2023. június 16., péntek

Alapítók Tanácsa: Találkozó Zag Gábor képviselő úrral

 

Előzetes egyeztetés után, személyes találkozóra került sor Zag Gábor alpolgármester, önkormányzati képviselő, és Maráczy Tibor Asztaltársaságunk egyik alapítója között alapítónk lakásán.

Előzetesen elküldtük azokat a témákat, amelynek megbeszélését javasoltuk. Két részre osztottuk, az előző évről visszamaradt feladatokra, valamint az ez évre javasolt beruházásokra. A múlt évről áthozott ügyekként megemlítettük az aknafedelek javításának elmaradását, a Rókus utca - Rókus sétány közötti akadálymentesített átjáró forgalom elől elzárt terület sávjának felfestését, a Rókus sétányon található háziorvosi rendelőkhöz tartozó vérvételi hely heti 20 órában történő újbóli megnyitását, valamint a 2022-es tavaszi területbejáráskor javasolt, erre az évre ígért, Zója utcai parkoló hiányosságainak a javítását.

Idei évre az alábbi ügyek megoldását javasoltuk: a Xavér tér felújítása, de legalább a tér nyugati oldalán található csobogó ismételt üzembe helyezését, a volt Magasház részbeni területén kialakított árnyékolását fák ültetésével. A volt polgármester annak idején megszavaztatta a környék lakosságát, hogy a felszabadult területen mit szeretnének. A szavazatok 72%-a a Megyeri tér elvett parkja helyett parkot kívánt létesíttetni, amelyet az akkori polgármester nem vett figyelembe. A játszótér napvitorlákkal történő árnyékolása megítélésünk szerint csak kényszermegoldás. Különösen indokolttá teszi a fásítást, hogy a szigeti úton az általunk feleslegesnek ítélt bicikliút építése miatt számos fát vágtak ki, ezzel is csökkentve az amúgy is gyér zöldfelületet. Továbbá javasoltuk az Alkotmány utca 75. számú ház déli oldalán, az idősek otthonánál az elmúlt évben földmunkák miatt tönkretett parkoló és zöldfelület helyreállítását.

Zag Gábor úrral, jelen esetben, mint a terület önkormányzati képviselőjével lefolyt megbeszélés, akár csak a hasonló találkozások, nyílt, őszinte hangnemben zajlott le. Az aknafedelek javítására azért nem került sor, mert jelenleg tisztázatlanok a tulajdoni viszonyok. A tárgyaló alapítónk ezt kétkedve fogadta, hiszen az útszakasz, amelyen z aknafedelek találhatóak nem tartozik a társasházhoz.

Az akadálymentesítéssel kapcsolatos útszakasz forgalom elől elzárt terület jelzése ugyan áprilisban felfestésre került, de a megbeszélésünk utáni szemrevételezéskor megállapítottuk, hogy nem a megfelelő helyre festették fel. Erről a lapunk megjelenéséig értesítettük a képviselő urat. Nagyon bízunk abban, hogy hosszú idő után, még ebben a hónapban sor kerül a megfelelő helyre történő jelzés felfestésére.

A már többször is szóba került a vérvételi hely újbóli megnyitása. Jelen állás szerint az állam átveszi a háziorvosi rendelők finanszírozását, ezért a vérvételi hely megnyitására jelenleg nincs lehetőség.

A Zója utcai parkoló rendbetételét a Biokom felvette az éves feladatai közé, ezért annak kivitelezése, illetve a kivitelezés befejezésére még ebben az évben sor kerül. Reményeink szerint így újabb négy parkolóhely jön létre.

Az idei évre javasoltak közül a Xavér tér felújítására csak pályázati kiírás esetén lenne mód. A javaslatunkat illetve a mellékelt látványtervünket az önkormányzat befogadta, és amennyiben külső forrás bevonására lehetőség lesz, a tér felújítása megvalósításra kerül. Ez vonatkozik a csobogóra is, amelynek gépészeti felújítása akkora összeget emésztene fel, hogy nincs lehetőség a javításra jelen költségvetési évben.

Az önkormányzati képviselő úr az Alkotmány utca déli oldalán lévő terület zöldfelületének helyreállítását támogatta, ugyanakkor parkoló kiépítésére forráshiány miatt nincsen lehetőség, helyette parkosításra kerül sor. Ugyanakkor annak megakadályozására, hogy gépjárművel ne tegyék ismét tönkre a területet, a füvesített rész oszlopokkal lesz elzárva. Ezt a megoldást Asztaltársaságunk is támogatta, bár nem mondunk le a későbbiek során egy négy gépjárművet befogadó parkoló kiépítéséről.

Asztaltársaságunk vezetése örömét fejezi ki, hogy ismét építő jellegű megbeszélést tudtunk folytatni a terület önkormányzati képviselőjével és a munkakapcsolatunk immár évek óta töretlen. Nagyon reméljük, hogy az itt élők érdekében további eredményeket sikerül elérnünk.

 

Alapítók Tanácsa