A mondat valahogy úgy folytatódik, hogy összetiporják, megfordulnak és felfalnak benneteket.
Egy személyessel kezdeném a mondanivalómat, annak reményében, hogy így talán érthetőbben tudom leírni azt a gondolatmenetet, amelyet a népszámlálás azon adata indította el bennem, hogy húsz év alatt több mint felére csökkent azok száma, akik kereszténynek vallják magukat. Igaz, a megkérdezettek negyven százaléka nem nyilatkozott, de ezzel az adattal témánk szempontjából nem tudunk mit kezdeni.
A kilencvenes évek közepétől kétezerig egyházi hozzájárulást szedtem a Bazilika plébániájának. Történt, hogy egyik helyen a tulajdonos úr udvariasan, de csodálkozva fogadott, mondván, hogy ő soha nem fizetett egyházi adót, nem érti, hogy a neve miként került a plébánia névsorába. Aztán bevillant neki, hogy az előző évben ő fizette egy rokoni pár esküvőjét, amint mondta; „egyházi szolgáltatást.” Nagyon felháborodtam magamban, és kilépve az elegáns ház kapuján, pont a Bazilika északi oldalával szemben, elgondolkodtam. Végül is igaza van fogalmaztam meg magamban, ő fizetett, cserébe kapott egy szolgáltatást, az ifjú párt a pap összeadta az oltárnál. Adott esetben nem tudom, hogy milyen hitbeli háttér ált mögöttük, de szomorú személyes tapasztalatom, hogy bizony, a házasság szentségének a kiszolgáltatása sok esetben szolgáltatás jelleget ölt. „Ne dobjátok gyöngyeiteket a sertések elé…”
Visszatérve a megjelent adatra, elsőnek ijesztő a számbeli fogyás, de csak akkor, ha mennyiségi alapon tekintünk a magukat vallásosnak mondók megfogyatkozására. Jelentős kérdés az is, hogy a 2.6 millióból mennyi a vallásos, és mennyi a krisztusi értelembe vett keresztény. Vagyis mennyi azoknak a száma, akik tudatosan törekszenek megvalósítani a Jézus által felvázolt keresztény életet? Szinte közhely, hogy a mennyiség a minőség rovására megy. Ezen a téren sincsen másképpen.
Azok, akik nyilvánosan felvállalták, hogy ők valamelyik keresztény felekezethez tartóznak, minden bizonnyal igyekeznek keresztény elveiknek megfelelően élni. Ez nem jelenti azt, hogy „szentek”, amint ezt az ateista, Isten és egyházellenes társadalmi közeg elvárja. A keresztény is ember, neki is meg vannak a hibái, sőt vétkei is bizonyos esetekben. Elgyengülhet, bizonyos esetekben félelem töltheti el, és még számos kihívás terhelheti az életét. Amiben különbözik, és különböznie is kell a többi embertől, az az, hogy van egy erkölcsi irányvonala, hite Istenben, és célja, az örök élet. Ragaszkodik a Krisztus által tanított életvitelhez, ragaszkodik magához Jézushoz, és életét igyekszik ennek a tanításnak megfelelően élni. Nagyon lényeges, hogy amikor letér az un. „keskeny” útról, amely az örök életre vezet, akkor megbánja és bocsánatot kér. A bocsánatkérés nem csak Isten felé történik, hanem a környezete felé is. Vagyis, elismeri hibáit, esetleg bűnét, és igyekszik helyrehozni, jóvátenni azt, amit vétett.
A számadatok mögött érdemes keresni a társadalmi viszonyok megváltozását is. Húsz év alatt egy olyan nemzedék távozott közülünk, akik még vallásos neveltetésben részesültek, és az elmúlt évtizedekben felnőtt egy olyan generáció, amely a társadalmi hatások révén, már elfordult az egyházaktól, magától a kereszténységtől is. A kilencvenes évek romboló ideológiájának hatásai mostanra értek be. De téves lenne csak erre fogni az Istentől, a keresztény értékrendtől való elfordulást. Varga püspök úr említette egyik lelkigyakorlatos beszédében, hogy ne a sötétséget korholjuk, hanem azt nézzük meg, hogy miért ilyen nagy körülöttünk a sötétség. A keresztények befelé fordulása, az a hamis érvelés, hogy a kereszténység magánügy, a keresztény értékrendért való kiállás hiánya, és még sok más is jelentősen hozzájárult és hozzájárul a mai állapotokhoz. Természetéből adódóan az ellenséges környezet igyekszik felnagyítani a felmerülő hibákat és bűnöket, és mélyen elhallgatja a kimagasló eredményeket. Ezt a ravasz, de egyben aljas módszert jól példázza a közelmúlt, az, ami Böjte Csaba testvérrel történt, pontosabban az egyik gyermekeket nevelő házában. Az eset ismert, nem részletezem. Azok a sajtóorgánumok, amelyek megírva a gyalázatos tettet igyekeztek lejáratni a ferences testvért, sőt a történtekért őt magát felelőssé tenni, egyetlen egyszer sem foglalkoztak azzal a nagyszerű eredménnyel, amelyet az évtizedek során, a gyermekmentés terén elért.
Úgy gondolom, valamilyen szinten, egyelőre csak szellemi, erkölcsi módszerekkel, Hazánkban is elkezdődött a keresztények üldözése. Ezért sem meglepő, hogy a pécsi ügyvéd a napokban úgy nyilatkozott az egyik felekezetről, ahogyan egy intelligens, művelt ember soha nem nyilatkozna. Ezzel is megvalósítva Jézus két figyelmeztetését. Azt mondta, ahogy őt üldözték, minket, keresztényeket is üldözni fognak, továbbá, ha gyöngyeinket a sertések elé vetjük, összetapossák és megfordulva felfalnak bennünket. Ezért lenne jó, ha a szentségek, gyöngyeink, kiszolgáltatását csak az arra méltók kaphatnák meg.
Maráczy Tibor
