2024. január 2., kedd

Maráczy Tibor: Kell nekünk stadion?

 

Kell! De nem foci, hanem úszóstadion, jégstadion, egy modern sportcsarnok!
Sajnálatos módon ismét felmerült annak a lehetősége, hogy Pécs új futballstadiont kap sok százmillióért? Minek?
Magyarországon csak a harmadosztályban van Nemzeti Bajnokság. A felsőbb osztálynak tartott labdakergetésnek OTP Bank Liga és Merkantil Bank Liga a neve.

Lassan több mint egy évtizede ömlik a pénz az ezekben szereplő csapatokhoz minden látható eredmény nélkül. Azok, amelyeknek sikerül kijutni a nemzetközi porondra, legtöbbször már a selejtező első körében kiesnek. Mély meggyőződésem, hogy a bajnokságot több éve uraló kirakat csapat sem állná meg a helyét egy német, vagy spanyol bajnokságban. Angolt már nem is merem említeni. A jelenlegi miniszterelnök fociimádatának köszönhetően sok milliárdért, amelyet az egészségügyre, az ottani fejlesztésekre lehetett volna költeni, hatalmas befogadóképességű stadionok épültek. Így újult meg a kedvenc város, Debrecen stadionja is, a csapat pedig kiesett az OTP Ligából. Ez történt az MTK esetében is, a Honvéd is búcsúzott, és lehet, hogy most az Újpest következik. Ezekben a csapatokban elvétve található magyar játékos, a klub által nevelt pedig szinte egyetlen egy sem. Akkor miért is működnek az Akadémiák sok száz gyerekkel? Miért ömlik oda a sok pénz, amelyet a tanárok béremelésére lehetne költeni?
Miért kellett az igényeket messze meghaladó nagyságú stadionokat építeni?
És most Pécs következne. Egy olyan városban, ahol a helyi gyengécske csapatnak jó, ha átlagban háromezer nézője van. De ilyen létszámot inkább csak szeretnének a klub vezetői. Akkor miért kell egy nyolcezres stadion? Azért, hogy tátongjon az ürességtől? Az az őrült mennyiségű pénz, amelybe majd a fenntartása kerül, jobb célra is fordítható lenne. Például uszodára, korszerű sportcsarnokra, jégstadionra. Elképzelni sem tudjunk, hogy mennyi tehetséges gyerek kallódik el azért, mert nincs hol megfelelő szinten sportolnia! Mindez akkor, amikor tehetségtelen, pénzzel kitömött fickók rosszabbnál rosszabb játékot produkálnak egy sehol nem jegyzett bankliga keretén belül.
Nem vitatom, szükséges a Szigeti úti stadion felújítása. De igen is állítom, hogy a jelenlegi befogadóképessége bőven megfelel az igényeknek. Őrültség pár száz ember szórakozására éves szinten százmilliókat költeni, miközben más sportágak tehetségeinek százai kallódnak el éves szinten a lehetőségek hiánya miatt.
Nagyon remélem, hogy az új stadion építését a kormányzat elnapolja addig, amíg a jelen csapat évente nem jut el valamelyik nemzetközi kupasorozat kieséses szakaszáig. Addig pedig bőven elég nekik egy felújított pálya is. 

Maráczy Tibor