néha már
a környezetnek is az emberrel egyenlő jogokat tulajdonítunk, a magzatok jogait
nem hagyhatjuk figyelmen kívül.
Véleményem
szerint, amennyiben valóban súlyos helyzet nem áll fenn – ennek meglétét
egyébként az egészségügyi szolgálat nem vizsgálhatja, az anya önbevalláson
alapuló döntését köteles elfogadni ‒, a születendő gyermek élethez való joga
erősebb. Tudom, az egyházi álláspont szerint a fogamzásgátlás bűn, mégis úgy
gondolom, odáig el kell jutni, hogy ezek a módszerek családban élő felnőtt
emberek számára igenis járható utat jelentenek, és nem csak a természetes
családtervezés az egyetlen jó megoldás. És még egy nagyon fontos dolog, amelyet
ugyan a körlevél nem érint, mégsem hagyható figyelmen kívül. Az államnak
segítenie kell abban, hogy a kívánt gyermekek megszülethessenek, mert velük
teljes a család. És nem csak a második vagy a harmadik támogatására gondolok,
de bizony már az elsőére is. Mert bizony ma ez is sok fiatal házaspár számára
komoly tervezést igényel.
A
lényeg tehát: álljunk minél többen az élet oldalára!
Váczi Márk
