Asztaltársaságunk nem csak a
környezetre, de a kulturális területre is nagy hangsúlyt fektet. Mély
meggyőződésünk, hogy Pécs gazdasági fellendülésének a turizmuson és a
kulturális rendezvényeken keresztül vezet az egyik útja. Éppen ezért is fájó
számunkra a volt Bóbita bábszínház épületének sanyarú sorsa, ezért tettünk a
hasznosítására már többször is javaslatot. Éppen ezért fájdalmas a számunkra a
Gyermekkönyvtár bezárása, és talán még fájdalmasabb a Pécsi Kulturális Központ
épületének a kiürítése. Ez utóbbi esetében az ilyenkor szokásos maszatolás
megy, az épület életveszélyessé vált. Egyik napról a másikra? Nem. Évek,
esetleg évtizedek alatt vált azzá. Még pedig azért, mert a mindenkori
városvezetők nem törődtek a felújításával. Sem az előzőek, sem pedig a mostaniak.
Az előbb említettem a turizmust. Az intézményben volt található az ország legnagyobb, csodálatosan kialakított vasúti terepasztala. A város mindenkori kulturális vezetésének, mint turisztikai látványosságnak, lehetővé kellett volna tenni az egész éves látogathatóságát. Sok iskolai csoport, Pécsre látogató családok csemetéi minden bizonnyal érdeklődést mutattak volna e nem mindennapi látványosság iránt. A Pécsi Kulturális Központban olyan foglalkozásokat, rendezvényeket kellett volna tartani, különösen a turisztikai szezonban, amely szélesebb tömegeket vonzottak volna. Persze, ehhez hozzáértő szakemberek kellettek volna, mint amilyenek voltak, és ezek szerint jelenleg is vannak.
A Gyermekkönyvtár esetében esetleg felvethető, hogy a jelenlegi igények nem indokolták egy ilyen intézmény fenntartását. Akkor a legegyszerűbb utat kell választani? Bezárni? Meglátásom szerint nem. Már évtizedekkel ezelőtt el kellett volna indítani egy olyan programot, az iskolákkal összefogva, amely elősegítené azt, hogy a gyermekek ne a TV sok esetben gagyi adásait bámulják, vagy tíz évesen már a kütyüket nyomogassák, hanem olvassanak. Az olvasás megszerettetéséhez pedig megfelelő gyermekirodalom kell. Gyermekkori emlékeim közül felrémlik a Sicc, a Gőgős gúnár Gedeon, Tarzan, majd később az indián és cowboy könyvek sokasága, és még később az ifjúsági regények vezettek el az olvasás szeretetéhez. Alakították ki a történelmi ismeretek iránti érdeklődésemet, míg társaim a földrajz, biológia, esetleg a fizika szépségeit fedezték fel a könyvek segítségével.
Hiszem, hogy a mai ifjúság, a mai gyermekek lelkében ugyan úgy él a könyvekben található varázslat iránti vágy, mint annak idején a miénkben is élt. A pedagógusok, a szülők, de a kultúrpolitikusok felelőssége is, hogy ezt a könyvek nyújtotta varázslatot megismertessék a mai gyermekekkel, fiatalokkal.
A feladat évtizedekre adott. Neki lehet állni és munkálkodni.
Maráczy Tibor
