Február 7-ei hír, hogy a pécsi közgyűlés Jobbik frakcióját elhagyta az egyik képviselő, és függetlenként folytatja a munkáját. Ez nagy érvágás a frakciónak, hiszen a Szervezeti és Működési Szabályzat szerint csak három fővel lehet frakciót alakítani. Amennyiben a Jobbik frakcióvezetőjének és a pécsi vezetőinek nem sikerül találnia a közgyűlésben egy képviselőt, aki átül a Jobbik frakcióban, az jelentős kihatással lehet több szempontból is. Valószínűleg még a bizottsági helyeket is újra kell osztani, s más következmények, korlátozások is elképzelhetőek. Elsősorban az, hogy a pártnak Pécsett csökken a politikai súlya. Ugyanakkor lehetőség van arra, hogy egy gyors intézkedéssel áthidalják ezt a számukra nagyon kellemetlen, s részben váratlan helyzetet. A várost vezető koalíciónak meglátásom szerint érdeke, hogy egy frakciója ne szűnjön meg, ezért bizonyos egyeztetések után, megmenthető a Jobbik frakció. A politikában sincsen „ingyen vacsora”, ezért feltehetőleg valamilyen ára lesz az ügyletnek. Azt már láthattuk, hogy az elveket és erkölcsi értékeket a politikában a pártérdek, csoportérdek, netán egyéni érdek simán felülírja, ezért engem nem lepne meg, ha a Jobbik frakciót a koalíció megmentené.
A békétlenség soha nem jó, mert energiákat von el a lényeges dolgoktól. Jelen esetben a város dolgaitól. Mert munka lenne bőven, csak a képviselők egy része nem azzal, hanem az ilyen és ehhez hasonló csatározásokkal van elfoglalva. Megválasztásuk óta. Sajnos.
Aki végig megy nyitott szemmel a város utcáin, az láthatja, hogy pusztul minden. Természetesen nem lehet mindent a mostani vezetés nyakába varrni. Ugyanakkor nem látható porszemnyi nyoma sem annak, hogy legalább a lecsúszást igyekeznének megállítani. Reális tervek, célkitűzések, a hogyan és hová kérdések a polgárok számára nem láthatóak. Ami épül jelenleg, azt még az előző városvezetés indította el, és általában jelentős kormányzati támogatással zajlik. Az egyetemi fejlesztések szédítőek, s látszik, hogy tervszerű, kidolgozott tervek alapján készül.
Nem szeretnék már sokszor lerágott csontot ismét idehozni, ezért a Balokányt, a Kempinget, Vidámparkot nem is említem. A város út és járdahálózatát azonban igen. Miközben alig kihasznált, sok kilométer bicikli utat építenek, addig még a belváros közeli utcák is kritikán aluli állapotban vannak. A gépjárművek száma jelentősen növekszik napjainkban is, ezért több parkolóház építése is indokolt lenne.
Maradjunk kicsit a szabadidős sportnál is. Szégyen kategóriájába tartozik a jégpályánk. Ez a szocializmusban épült torzó már a huszadik század utolsó évtizedeiben is alapos felújításra szorult, volna. Talán rajtam kívül még többen emlékeznek arra, hogy a jégpálya elkészültekkor is már a bővítési terveken dolgoztak. Akkor azt mondták, hogy most ennyire van csak pénz, de majd pár év múlva folytatják, sőt fedett létesítményt vizionáltak. Pénz azóta sem akadt a befejezésre; a téli sportok támogatásának nagyobb dicsőségére. Azért egy gumicsontot ismét bedobott a városvezetés két belső politikai csörte között. A libegőt. Pontosabban a megépítésének a lehetőségét. A terv őskori kövület. Arra jó, hogy az emberek ne a lényeggel foglalkozzanak. Én még arra is emlékszem, hogy az úttörő vasutat is jelentősen fejleszteni akarták, a pálya végállomása valahol a nyugati városrész magasabb pontján lett volna. De térjünk vissza a libegőre. Asztaltársaságunk már javaslatot tett a turizmus fejlesztésére, és minden olyan ötletet, elképzelést, tervet támogatunk, amely valóban alkalmasnak látszik, hogy még mindig szép városunkat minél többen látogassák meg és minél hosszabb ideig maradjanak. Elvileg a libegő is olyan elképzelés, amely megvalósulása esetén, alkalmas lenne turisztikai vonzerőt képviselni. Az első körben a köztudatba bedobott alsó végállomás átgondolatlan ötlet. Ki az, aki a városból felgyalogol a Niké- szoborhoz? Mert, ha autóval van, akkor már nem áll meg, hanem felmegy a toronyhoz. Aki pedig busszal megy fel odáig, az a libegő miatt nem fog leszállni a buszról. Amit leírtam, csak pár gondolat mindabból, ami a tárházunkban van.
Az elmúlt időben megszólalt a volt alpolgármester asszony is, némileg feltárta a koalíción belüli folyamatokat. A most kilépett képviselő ugyan rendkívül röviden tette közzé a kilépésének az okát, de lényegét tekintve hasonló gondolatokat fogalmazott meg. Nincs jogunk kétségbe vonni a két megszólaló őszinteségét, ezért elfogadva, eléggé diktatórikus kép rajzolódik ki. Az ötvenes, hatvanas évek japán gazdasági csoda egyik pillére a vállalatvezetés döntéshozatala volt. A döntéshozatalban demokrácia, a végrehajtásban diktatúra. Ehhez azonban még hozzájárult az, hogy jegyezték, adott témában ki milyen álláspontot foglalt el. Itt már nem folytatnám tovább. Ezt is csak azért említettem meg, mert a végrehajtásban igen is sokszor kell a jó értelembe vett „diktatúra.”
Amennyiben a döntéshozatali „demokrácia” és a téves döntések kiigazítása elmarad és csak a végrehajtási szigor marad, akkor bizony könnyen félresiklathatnak a dolgok. Különösen, ha ez a szigor csoport és egyéni érdekeket szolgál ki.
Sajnálatos módon vélelmezhető, hogy a jelenlegi városvezetés a fent leírtak irányába tolódott el. Ebből adódóan energiájukat elszívja a belső harc. Az építésre kevés energiájuk marad az eddigi tapasztalatok szerint.
Minden pécsi polgár számára kívánatos lehet a békétlenség megszüntetése. Én bízom abban, hogy az országgyűlési választások után a Városházán és a közgyűlés termében lecsillapodnak az indulatok, és májustól végre érdemi munkára is sor kerül. Addig is javaslom, hogy tüzet szüntess! A pécsiek érdekében.
Maráczy Tibor
