az könnyen eleshet. Így járt egyik magyarországi pártvezérünk is, és akkorát esett, hogy még Brüsszelben is hallották. Ara adta a fejét, hogy Nagypénteken Jézusról és Pilátusról kezdett elmélkedni, érdekes megvilágításban. Azután bejött nála a képbe Barabás is, s természetesen Pilátus hatalmáról is szó esett a bejegyzésében. Az ő szájából feltétlenül meglepő egy ilyen eszmefuttatás, de tőle már láttunk ennél meredekebbet is. Írásom lényegét természetesen nem az említett eszmefuttatás adja, de Pilátus említése mindenképpen figyelmet érdekel. Mert itt szaladt jégre pártvezérünk, s ha csak egy csöppnyi evangéliumi ismerete lett volna, biztosan mellőzi a vele kapcsolatos megjegyzést. Miről van szó?
János apostol és evangélista részletesen leírja Jézus kihallgatását. Amikor Pilátus látja, hogy a zsidó főpapok mindenképpen ki akarják erőszakolni, hogy halálra ítélje Jézust, még egyszer kihallgatja. És mondandóm lényege innen kezdve indul.
Idézem Pilátus és Jézus párbeszédét:
„Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, (a főpapok kérését) még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: >>Honnan való vagy te?<< Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: >>Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszíttesselek?<< Jézus azt felelte: >>Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.<<” (Jn 18, 8-12)
Itt tévedett nagyot a pártvezér, Pilátus hatalma nem a császártól, hanem Istentől van. Így az ő jelenlegi hatalma, már amennyire van neki, nem a trükközéseitől, családi kapcsolataitól, vagy az okosságától van. Sem az övé, sem senkié. Jó lenne, ha minden vezető, politikus, szülő átérezné és tudatosítaná magában, hogy a talentumai, kikönyökölt pozíciója, szülői „hatalma” onnan föntről van.
Mennyire előrébb tartana az egész emberiség, ha ezt a tényt mindenki észben tartaná. Gondoljunk bele, mennyi családi élet megy tönkre, mert a házastársak nem úgy néznek a másikra, mint Istentől kapott ajándékra. A szerelmükre a másik iránt, mint egy csodára, amely viszonzásra talált. Aki már átélte a reménytelen szerelem kínját, annak lehet némi fogalma, hogy milyen is az a pokol. Ezért kellene Istennek hálát adva, hogy a pokol helyett a földi mennyország egy darabját kapják, amiért mindennap hálát kell adni Istennek. Milyen jó lenne, ha minden szülő úgy tekintene a gyermekére, mint Istentől kapott olyan ajándékra, amelynek óvását, nevelését megbízatásként kapták, onnan felülről. A gyermek nem lehet a szülei haverja, de a szülő sem lehet a gyermekei diktátora, akivel kénye kedve szerint bánik. Felelősség Istennek, a társadalomnak, hogy a csöppnyi emberpalántából Istent szerető, és a társadalom hasznos tagja váljék.
Nagyon örömteli, ha valaki olyan környezetbe kerül, legyen ez iskola, munkahely, vagy akár fegyveres testület, ahol a vezetők, parancsnokok is nem elsősorban a saját nagyságuktól eldőlve irányítanák az alájuk rendelt embereket, hanem azzal a felelősség tudattal, hogy onnan fentről kapták azt a kvázi hatalmat, amellyel az adott körülmények között rendelkeznek. Életem során azt tapasztaltam, hogy ahol ilyen cégtulajdonos, magasabb beosztású vezető volt, azok a gazdasági egységek az évek során fejlődtek és komoly eredményeket értek el. Természetesen ilyen helyen is lényeges a kölcsönösség, vagyis, a dolgozói oldalról is a megfelelő magatartás. Értékelése annak, hogy nem egy „vadember” a vezetőjük, hanem olyan, aki nem csak a saját zsebét igyekszik tömni, végsőkig kizsigerelve az alája rendelteket, hanem emberként kezelve, munkatársakat közös sikernek tudja be az elért eredményeket. Sokszor lehet tapasztalni azt, hogy vannak olyan emberek, akik büszkék tudásukra, kiemelkedő tanulmányi vagy művészi eredményeikre. Sikereiket saját nagyságuknak tudják be. Annyiban igaz, hogy onnan Fentről kapott talentumaikat szorgalmukkal vagy más egyéb módon kiaknázták. Azok, akik a gyengébb képességű embertársaikat ezért lenézik, pont arról feledkeznek meg, hogy amijük van, azt kapták, onnan Fentről kapták, és nem azért kapták, hogy saját nagyságuktól eldőljenek, hanem azért, hogy embertársaik javára kamatoztassák.
Végezetül a politikusokat említem meg. Azokat, akik akár egy kis falú, egy nagyobb város vagy az ország vezetését kapják meg onnan Felülről. Jelen nem valami rózsás ezen a téren. A harácsolás, kiskirálykodás, egymás pocskondiázása, emberi méltóságában való megalázása mindennapos. Ez mindenképpen felveti a kérdést, miként tekintenek arra a feladatra, amit lehetőségként kaptak. A már említett pártvezér maga vallotta be valamikor, hogy másfél évig nem vezette az országot, pedig ez volt a feladata. Amikor eljön a számadás órája, mert ha hiszi és beleértve mindenki mást, ha nem, vajon mit fog mondani annak, akitől a hatalmat valójában kapta?
Mennyire előrébb tartana az egész emberiség, ha ezt a tényt mindenki észben tartaná. Gondoljunk bele, mennyi családi élet megy tönkre, mert a házastársak nem úgy néznek a másikra, mint Istentől kapott ajándékra. A szerelmükre a másik iránt, mint egy csodára, amely viszonzásra talált. Aki már átélte a reménytelen szerelem kínját, annak lehet némi fogalma, hogy milyen is az a pokol. Ezért kellene Istennek hálát adva, hogy a pokol helyett a földi mennyország egy darabját kapják, amiért mindennap hálát kell adni Istennek. Milyen jó lenne, ha minden szülő úgy tekintene a gyermekére, mint Istentől kapott olyan ajándékra, amelynek óvását, nevelését megbízatásként kapták, onnan felülről. A gyermek nem lehet a szülei haverja, de a szülő sem lehet a gyermekei diktátora, akivel kénye kedve szerint bánik. Felelősség Istennek, a társadalomnak, hogy a csöppnyi emberpalántából Istent szerető, és a társadalom hasznos tagja váljék.
Nagyon örömteli, ha valaki olyan környezetbe kerül, legyen ez iskola, munkahely, vagy akár fegyveres testület, ahol a vezetők, parancsnokok is nem elsősorban a saját nagyságuktól eldőlve irányítanák az alájuk rendelt embereket, hanem azzal a felelősség tudattal, hogy onnan fentről kapták azt a kvázi hatalmat, amellyel az adott körülmények között rendelkeznek. Életem során azt tapasztaltam, hogy ahol ilyen cégtulajdonos, magasabb beosztású vezető volt, azok a gazdasági egységek az évek során fejlődtek és komoly eredményeket értek el. Természetesen ilyen helyen is lényeges a kölcsönösség, vagyis, a dolgozói oldalról is a megfelelő magatartás. Értékelése annak, hogy nem egy „vadember” a vezetőjük, hanem olyan, aki nem csak a saját zsebét igyekszik tömni, végsőkig kizsigerelve az alája rendelteket, hanem emberként kezelve, munkatársakat közös sikernek tudja be az elért eredményeket. Sokszor lehet tapasztalni azt, hogy vannak olyan emberek, akik büszkék tudásukra, kiemelkedő tanulmányi vagy művészi eredményeikre. Sikereiket saját nagyságuknak tudják be. Annyiban igaz, hogy onnan Fentről kapott talentumaikat szorgalmukkal vagy más egyéb módon kiaknázták. Azok, akik a gyengébb képességű embertársaikat ezért lenézik, pont arról feledkeznek meg, hogy amijük van, azt kapták, onnan Fentről kapták, és nem azért kapták, hogy saját nagyságuktól eldőljenek, hanem azért, hogy embertársaik javára kamatoztassák.
Végezetül a politikusokat említem meg. Azokat, akik akár egy kis falú, egy nagyobb város vagy az ország vezetését kapják meg onnan Felülről. Jelen nem valami rózsás ezen a téren. A harácsolás, kiskirálykodás, egymás pocskondiázása, emberi méltóságában való megalázása mindennapos. Ez mindenképpen felveti a kérdést, miként tekintenek arra a feladatra, amit lehetőségként kaptak. A már említett pártvezér maga vallotta be valamikor, hogy másfél évig nem vezette az országot, pedig ez volt a feladata. Amikor eljön a számadás órája, mert ha hiszi és beleértve mindenki mást, ha nem, vajon mit fog mondani annak, akitől a hatalmat valójában kapta?
Maráczy Tibor
