2023. december 15., péntek

Alapítók Tamácsa: Tájékoztatás

 

Tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat az Alapítók Tanács 2023. december 09-ei ülésén elhangzottakról.
Az ülésen az alapítókon kívül jelen voltak meghívott szakértőink, akik évek során önként, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül segítik munkánkat, amelyet a városunk és az itt élők érdekében végzünk.
Az ülés kezdete előtt az alapítók megköszönték a segítők munkáját. A hölgyeknek egy-egy csokor virágot és egy-egy doboz bonbont, az uraknak egy-egy üveg Polgár bort nyújtva át.
Első hivatalos napirendi pontként Maráczy Tibor alapító tag beszámolt a 2023-ban elért eredményekről. Ennek keretében felolvasta Zag Gábor önkormányzati képviselő úr novemberi tájékoztató levelét, amelyet változtatás nélkül közlünk.

„Az alábbi kéréseiknek tettünk eleget 2023-ban az Alkotmány utca 75. környezetében: - pollerek kihelyezése, - tereprendezés, - füvesítés, - padok javítása, - sövények, bokrok metszése, - E.on szekrény előtti burkolat helyreállítása, - járdalapos járda kialakítása hulladéktárolóhoz. Kettő dolog van, ami még nem készült el, ugyanakkor be vannak ütemezve: - gyephézagos parkoló javítása: a munka meg van rendelve, várhatóan 2024. tavaszán kerül kivitelezésre, - parkolóban úthibák javítása: ez várhatóan még 2023. decemberében elkészül.”


A levelet követően a gyephézagos parkoló javítása elkezdődött, erről tájékoztattuk a képviselő urat.
Együttműködésünk során többször szorgalmaztuk a környék zöldfelületeinek bővítését, különösen arra való tekintettel, hogy a Szigeti úton a bicikli út építése miatt fák kivágására került sor. Megemlítettük, hogy az előző városvezetés, bár kikérte a környék lakóinak véleményét, és a válaszok 75%-ban a Magasház helyére park kialakítását szerették volna a tönkretett Megyeri tér pótlására, ez nem történt meg. Helyette egy, a terület nagyságához mérten, kis méretű játszótér létesült, amelynek a napsütéssel szemben semmilyen védettséget nem biztosítottak. Ezért napsütéses nyári napokon a játszótér csak a kora délelőtti és a késő délutáni órákban használható a napszúrás veszélye nélkül. A játszótér kialakítása miatt azonban a körbe ültetett fákon kívül további növényzet ültetésére nincsen lehetőség, ezért meg kell várni, amíg a fák felcseperednek. A mai gyerekekkel együtt, akik nagyszülőként az unokáikat már árnyékot adó fák alatt tudják majd a játszótérre vinni.
Ellenben a Hungária utca- Nagy Jenő utca-Petőfi utca által határolt területen munkálatok kezdődtek ez év őszén. A látványterv tanulmányozásakor feltűnt, hogy az épületeket is tartalmaz Kérdéssel fordultunk a képviselő úrhoz és az alábbi választ kaptuk.

„ A Zöld kapu című projekt keretében a Hungária utca – Nagy Jenő utca – Petőfi utca által határolt terület megújítása során kihelyezésre kerülő pavilonok kereskedelmi célra alkalmas, bérbe adható pavilonok lesznek. Lehet ez kávézó vagy egyéb árus is.”

A beszámolóban megemlítettük, hogy régóta kért Rókus utca-Rókus sétány közötti akadálymentesített átjárónál az úttestre felkerüljön a forgalom elől elzárt területjelzést, mert sajnálatos módon a gépjármű tulajdonosok elzárják az átjárót, hosszabb ideig parkolnak azon a helyen, ezért a segédeszközzel, kerekesszékkel közlekedők nem tudnak eljutni, vagy csak nagyon nehezen a Rókus sétányon található háziorvosi rendelőkhöz. A közúti jelzés felfestése megtörtént, és csak remélni tudjuk, hogy a gépjármű tulajdonosok figyelembe veszik.
Kiemelésre került, hogy a jelenlegi önkormányzati képviselővel a Covid járvány után felvett személyes kapcsolat jól működött, illetve működik. Ellentétben az előző önkormányzati képviselőkkel, folyamatos volt a kapcsolattartás ebben az évben is.
Írásban, telefonon és személyesen is történtek egyeztetések.
Második pontként azokat a javaslatainkat tekintettük át, amelyek most sem kerültek megvalósításra. Kiemelten négy olyan előterjesztésünk van, amelyet még az előző városi vezetésnek, illetve az illetékes szakbizottságnak, továbbá az önkormányzati képviselőnek juttattunk el, de tőlük nem kaptunk választ. Egyedül Csizi Péter úrral tudtunk egyeztetni, és a segítségével eredményeket elérni. A most említésre kerülő négy javaslatunk figyelmen kívül hagyása azonban indoklás nélkül maradt.
Miután Asztaltársaságunk a keresztény/keresztyén értékrendjéből fakadóan különös figyelmet fordít az emberekre, azon belül is az idős, beteg, magányos, segítségre szorulókra, elsőnek a már előbb említett Rókus sétányon lévő háziorvosi rendelők mellett valamikor üzemelő, mintavételi hely ismételt megnyitását szorgalmaztuk. Sajnos, ebben Csizi úr sem tudott segíteni. Abban az időben nyílt meg a kertvárosi rendelő, ahol vérvételi lehetőséget is kialakítottak. Ebben a kérdésben az elmúlt években sem sikerült előre lépni. Indokoltságát támogatták az itt praktizáló háziorvosok is, statisztikai adatokkal alátámasztva a megnyitás szükségességét, ennek ellenére a mostani önkormányzati képviselőnek, bár erősen támogatta a kezdeményezést, sem sikerült eredményt elérni. A jelenlévők véleménye egyhangú volt abban, hogy a mintavételi hely kérdését továbbra is napirenden kell tartani a jövőben is.
Az Alkotmány utca – Ifjúság út – Rókus utca gépjármű terhelése jelentősen megnőtt az utóbbi tíz évben. Az áteresztőképesség növelése érdekében Asztaltársaságunk szakértői két tervet is kidolgoznak. Az egyik, alacsony forrásigényű terv egy az Alkotmány utcából a Rókus utcába kanyarodást elősegítő sáv kialakítását irányozta elő. Ennek a sávnak a kialakítása lehetővé tette volna, hogy az Alkotmány utcából a Rókus utcából balra kanyarodni kívánó gépjárművek ne tartsák fel az Ifjúság út felé haladó járműveket. E terv kivitelezéséhez mindössze egy közvilágítást szolgáló lámpaoszlopot kellett volna elmozdítani. Ezt a kezdeményezésünket sem az előző, sem pedig a jelenlegi önkormányzati képviselő nem támogatta, holott úgy gondoljuk, hogy erre könnyedén elő tudta volna teremteni a forrást a városvezetés. Ez a beruházás nem csak a forgalomgyorsítást, de a környezetszennyezést is csökkentette volna, javítva az itt lakók életminőségét. A szakértőink úgy ítélték meg, hogy ez a beruházás indokolt még akkor is, ha megvalósulna a másik, sokkal nagyobb forrásigényű javaslatunk, amely az Alkotmány utca – Ifjúság út – Édesanyák útja „Y” elágazás átépítését tartalmazza. Ennek a javaslatnak a látványterve mai is megtekinthető az Asztaltársaságunk blogján. Annak idején ezzel a javaslatunkkal a megyei lap is foglalkozott és szakmai körökben is támogatást élvezett. Egyik akkori ellenzéki önkormányzati képviselő támogatásával helyszíni szemlét is tartottunk, ahol jelen voltak a Biokom munkatársai is, akik szintén kivitelezhetőnek és támogathatónak tartották a szakértőnk elképzelését. Az akkori városvezetés részéről néma hallgatás övezte a tervet, amelyet a jelenlegi ciklusban sem támogattak. Átgondolva és figyelembe véve azt, hogy még az előző városvezetés alatt megépült egy elkerülő út a Kodály Zoltán utca – Alkotmány utca körforgalmától Donátus felé, szakértőink úgy látják, ez jelentősen nem csökkentette az említett elágazás, illetve útszakasz túlterheltségét. A reggeli csúcsforgalom, amelynek időtartalma egyre inkább kitolódik, illetve az esti, szintén több órán át tartó csúcsforgalom az ékes bizonyítéka. Szakértőink úgy látják, a körforgalom kiépítése elhibázott döntés volt, amelyet még tetézett a kialakítása is. Tovább rontja a helyzetet, hogy körbeveszi négy gyalogátkelőhely, amelyeken, a csúcsforgalom idején jelentős a gyalogosforgalom is az egyetem és a középiskolák közelsége miatt. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a gépjárművek mind a Kodály Zoltán utcán, mind pedig a Petőfi utcában feltorlódnak. Szakértőink úgy látják, célszerű lenne forgalmi lámpák üzembe helyezése, amely csak a csúcsidőben működne, a nap többi szakaszában, illetve éjjel csak figyelmeztető sárga villogást adna. Célszerű lenne egy olyan programozás, amely hosszabb ideig folyamatos haladást biztosítana a gépjárműveknek egészen a Kürt utcáig. A gyalogos közlekedést a Honvéd utcáig azonos időben biztosítaná. Bár ez az elképzelés kényszermegoldásként jöhetne szóba és továbbgondolása szükséges, de számítva a forgalomnövekedésre, átmeneti megoldásként gyorsítaná a közlekedést, csökkentené a környezetterhelést.
Abban mindegyik szakértőnk egyetértett, hogy az új közgyűlés illetékes bizottsága, valamint az új városvezetés kénytelen lesz foglalkozni a kialakult helyzettel. Jelenleg nincsenek pontos ismereteink arról, hogy a volt Bőrklinika területén milyen beruházások lesznek a jövőben, de amennyiben lakópark kialakítására kerül sor, akkor tovább növekszik a Kodály Zoltán utca gépjármű terhelése.
Utolsóként, de nem utolsó sorban szóba került a Xavér tér felújítása, amely javaslatunkat látványtervekkel együtt még az előző városvezetésnek terjesztettük elő. Akkor néma hallgatás volt a válasz. A tervet látta az 1986-ban a tér mostani kialakításának tervét készítő szakember és a tér keleti szélén lévő Xavéri Szent Ferenc görögkatolikus templom parókusa is, támogatásukról biztosították. Annak idején a terv elkészítésébe bevonásra került egy, a közelben élő kertészmérnök is, aki olyan kialakításra törekedett, amely harmóniában van a környező épületekkel és a templommal. A légi felvétel is készült, amely egy szép, harmonikus tér képét mutatja. A dokumentumokat a javaslattal együtt átadtuk a jelenlegi önkormányzati képviselőnek. Felhívtuk a figyelmét, hogy a jelenleg eléggé lepusztult terület az egyetemi negyed keleti szélén helyezkedik el, ahol a belvárosba menet sok külföldi diák is megfordul. A tér állapota rossz fényt vet a környékre, de egyben az egyetemi városra is. Sajnos, ebben a kérdésben sem sikerült eredményt elérnünk. A tájékoztatása szerint forráshiány miatt nincsen lehetőség a felújításra. Az éves költségvetési előirányzatba egyik évben sem sikerült forrást biztosítani a tér felújítására. Egyöntetű vélemény volt, hogy az új közgyűlés, pontosabban az új önkormányzati képviselőnek ismét beterjesszük a tervet, remélve, hogy elfogadva az érveinket, a ciklus alatt forrást tudnak biztosítani a tér felújítására. Szakértőink úgy tervezték meg, hogy a mostani beépített anyagok részben ismét felhasználhatók lennének, tehát a város költségvetését a lehető legkisebb mértékben terhelné.
Az ülés végén egyöntetű volt a megállapítás, hogy 2024 elvesztegetett idő lesz, hiszen az önkormányzati választások korai időpontja miatt, a megválasztott képviselők októberig még nem tudnak, a régiek pedig már nem fognak érdemi munkát végezni. Különösen azok nem, akik nem jutnak ismét mandátumhoz. A kampányidőszak ideje alatt általában a politikusok már nem a közösséget érintő feladatokkal lesznek elfoglalva. A jelenlévők kifejezték reményüket, hogy a politikai szereplők visszafogják magukat, és a kampány nem a sárdobálásról, egymás pocskondiázásáról fog szólni.
Az Alapítók Tanácsa ülésének érdemi lezárása után kötetlen beszélgetés következett, majd búcsúzáskor pezsgővel történő koccintással kívántak áldott Karácsonyt, boldog, sikeres újesztendőt egymásnak a jelenlévők.

Alapítók Tanácsa