2019. augusztus 23., péntek

Maráczy Tibor: A zöld füst

Forrás: Angyal Károly Facebook oldala
A napokban nyilvánosságra hozta az LMP Pécs-baranyai vezetése azoknak a nevét, akiket indítani szándékoznak az esedékes pécsi önkormányzati választásokon. Az elmúlt években is igyekeztem figyelemmel kísérni a politikai szervezet elsősorban pécsi tevékenységét. Ennek ellenére a jelöltek tablójáról három ismerős arc köszönt vissza. Dr. Kóbor József úré, Angyal Károly megyei önkormányzati képviselő úré, valamint Horváth Attila úré, aki irodavezető és a megyei elnökség tagja. Minden bizonnyal a nálamnál tájékozottabbnak feltűnhetett a nevek között más ismert személy is, mint például Besence polgármesteréé. Az általam megnevezett három urat személyesen is ismerem, találkoztam velük. Igaz, Angyal Károllyal már régen, de valamikor tegező viszonyban is voltunk. Egyébként Pécsett született, amint ez a Facebook oldalán olvasható, de már elég régóta nem a városunkban él. Ezt már én teszem hozzá. Volt ő már független jelölt, az LMP színeiben Mohácson országgyűlési képviselő jelölt is, jelenleg pedig a baranyai közgyűlés tagja. Nem néztem végig az összes jelölt bemutatkozó írását, ezért nem tudom, hogy még mennyien vannak közöttük olyanok, akik nem Pécsett élnek? Ami mindenképpen szimpatikus, hogy széles foglalkozási skálán mozognak a jelöltjeik, tanulótól kezdve a vállalkozón át a magasabb végzettségű emberekig. Kissé keveslem a hölgy jelöltek számát egy olyan pártban, amely deklaráltan fele-fele arányban kívánja a képviselői számát kialakítani. Ezért is van mindig egy hölgy és egy úr társelnöknek megválasztva.

Mindenesetre az LMP kiterítette a lapjait, most várom, hogy az ellenzéki összefogás is megtegye. Sokáig már nem várhatnak, hamarosan színt kell vallaniuk.
Lehetne találgatni, hogy ezek az emberek milyen eséllyel indulnak a megmérettetésen. Nincsen értelme. Azonban az előjelek eléggé kedvezőtlenek. 2010-ben még két főt tudtak bejuttatni a pécsi közgyűlésbe. Aztán jöttek az országos botrányok, és 2014-ben már csak egy fő kapott mandátumot. Már az országgyűlési választások is megmutatták, hogy erősítenie kellene a pártvezetésnek. Azonban ismét jött egy újabb adok-kapok, és a tavaszi választásokon már nagyon rosszul szerepeltek. Még a kétfarkúak is jelentősen beelőzték őket. Megint egy kis hercehurca következett, és most itt van az újabb megmérettetés. Vajon a Fidesz elleni olthatatlan gyűlölet, amely az egyes tagjait eltölti, elég lesz a sikerhez? Nem vitás, Pécset alaposan lepusztította a városvezetés, ezért is írtam többször is, hogy Pécsett a Fidesz legerősebb ellenzéke a városvezető Fidesz. Persze az elvek mentén szavazók az országos teljesítmény alapján is szavaznak, ilyen pedig sem az LMP, sem az úgynevezett ellenzéki összefogás estében nincs.
Ennek ellenére úgy gondolom, hogy dr. Kóbor József úr polgármester jelölti indítása jó elgondolás volt a vezetéstől. Meglátásom szerint, az ellenzéki oldalon messze ő az erkölcsileg kiemelkedő, feddhetetlen személy. Vajon ez elég lesz a megválasztásához, vagy ebben az esetben is beleszól a párt országos megítélése?
Miközben tisztelettel adózok Kóbor doktor munkássága és elkötelezettsége mellet, ami az atomtemető kérdését illeti. Szinte minden, e témában tartott előadásán megjelentem. Mindannyiszor feltettem a kérdést, ha itt nem, akkor hol? Mert az EU előírja, hogy abban az országban kell tárolni az atomhulladékot, ahol az keletkezett. A kérdésre záros időn belül megoldást kell találni.
Sajnálatos módon dr. Keresztes úr országgyűlési képviselővé választása után az egyes ügyek mentén létrejött munkakapcsolat megszűnt. Miközben nagy jelentőségű, Pécsett érintő országos ügyben erőteljes fellépést tapasztalhatunk, több, zöld témában felvetett kezdeményezésünk nem érte el a párt küszöbszintjét.
Igaz, mi egy kis szervezet vagyunk, de talán azért lehetnek jó gondolataink is.
Az LMP új arcokat hozott a közéletbe, és ez is reményt adhat nekik arra, hogy megalakulásuk óta először, frakciójuk lehet a pécsi közgyűlésben. Felszállt a zöld füst! Amikorra eloszlik, már tudni fogjuk a végeredményt.

Maráczy Tibor