2023. szeptember 3., vasárnap

Alapítók Tanácsa: Öntsünk tisztavizet a pohárba

 

Amikor megalakítottuk az Asztaltársaságot és megalkottuk az Alapító Okiratot, a Preambulumot az alábbiak szerint fogalmaztuk meg:

 

Mi, a nemes és dicső magyar nép fiai – látva Hazánk és városunk állapotának nyomorúságát – úgy döntöttünk, hogy asztaltársaságot alapítunk, és szerény eszközeinkkel jobbítani kívánunk ezen állapoton. Ennek elősegítésére és a jobbítás céljából asztaltársaságot alapítottunk. Mivel mély meggyőződésünk szerint a Bibliában foglalt örök és megingathatatlan értékek nélkül ezt nem tartjuk megvalósíthatónak, az asztaltársaságunkat Szent Mihály arkangyalról, a mennyei seregek vezéréről neveztük el, aki Isten színe előtt áll, Istenre tekintve mindig az Ő akaratát teljesítve.

Hiszünk abban, hogy Isten akaratából születtünk a magyar nemzet tagjai közé, és ez a beleszületés kötelez bennünket is, hogy a nemzet érdekében tevékenykedjünk, az örök emberi értékeket figyelembe véve, erre a fundamentumra építve.

Kérve és remélve e munkánkhoz Isten segítségét, Szent Mihály arkangyal és a magyar szentek támogató imáját, fogunk az elénk tűzött feladathoz, bízva a nemes és dicső magyar nemzet tagjainak tevékeny közreműködésében.”

 

Ennek a megfogalmazásnak a leglényegesebb eleme a Bibliában foglaltak örök érvényű és megingathatatlan értékek elismerése. Istennél közbenjárónak és segítőnek Szent Mihály Arkangyalt választottuk, mindegy védőszentjét Asztaltársaságunknak. Kifejezzük hitünket, hogy nem véletlenül, hanem Isten akaratából születtünk magyarnak, és születtünk a magyar Hazába. Elismerjük, hogy ez kötelezettséggel jár a nemzetünk és szűkebb környezetünk felé, és ez a kötelezettség a lehetőségeinkhez mért feladatok elvégzésének kötelességét rója ránk. Úgy is, mint természetes személyekre, és úgy is, mint az Asztaltársaság közösségére. Elismerjük, mert felismertük, hogy e feladatok elvégzéséhez

szükséges Isten segítsége és támogatása. Világos előttünk, hogy erre a transzcendens segítségre csak akkor számíthatunk, ha az Isten által adott, Jézus által közvetített értékrendet betartva, akaratát teljesítve végezzük el a feladatainkat.

Ezért is hangsúlyozzuk, hogy tevékenységünk minden megnyilvánulását erkölcsi alapon tesszük, elutasítva minden párt és pártpolitikai befolyást!

Mindezeket azért óhajtottuk előbocsájtani, hogy érthetőek legyenek mindenki számára Asztaltársaságunk múltbeli, jelenlegi és a jövőbeli megnyilvánulásai, tekintettel a közelgő polgármesteri és önkormányzati választásokra.

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az erkölcsileg elvileg hozzánk közelebb álló politikai szereplőktől teljes elutasítás nyilvánul meg felénk. Ez alól Csizi Péter úr kivétel volt, a vele történő párbeszédnek és együttműködésnek több olyan eredménye volt, amely az itt élők életminőségén javított, illetve nemzeti összetartozásunkat erősítette.

Ugyanakkor a hozzánk erkölcsileg távolabb álló politikai formációk tagjaival mind a párbeszéd, mind pedig az együttműködés több esetben sikeres volt. Ki kell emelnünk, hogy minden esetben elfogadták a kikötésünket és tisztességgel tartották is magukat az adott szavukhoz, így eltekintettek attól, hogy az egyes, közösen megoldott feladatokból, politikai ügyet képezzenek.

Jelenleg is tisztességes, egymás emberi értékeit és nézeteit elfogadó, jó kapcsolat alakult ki a jelenlegi önkormányzati képviselővel, aki jelenleg az egyik alpolgármesteri feladatokat is ellátja. Ennek a kapcsolatnak köszönhetően az eltelt hónapok során számos ügyet sikerült megoldani, és jelenleg is több program megvalósítása zajlik. Mindenkor reményünket fejezzük ki, hogy ez a megkezdett munka sikeres lesz, és befejezését a megkezdődő választási kampány nem fogja megzavarni.

Az előző önkormányzati választás előtt Asztaltársaságunk csupán egyetlen képviselő-jelölt megválasztását tudta javasolni. Ő már több éves, nagyon komoly és sikeres munkát végzett azért a közösségért, ahol aztán megnyerte a választást. Jelenleg három személy tevékenységét figyeljük fokozottan, akik az eltelt négy évben valóban komolyan vették a képviselői munkájukat, és lehetőségeikhez képest igyekeztek tenni azért a közösségért, akik bizalmát elnyerve végül is önkormányzati egyéni képviselőséget nyertek.

Jézus azt tanítja, hogy a jót ne mondjátok rossznak, a rosszat pedig jónak. Mi ennek a tanításnak a figyelembe vételével alakítjuk ki az adott személlyel kapcsolatos véleményünket. Ugyanakkor az adott személy támogatása nem jelenti azt, hogy azt a politikai szerveződést is támogatjuk, amelynek a tagja. A jó fa nem hozhat rossz gyümölcsöt, a rossz fa pedig jót, tanítja ezt is Jézus. Éppen ezért előfordulhat, hogy adott személy bár számos körzetében számos jó gyümölcsöt termett, éveken át sikeresen munkálkodott a körzetében élőkért, összességében, politikai céljai és erkölcsi felfogását illetően, mint politikustól elhatárolódunk. Az, hogy, mint képviselővel ügyek mentén együttműködünk, nem jelenti az Asztaltársaságunk és az adott politikai csoportosulás közti együttműködést.

Ismerve bizonyos pártok belső jelölési mechanizmusát, a listás helyek kiosztását, fenntartással tudjuk fogadni az ott szereplő személyek jelölésének megalapozottságát. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy ügyek mentén, amennyiben igény van rá, bárkivel szívesen együttműködünk.

Keresztény értékrendünk megéléséből fakad, hogy törekszünk minden politikai szereplővel a békés, a kölcsönös tisztelet alapján együtt munkálkodni a városunk és az itt élők érdekében. Reméljük, a régebbi, és a mostani politikai szereplők is azt tapasztalták, hogy ennek az elvünknek is igyekszünk mindig eleget tenni.

Sajnálatos módon, a pécsi közéleti szereplők között, vannak olyanok is, akik nem csak a rossz fához tartoznak, de a fa gyümölcseként maguk is „ehetetlenek.” Cselekedeteik erkölcsileg megkérdőjelezhetőek, és erkölcsileg vállalhatatlanok. Ebből adódóan velük nem tudunk együttműködni. Nem azért mert nem szeretnénk, hanem azért, mert erkölcsi okokból nem tudunk. Szeretnénk nyomatékosan hangsúlyozni, nem politikai, hanem erkölcsi okok miatt.

A leírtak figyelembe vételével kijelentjük; Asztaltársaságunk nem politikai, hanem erkölcsi alapon fog bárkit támogatni és a választók figyelmébe ajánlani az elkövetkező polgármesteri és önkormányzati képviselői választások kampánya során. Teret engedünk, mind a Cum Deo oldalain, mind pedig Asztaltársaságunk közösségi oldalain, olyan személyek megnyilvánulásainak is, akik nincsenek szoros kapcsolatban Asztaltársaságunkkal, feltéve, ha betartja mindazokat az erkölcsi normákat, amelyek megnyilvánulásaink során, magunkra is kötelezőnek tartunk.

Nagyon bízunk abban, hogy a hamarosan kezdődő kampány nem a másik ember lejáratásáról fog szólni, hanem értelmes, érvekkel alátámasztott vitákról.

Az eddigi tapasztalat ugyan nem ezt mutatja, de mindig van lehetőség arra, hogy politikusaink megmutassák, tényleg lehet más a politika.

Alapítók Tanácsa