2024. február 1., csütörtök

Alapítók: Reményeink

 

A 2024-es új év legnagyobb belpolitikai eseményének kétségkívül a polgármesteri és önkormányzati választás ígérkezik. Természetesen nem feledkezünk meg az EP választásról sem, de helyi szinten sokkal kevesebb érdeklődést vált ki, mint az előző kettő. Ez érthető is, hiszen a polgármester és a képviselő testület tagjainak személye igazán fontos az adott településen élők számára. A tapasztalatok szerint ez fokozottan igaz a kistelepülések, kisvárosok esetében, de a többi közepes település esetében is. A párttámogatás egy bizonyos létszámú település esetében lényegtelenné válik. Egyre inkább a teljesítmény számít, nem pedig a párttámogatás.

Pécs esetében más a helyzet. Az itt élők számára elsődlegesen az számít, hogy az adott jelölt melyik párt támogatását élvezi. Ezért juthatott ismét országgyűlési mandátumhoz a professzor annak ellenér, hogy az előző ciklusban semmit nem tett Pécsért, és úgy látszik, erre jelenleg is nagyon ügyel. Igaz, így viszont nem éri kudarc és nem ront el semmit. Kicsit jellemző a hozzá tartozó pécsi csapat hozzáállása is az ügyekhez. Jellemző, de nem kizárólagos. Kezdjük a jelenlegi ellenzéki képviselőkkel. Elsősorban azokkal, akik nem surranópályán jutottak be a közgyűlésbe. Nagy örömünkre szolgált, hogy az 1. körzet képviselője, Berényi Zoltán úr folytatta ugyanazt az aktivitását amiért 2019-ben javasoltuk őt, egyetlenként, önkormányzati képviselőnek. Úgy látjuk, amit ma ellenzéki pozícióból, különösen egy ilyen arrogáns társasággal szemben, amilyen a városvezető koalíció képviselőinek többsége, ki lehetett hozni, azt kihozta. Gratulálunk munkájához, és remélhetőleg újraválasztják a mostani körzetében. Asztaltársaságunk teljes támogatását élvezi.

Kellemes meglepetés volt számunkra Kővári János úr teljesítménye is. Úgy tűnik, nagypapa korba érve lehiggadt, és az elmúlt öt évben komoly munkát végzett, és szintén sikerült eredményeket is elérnie. Az ő újraválasztását is támogatjuk, különösen annak reményében, hogy a jövőben még kevesebb olyan politikai csatározásba megy bele, amelynek az odamondogatáson kívül semmi értelme nincsen. Jelenleg több olyan ellenzéki politikus nincsen, aki a szavazók akaratából jutott be a közgyűlésbe. Az ÖPE-KDNP frakció harmadik tagja, dr. Kamarás Péter úr tevékenységét behatárolhatja az általunk rossznak tartott frakció fegyelem, de számos olyan sajtótájékoztatót tartott, amely jól mutatta, hogy egyénileg bejutva, komoly munkát tudna kifejteni a körzetében élők számára. Higgadt, megfontolt emberként energiáját nem fölösleges és értelmetlen szócsatákra pazarolta. Mindezek figyelembe vételével az ő indítását is támogatja Asztaltársaságunk. A surranó pályán bejutott négy Fideszes képviselő közül kettővel tudunk érdemben foglalkozni. Ismerve a Fidesz belső mechanizmusát, jól tudjuk, hogy a frakciófegyelem megtartása és betartása rendkívül szigorú. Úgy láttuk, hogy dr. Barkóczi Csaba a munkamegosztásban a harcosabb szerepet kapta. Több sikeres akciója közül, különösen a használt gumiabroncs telep felszámolása, szép munka volt. Ugyanakkor rontja a teljesítményét, hogy számtalanszor nem kellően alátámasztott felszólalása volt. A vagdalózás nem pálya, ezen lehetne javítania a későbbiek során.

Dr. Csizmadia Péter frakcióvezető úr úgy láttuk, hogy igyekezett felnőni a feladatához. Az első évben kevésbé sikerült, de manapság már komoly jövőképet vetít a pécsi polgárok elé. Meggyőződésünk, hogy kiváló önkormányzati képviselő lenne és magas szinten képviselné azt a körzetet, ahol megválasztják a reményeink szerint. Esetleges polgármesternek azonban még nem látjuk kellően felkészültnek olyan emberekkel szemben, mint akik a jelenlegi koalíció tagjai. A kellő erélyt és határozottságot hiányoljuk belőle. Természetesen, mint mindig, fenntartjuk a tévedés jogát, bár reméljük, hogy vele szemben nem téves a meglátásunk. Reméljük, hogy még szép politikai pálya áll előtte.

Sajnos, a másik oldalon már kevés olyan személy van, akit jó szívvel tudnánk képviselőnek javasolni. Kezdjük a legkönnyebbel. Zag Gábor képviselő úr teljesítményével, mint önkormányzati képviselővel elégedettek vagyunk. A Covid időszak után tudtuk felvenni a személyes kapcsolatot, de a leveleinkre, ellentétben az előző önkormányzati képviselőkkel, mindig válaszolt. Azt tapasztaltuk, hogy az ígéretét mindig betartotta, állta a szavát. Több programot sikerült megvalósítanunk együtt. Ismereteink szerint körzetében elégedettséget vívott ki a munkájával. Miután az alpolgármesteri tisztséget is elnyerte, arra számítottunk, hogy  az egyesült ellenzék őt indítja a polgármesteri szék elnyeréséért. Arra nincsen rálátásunk, hogy a Városházát érintő öt rendőrségi nyomozás során megállapítanak e terhére róható bűncselekményt. Mindenesetre úgy gondoljuk, hogy jó esélye van arra, hogy a körzetében újraválasszák. Képviselői munkájával elégedettek vagyunk.

A többi képviselő társáról nem emlékeznénk meg. Amennyiben a körzetükben élőknek megfelelt a tevékenységük, akkor ismételhetnek.. Pár hónap, és tisztán fogunk látni.

 

Alapítók