Február 14-én volt hamvazószerda, elkezdődött a nagyböjti, bűnbánati időszak. Olvasom a fő -és nagytiszteletű lelkész urak írásait a közösségi oldalon, és örülök. Örülök, mert széles nyilvánosság előtt hirdetik a bűnbánat, az Istenre való figyelés szükségességét. Ki tudja, ezek az írások kit, és hogyan ragadnak meg? Mi az a kis szikra, amely valamilyen kis tüzet lobbant az elmélkedést olvasó szívében, amely aztán erőre kap, és egyre inkább Isten szeretete tölti el a szívét. Isten szeretete, amely nélkül valami üresség marad bennünk, ha elismerjük, ha nem. Olvasok olyan gondolatokat is, amely még mindig a régi hústilalom körül forognak, mintha ennek az időszaknak holmi lényeges eleme lenne. Igaz, különösen a katolikus és ortodox egyházakban, ma is a böjti felkészülés része a húsevés elhagyása bizonyos napokon, de úgy gondolom, hogy nem ez a lényeg.
A lényeg valahol másutt bújik meg. Mert nézzük meg, hogy valójában miről is van szó. Arról, hogy Isten szeretetből megteremtett bennünket, embereket is. Megteremtett, hogy részesítsen isteni életében. A szeretetben, az örök életben. Ez azonban nem mindenkinek tetszett a „vezetők közül.” Lucifer, aki maga is főangyal volt, hogy bizonyítsa, mennyire érdemtelenek az új teremtmények Isten kegyelmére, Isten iránti engedetlenségre csábította az első emberpárt. Ezt nevezi a teológia eredeti, vagy eredendő bűnnek. Ezzel lőttek az ember és Isten közti szeretet közösségnek, az égi harmóniának. Azonban a Teremtő nem akarta, hogy az emberek, akiket Ő alkotott, végleg elvesszenek. Ezért a történetbe belép Jézus, a második Isten-i személy, aki kiüresítette önmagát, vagyis letette istenségét, és emberré lett. Ezt ünnepeljük karácsonykor. Azért lett emberré, hogy megmentse azt, ami elveszett. Azért lett emberré, hogy az emberiséget visszavezesse Teremtőjéhez. Azért lett emberré, hogy eltörölje az örök halált, és visszaállítsa az ember és az Isten közötti szeretet kapcsolatot, az égi harmóniát, az örök életet. Emberré lett, hogy a halálig, és az Ő esetében a kínok útján vezető kereszthalálig engedelmes legyen az Atyának. Igen, a kereszthalálig engedelmes volt az Atyának, Istennek. Emberként kikerülve a bűnt, az engedetlenséget, vállalta az Istentől kapott feladatot, és azt végig is vitte, végrehajtotta. Az Atya akaratát cselekedte. Azonban a kereszthalál kevés lett volna, hiszen abban a korban egyik kivégzési mód volt, amelyet sok bűnöző elszenvedett. Olvashatjuk; Jézust is két lator közé feszítették fel.
Az igazi bizonyíték Jézus feltámadása! Elképesztő! Gondoljunk bele! Ilyent állítani, ilyent tanítani. Azt mondani, hogy a bődületes kegyetlenséggel megkínzott Jézus, aki annyira gyenge volt, hogy három órán belül meghalt a kereszten, nos, ez az emberi roncs harmadnapon feltámadt, még negyven napig járt kelt itt a földön, azután felment az égbe. Hú, micsoda sztori. Azonban van egy bibi. A tanítványok magatartása. A gyáva apostolok teljesen megváltoznak. Kőkeményen ellenséges környezetben ilyen történetet kezdenek el tanítani. Az igazi csavar azonban az, hogy a tanításukat senki nem tudta megcáfolni. Nem, mert számos tanú volt. Jézus feltámadása után több mint 500 embernek jelent meg. Sehol nem találunk olyan cáfolatot, amely kétségbe vonná a feltámadás tényét.
Most jutottunk el a témánkhoz. Hamvazószerda. Ekkor emlékezteti az Egyház a Krisztusban hívőket, és rajtuk keresztül az egész emberiséget, hogy véges az életünk itt a földön. Ne csak arra a viszonylagos kis időre gondoljunk, amit itt e világban eltöltünk. Emlékezzünk teremtettségünkre.
Mi a böjt, mi a bűnbánat? Válasz Isten és Jézus szeretetére. Válasz arra, hogy számtalanszor megszakítjuk azt a szeretetközösséget, amely meg van köztem és Isten között. Ez a megszakítás lehet hosszabb vagy rövidebb idejű, de mindenképpen kifejezi azt, hogy eltávolodtam Teremtőmtől, annak szeretetétől. Mi a válaszunk? Miért kell a lemondás, a bűnbánat? Mindkettő bocsánatkérés. Azonban mindkettő csupán külsőség, ha lelkileg nem éljük meg, ha lelkileg nem éljük át. Saját tapasztalatom, hogy az az igazi szeretet, ha nekem sokkal jobban fáj a galádságom, mint annak, akit megbántottam. Amikor saját szívemben átélem és megélem a megbántásom másnak okozott fájdalmát. Amikor rádöbbenek arra, hogy mit műveltem, és az, amit tettem, mennyire helytelen.
Szeretet nélkül nincs bűnbánat, nincs megtérés. Igazi, mély, megélt és átélt szeretet nélkül nincsen. Megfogadhatom én, hogy a nagyböjti időszakban nem szivarozom, nem iszom kávét, nem eszem csokoládét, vagy bármi mást. Először is, ha nem vezet szeretet, talán meg sem tartom, de hiába is tartom meg kínkeservvel, ha lelkem mélyén Isten iránti szeretet nem mélyül el. Jól élte át Xavéri Szent Ferenc, aki imájában azt mondja, hogy nem azért szereti Jézust, mert megmentette az örök elmúlástól, hanem, mert őt Xavéri Szent Ferencet a halálig szerette. Érte, és mindannyiunkért Jézus szeretetből vállalta a szenvedéseket, hogy örök életünk legyen. Bűnbánatunk, lemondásaink a bocsánatkérésünknek az része, amiért mi nem szeretjük Őt annyira, mint amennyire Ő szeret bennünket.
Isten minden embert meghatározott céllal küld e világba. A fő cél az üdvösség, amelyet Istenhez való kapcsolódásunkkal érhetünk csak el. A kísértés a régi: Isten nem szeret bennünket, és nem a legjobbat akarja nekünk adni. A többi bűn csak az előbbi kettő megnyilvánulása. Sőt, odáig is elmehetünk, hogy egyáltalán nem törődünk Isten akaratával, esetleg még létezését is tagadjuk. Azonban azok, akik már ennél többre jutottak sem mentesek a kísértésektől és az eltévelyedésektől. Az előttünk álló bűnbánati időszak az újragondolás, a megerősödés és megerősítés ideje. Nagyon fontos a szívünk böjtölése! Az Úr mondta, hogy a szívben lakozik a gonosz, amely beszennyezi az embert. Csendesedjünk el. Halljuk meg Jézus szavát, tisztítsuk ki szívünket, és engedjük be a minket szerető Istent, az értünk szeretetből kínhalált is vállaló Jézust. Töltse el szívünket az Isten szeretete, hogy életünk során mindig igent tudjunk mondani akaratára. Akaratára, amely irántunk való szeretetéből fakad.
Maráczy Tibor
