Február 18-án elkezdődött a Húsvétot megelőző bűnbánati idő. A keresztény egyházak és felekezetek tagjai általában tartózkodnak bizonyos napokon a húsételektől, igyekeznek elcsendesedni, magukba nézni, lelkileg is felkészülni Húsvét titkára, amelyet vagy hisz valaki, vagy nem, de mindenképpen az emberiség legnagyobb eseménye immár több mint kétezer év óta.
Sokan sok szép és mély gondolatokat írtak erről az időszakról. Asztaltársaságunk kiadványaiban is már többször jelentek meg lelkészek és laikusok tollából olyan írások, elmélkedések, amelyek úgy gondolom, mindannyiunk épülésére szolgáltak.
Most a nagyböjti időszak egy kevésbé ismert oldalát kívánom reflektorozni. Sokak számára a böjt tényleg a húskészítmények evésének tilalmát jelenti. Ezt a társadalmunk tagjainak nagy része is ismeri, függetlenül attól, hogy a tiltott napokon fogyasztanak-e ilyen ételt, vagy sem.
Azon ma már az Egyház szélesre tárta a kapukat, ami a böjti cselekedeteket illeti. Megjegyzem, ezeknek az ajánlásoknak a jelentős részét nem ártana mindennapjaink gyakorlatává tenni. Annál is inkább, mert általában szembesít emberi esendőségeinkkel, és tudjuk, magunknak hazudunk a legkönnyebben, és a magunk hazugságait a legnehezebb felismerni és bevallani. Mert az igazság ugye fáj.
Vehetjük első böjti feladatnak a hibáinknak, rossz szokásainknak az elhagyását. Itt Isten segítségén kívül természetesen kérhetjük a mások véleményét is. Ők majd keményen fejünkre fogják olvasni, hogy mi nem tetszik nekik bennünk. Ne sértődjünk meg. Amennyiben jogosak a felvetéseik, tanuljunk belőle, vonjuk le a következtetéseket, igyekezzünk változni. Meg fogjuk tapasztalni, hogy mekkora böjt leszokni valamilyen rossz tulajdonságunkról! Mekkora akaraterőt, kitartást igényel! Elővehetjük szenvedélyeinket is. Ez bármi lehet, minden embernél más. Napjaink talán egyik legnagyobb szenvedélye a számítógép előtti ücsörgés, esetleg a televízió mértéktelen bámulása. Ez utóbbi különösen ártalmas lehet, hiszen a család is kárát láthatja. Fontosabbá válhat egy műsor, egy sorozat, mint a gyermekemmel, férjemmel, feleségemmel, embertársaimmal való kapcsolat. Itt is csak ismételni tudom magamat, bizony nagy lemondás kell ahhoz, és ezért valód böjt, hogy haza érve ne az első dolgom legyen a fent említett kommunikációs eszközök bekapcsolása, bámulása.
Itt mindjárt folytathatom az emberi kapcsolatokkal, amely nem csak a szűkebb családi környezetet illeti. Mennyire figyelek oda a másikra? Miként fogadom, ha gondjaival megkeres? Igyekszem-e segíteni a rászorulókon, a környezetemben lévőkön, ha szükségük van a segítségemre?
De gondolhatunk ennél világiasabb dolgokra is. Lemondok a megszokott napi édességről, a napi sörömről, fröccsömről. Körülnézek a ruhásszekrényemben, és a már évek óta nem viselt, de jó állapotú ruhákat odaajándékozom a rászorulóknak. Tartózkodom a folyamatos panaszkodástól. Ez úgy is nemzeti sajátosságunk. Pazarlás, étellel, energiával, felesleges vásárlásokkal. Félelmeink legyőzése is lehet nagyböjti vállalásunk. Aggódunk, hogy miként látnak bennünket az emberek. Legyél bátor és magabiztos. Ennek eléréséhez bizony kell tudatosság és erős akarat is. Hiúságunkat is csökkenthetjük. Kevesebben nézünk a tükörbe, ne kérdezzük meg százszor, hogy jól néz ki a frizurám, tényleg jól áll rajtam ez a ruha? Kemény kihívás a lustaságunk. Felejtsük el azt a szót, hogy majd holnap. Olyan apró módon is gyakorolhatjuk azt, hogy esetleg korábban kelünk. Minden reggel bevetjük az ágyunkat, odakészítjük a reggelit szeretteinknek.
Folytathatnám a sort, de biztos vagyok abban, hogy olvasóim is tudják bővíteni.
A keresztények feladata nem az, hogy bírálják a környezetüket, az egész világot! A parancsunk az, hogy tegyünk tanítvánnyá minden népet és nemzetet. Az emberiség egészéhez szól a küldetésünk. De, elsősorban a családomhoz, a környezetemhez! Nem rázhatom le, mint ahogy Péter apostol ezt megtette, amikor azt mondta Jézusnak, hogy menjen el tőle, mert bűnös ember. Jézus felelete az volt, hogy emberhalásszá teszlek. Nem azt mondta, hogy nem bűnös Péter. Nem. A bűnös embert, minket hívott meg, hogy emberhalászok legyünk. Ennek a tudatos vállalása, a Jézus szeretetére való „IGEN” az igazi küldetés. Mekkora erő kell ahhoz, hogy odaálljunk a környezetünk elé, és kijelentsük: nekünk Jézus az irány, Ő a mérce, az Ő tanítása az utunk! Mi sem vagyunk hibátlanok, de javulnunk kell!
Van böjti, bűnbánati tennivalónk. Lássunk hozzá, és segítsük egymást!
A bűnbánati időszak számomra a gerenda kiszedésének időszaka a szememből. S remélem, hogy a családom, a környezetem egyszer majd észreveszi, hogy valami megváltozott bennem. Több bennem a szeretet, amelyet sugározok az emberek felé. Kritika helyett.
S, akkor talán majd a Mester is rám mosolyog. Kezdek hasonlítani rá, kezdek a tanítványa lenni.
Sokan sok szép és mély gondolatokat írtak erről az időszakról. Asztaltársaságunk kiadványaiban is már többször jelentek meg lelkészek és laikusok tollából olyan írások, elmélkedések, amelyek úgy gondolom, mindannyiunk épülésére szolgáltak.
Most a nagyböjti időszak egy kevésbé ismert oldalát kívánom reflektorozni. Sokak számára a böjt tényleg a húskészítmények evésének tilalmát jelenti. Ezt a társadalmunk tagjainak nagy része is ismeri, függetlenül attól, hogy a tiltott napokon fogyasztanak-e ilyen ételt, vagy sem.
Azon ma már az Egyház szélesre tárta a kapukat, ami a böjti cselekedeteket illeti. Megjegyzem, ezeknek az ajánlásoknak a jelentős részét nem ártana mindennapjaink gyakorlatává tenni. Annál is inkább, mert általában szembesít emberi esendőségeinkkel, és tudjuk, magunknak hazudunk a legkönnyebben, és a magunk hazugságait a legnehezebb felismerni és bevallani. Mert az igazság ugye fáj.
Vehetjük első böjti feladatnak a hibáinknak, rossz szokásainknak az elhagyását. Itt Isten segítségén kívül természetesen kérhetjük a mások véleményét is. Ők majd keményen fejünkre fogják olvasni, hogy mi nem tetszik nekik bennünk. Ne sértődjünk meg. Amennyiben jogosak a felvetéseik, tanuljunk belőle, vonjuk le a következtetéseket, igyekezzünk változni. Meg fogjuk tapasztalni, hogy mekkora böjt leszokni valamilyen rossz tulajdonságunkról! Mekkora akaraterőt, kitartást igényel! Elővehetjük szenvedélyeinket is. Ez bármi lehet, minden embernél más. Napjaink talán egyik legnagyobb szenvedélye a számítógép előtti ücsörgés, esetleg a televízió mértéktelen bámulása. Ez utóbbi különösen ártalmas lehet, hiszen a család is kárát láthatja. Fontosabbá válhat egy műsor, egy sorozat, mint a gyermekemmel, férjemmel, feleségemmel, embertársaimmal való kapcsolat. Itt is csak ismételni tudom magamat, bizony nagy lemondás kell ahhoz, és ezért valód böjt, hogy haza érve ne az első dolgom legyen a fent említett kommunikációs eszközök bekapcsolása, bámulása.
Itt mindjárt folytathatom az emberi kapcsolatokkal, amely nem csak a szűkebb családi környezetet illeti. Mennyire figyelek oda a másikra? Miként fogadom, ha gondjaival megkeres? Igyekszem-e segíteni a rászorulókon, a környezetemben lévőkön, ha szükségük van a segítségemre?
De gondolhatunk ennél világiasabb dolgokra is. Lemondok a megszokott napi édességről, a napi sörömről, fröccsömről. Körülnézek a ruhásszekrényemben, és a már évek óta nem viselt, de jó állapotú ruhákat odaajándékozom a rászorulóknak. Tartózkodom a folyamatos panaszkodástól. Ez úgy is nemzeti sajátosságunk. Pazarlás, étellel, energiával, felesleges vásárlásokkal. Félelmeink legyőzése is lehet nagyböjti vállalásunk. Aggódunk, hogy miként látnak bennünket az emberek. Legyél bátor és magabiztos. Ennek eléréséhez bizony kell tudatosság és erős akarat is. Hiúságunkat is csökkenthetjük. Kevesebben nézünk a tükörbe, ne kérdezzük meg százszor, hogy jól néz ki a frizurám, tényleg jól áll rajtam ez a ruha? Kemény kihívás a lustaságunk. Felejtsük el azt a szót, hogy majd holnap. Olyan apró módon is gyakorolhatjuk azt, hogy esetleg korábban kelünk. Minden reggel bevetjük az ágyunkat, odakészítjük a reggelit szeretteinknek.
Folytathatnám a sort, de biztos vagyok abban, hogy olvasóim is tudják bővíteni.
A keresztények feladata nem az, hogy bírálják a környezetüket, az egész világot! A parancsunk az, hogy tegyünk tanítvánnyá minden népet és nemzetet. Az emberiség egészéhez szól a küldetésünk. De, elsősorban a családomhoz, a környezetemhez! Nem rázhatom le, mint ahogy Péter apostol ezt megtette, amikor azt mondta Jézusnak, hogy menjen el tőle, mert bűnös ember. Jézus felelete az volt, hogy emberhalásszá teszlek. Nem azt mondta, hogy nem bűnös Péter. Nem. A bűnös embert, minket hívott meg, hogy emberhalászok legyünk. Ennek a tudatos vállalása, a Jézus szeretetére való „IGEN” az igazi küldetés. Mekkora erő kell ahhoz, hogy odaálljunk a környezetünk elé, és kijelentsük: nekünk Jézus az irány, Ő a mérce, az Ő tanítása az utunk! Mi sem vagyunk hibátlanok, de javulnunk kell!
Van böjti, bűnbánati tennivalónk. Lássunk hozzá, és segítsük egymást!
A bűnbánati időszak számomra a gerenda kiszedésének időszaka a szememből. S remélem, hogy a családom, a környezetem egyszer majd észreveszi, hogy valami megváltozott bennem. Több bennem a szeretet, amelyet sugározok az emberek felé. Kritika helyett.
S, akkor talán majd a Mester is rám mosolyog. Kezdek hasonlítani rá, kezdek a tanítványa lenni.
Maráczy Tibor
