2024. január 13., szombat

Alapítók: Merre tovább LMP?

 



Asztaltársaságunk hivatalos kiadványának tárgyévi utolsó számában már nem szoktunk politikai kérdésekkel foglalkozni, de az év szint utolsó hetének sokak számára szokatlan bejelentése mégis arra sarkall bennünket, hogy a városunkat érintő politikai/közéleti kérdéssel foglalkozzunk. Annál is inkább, mert nem is olyan régen, a Cum Deo hivatalos lapunk XIII. évfolyamának 18. számában: „Merre tart a pécsi LMP” címmel foglalkoztunk a párt helyi helyzetével és akkor az alábbiakat írtuk: „Rátérve a címben feltett kérdésre. Merre tart a pécsi LMP tagsága? Pontosabban az első számú vezetője dr. Keresztes László Lóránt úr, és a második számú érintett személy, dr. Kóbor József.”
Kérdésünk egy részére december 21-én választ kaptunk. Idézzük Kóbor József úr 2023. december 21-én, a közösségi oldalán közzé tett bejegyzését. 


Dr. Kóbor József
odrepsntSotm5i92e3 7818 1g04trb18h26:,ete0cm1ctcu10g23c0.h3D.


Politika iránt érdeklődőknek, FB-oldalam figyelőinek szeretném bejelenteni, hogy 14 év után kiléptem az LMP-ből. Pécs Megyei Jogú város közgyűlésében a továbbiakban független képviselőként , továbbá az EU Régióbizottságában mint Pécs város képviselője fogok tevékenykedni úgy, ahogyan eddig: a városom , a régió, az ország, és Európa fenntartható fejlődése érdekében.
Egy pártból kiléptem, az ügyből természetesen nem. Ugyanazt a zöldpolitikát fogom folytatni, amit több mint 30 éve civil aktivistaként, nemzetközi szakmai NGO hálózatokban , stb. elkezdtem és politikusként is folytattam.
A politikusság számomra mindig is a köz egy különleges megtisztelő megbízatása volt, sohasem egzisztenciális kérdés. Magyarán: soha sem éltem belőle, illetve sohasem azért politikuskodtam, hogy belőle éljek. Ezért még számomra sem központi kérdés, mi lesz a 2024 júniusi választások után. Még találgatni is korai.

Mindenesetre kérem mindazokat, hogy akik közelről -távolról, így-úgy, ezért-azért támogatták tevékenységemet, hogy tegyék ezután is.

Mert nálam semmi nem változott !”

De tényleg választ kaptunk? Kóbor úr személyét illetően nem, hiszen döntését tényszerűen közölte, de indok nélkül. Akik figyelemmel kísérik, tevékenységünket azok talán még emlékeznek rá, hogy a polgármesteri tisztségért 2019-ben indultak közül Kóbor urat tartotta legalkalmasabbnak Asztaltársaságunk akkori döntéshozói.
Szép elképzelésekkel, támogatható programmal indult ez a párt, és sok naivitással. Már a nevük is tükrözte ezt; Lehet Más a Politika. Gyorsan kiderült, hogy nem. Alig indultak el, máris belső csatározások tépázták meg a soraikat és a társadalmi elfogadottságukat. Megítélésünk szerint dr. Schiffer András távozásával indult el ez a politikai csoport a lejtőn és úgy tűnik lassan a gödör aljára érnek. Kóbor úr kilépése a pécsi csoportot is egészen biztosan alapjaiban rázza meg, hisz dr. Keresztes úrnak az országos politikába történő távozásával ő volt a pécsi tartópillére, a pécsi arca, egyetlen önkormányzati képviselője. A párt itt Pécsett gyakorlatilag eltűnt, hiszen Kóbor úr bár a pártjából kilépett, de függetlenként a mandátumát megtartotta, így a párt nem tud helyette mást a képviselői székbe ültetni. A mi erkölcsi felfogásunk szerint az lett volna a helyes, ha Kóbor úr visszaadja a mandátumát annak a szervezetnek, adott esetben az LMP-nek, akitől kapta. Bár nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy számára a képviselőség nem egzisztenciális kérdés, azért tudjuk, hogy a képviselőség jelentős jövedelmet biztosít a számára. Nagy kérdés, hogy a bizottsági elnöki tisztségét megtarthatja e, de ez az elkövetkezendő hetek során kiderül.
Nyilatkozatában említi a 2024. évi önkormányzati választásokat is. Kétségkívül igaz, a képviselőség nem jelent számára megélhetési forrást, de jövedelmi helyzetén az így kapott jelentős összegek sokat emeltek. Hiszen az önkormányzati képviselői tiszteletdíj, továbbá a bizottsági elnökségért járó további juttatás jelentős összeget tesz ki. Mivel a jövő évben egy választói körzet megszűnik, minden bizonnyal az összes érdekelt pártnál, szervezetnél nagy helyezkedések várhatóak. Mint a megyei lap december 27-én megjelenő számának 2. oldalán közzétett írásból kiderült, Kóbor úr már ősszel leült tárgyalni a jövőjét illetően a jelenlegi városvezetőkkel, és bizonyos ígéretek birtokában volt, amikor kilépett a pártjából.
Kóbor úr távozása az LMP pécsi szervezetének nagy érvágás, ez egyértelmű. Éppen ezért kiemelten figyeljük, hogy dr. Keresztes úr, illetve a felső pártvezetés milyen lépésekre lesz képes annak érdekében, hogy 2024. októberétől ismét legyen a pártjuknak pécsi önkormányzati képviselője.

Alapítók