Pécs közbiztonsága mindannyiunk számára kiemelkedően fontos. Szavazzunk bármelyik politikai csoportosulásra, valamennyien szeretünk épségben, biztonságban haza érni. Az sem mindegy egyikünk számára sem, hogy szeretteink kell e féltenünk attól, hogy sötétedés után nem éri e valamilyen kellemetlenség, sőt, valamilyen támadás. Sajnálatos módon vannak emberek, embercsoportok, akik ezt a biztonságot, békés nyugalmat megzavarhatják. Itt nem elsősorban az életvitelszerűen utcán élőkre gondolok, inkább olyanokra, akik fittyet hánynak a társadalmi együttélés legelemibb szabályaira is, senkivel és semmivel nem törődnek.
Városunkban vannak olyan közbiztonságilag kényes gócpontok, amelyek rendszeres hatósági ellenőrzése sem tud felszámolni. Esetleg a probléma áthelyeződik a város egyik pontjáról a másikra. Jelenleg leginkább reflektor fényben van a Lánc utcából kiköltöztetettek ügye. Beigazolódni látszik, hogy attól, hogy egy nívósabb körülmények közé kerülő ember, emberek magatartására kevésbé hat a számára kedvező változás, esetleg semennyire. Kiemelném, hogy mélységesen sajnálom a nyomorban, főleg mélynyomorban élő embereket. Azokat, akiknek szó szerint nehéz előteremteniük a napi legszükségesebbet is. Vannak személye tapasztalataim is. Volt, aki belátta, hogy változtatnia kell az életén. Amikor ezt felfogta és tudatosította magában lépett. Ismereteim szerint ma már nincsenek napi gondjai. Azonban nagyon sokan nem így gondolkodnak. Sőt, sehogy sem gondolkodnak. Szegénységüket eszközként használják fel arra, hogy néha, vagy talán nem is annyira néha, visszatetsző magatartásukat igazolják. Visszatérve a Lánc utcai ház kiköltöztetett lakóira, már úgy látszik, vannak többen is, akik nem akarván beilleszkedni és a társadalmi többség által elfogadott normák szerint élni, elmondhatjuk, a probléma nem oldódott meg, csak áttevődött városunk egy másik pontjára. Jelen nemzetközi és hazai jogi környezet béklyójába kötözve, nehéz megfelelő megoldást találni. Hathatós visszatartó erő lehetne a dologház jogi kategóriájának ismételt bevezetése, hiszen általános tapasztalat, hogy az utcán lévők jelentős hányada kétoldalú „munkaundorotisz „betegségben” szenvedett egész élete során, ezért egy napi tíz órás kapálás az állami tulajdonú földeken, hónapokon keresztül, kellő visszatartó erővel bírna a többségük számára. A jelenlegi jogrend sajnálatos módon jelentős olyan jogokat biztosít az elítélteknek is, hogy a társadalmi együttélés normáit folyamatosan megsértő emberek megregulázása szóba sem jöhet. Így aztán nehéz helyzetben van a város vezetése is. Ugyanakkor társadalmilag ez olyan, mint az elfertőződött seb, minél később állnak neki a megfelelő kezelésének, annál nagyobb lesz a baj, nehezebb a gyógyítás. A feladat adott. Neki lehet állni. Sőt, neki kell állni, amíg nem késő.Maráczy Tibor
