2026. április 30., csütörtök

Váczi Márk: Szent József, a munkás

 

A Dávid házából származó Józsefet, Szűz Mária férjét, Jézus nevelőapját a hívők közössége évszázadok óta tiszteli, a kereszténység történetében betöltött szerepének tulajdonképpeni elismerésére csak alig másfél évszázada került sor. Ez persze nem azt jelenti, hogy korábban ne szenteltek volna a nevét viselő templomokat, ne írtak volna énekeket és imádságokat a szentéletű férfi tiszteletére. 
A kiemelt tisztelet egyházi megerősítése 1870-ben történt meg, amikor a hajdani ácsot, Jézus első tanítómesterét IX. Piusz pápa Szent Péterrel együtt az egyetemes katolikus egyház védőszentjévé nyilvánította, majd 1889-ben kiadta a Quamquam pluries kezdetű enciklikát (apostoli levelet), amelynek központi témája József Jézus iránti atyai szeretete és gondoskodása az emberi szeretet példájaként. Legutóbb az egy esztendeje szentté avatott II. János Pál pápa emlékezett meg erről Redemptoris custos kezdetű apostoli buzdításában. 
Május 1. ‒ mint azt már egy cikkemben néhány éve kifejtettem ‒ nem csupán állami ünnep, de a katolicizmus számára is kiemelt ünnepnap, Munkás Szent József ünnepnapja, amelyet 1955-ben az akkori pápa, XII. Piusz vezetett be az egyházi év naptárába. Maga a titulus már korábban is létezett; ezt mutatja, hogy a pécsi gyárvárosi templomot Munkás Szent József tiszteletére építtette és szentelte fel Virág Ferenc megyéspüspök. Pilch Andor, Visy Zoltán és Gosztonyi Gyula egy neoromán és modern stílusjegyeket ötvöző, iskolából, templomból és paplakból álló épületegyüttest tervezett. A munkálatok 1926-ban kezdődtek. Először a templom készült el, 1929-ben, majd ezt követte az iskola (1931), amelyet 1931-ben már bővíteni kellett, végül 1932-ben a paplak is készen állt Isten szolgájának befogadására. 

Szókratész bölcsessége

undefined

Az ókori Görögországban Szókratész nagy bölcsesség hírében állt. Egy napon valaki megkereste a nagy filozófust, és ezt mondta neki:

- Tudod, mit hallottam a barátodról?

- Egy pillanat – válaszolta Szókratész. Mielőtt elmondanád, szeretném kipróbálni a három szitát.

- A három szita?

2026. április 23., csütörtök

Alapítók: Hiába szóltunk időben

 

Ez az öt szintes épület a méreteihez képest egy zsebkendőnyi területen épül. A város olyan szegletében, amely túlzsúfolt, a légszennyezettsége az egyik legnagyobb, a gépjárműforgalom szinte már elviselhetetlen. A parkolóhelyek száma minimális már most is. Egyértelmű, hogy egy ilyen kolosszális ház felhúzása helyett inkább nagy lombozatú fa ültetése, illetve egy kis park kialakítása lett volna célszerű. Az illetékes önkormányzati képviselőnek hiába jeleztük az építkezés kezdetén, hogy járjon el az illetékes hatóságoknál az épület építési engedélyének a visszavonására, még csak választ sem kaptunk. Asztaltársaságunk nem kívánt az országgyűlési választásokat befolyásoló lépéseket tenni ez ügyben. Az újságunk megjelenésének napján azonban már biztosnak tűnik, hogy egyéni országgyűlési mandátumot nem szerzett az önkormányzati képviselő úr, ez nem zárja ki, hogy listás helyet majd fog kapni. Amennyiben igen, akkor önkormányzati képviselő választás lesz, és nem nehéz belátni, hogy a globalista oldal jelöltje fog nyerni. Nagy kérdés, hogy az új Szívcentrum megépítését az új kormány támogatni fogja e, és amennyiben igen, kit fognak megbízni az építkezés orvosi felügyeletével.. 

2026. április 17., péntek

Alapítók: Aki tudni szeretné, hogy mi miért történt

 

Itt és most csak a bemutatás szintjén foglalkozunk a könyvvel, amely a sorozat első kötete, és az I. világháború angol, angolszász kiprovokálásának a történetét írja le. Három angol ember az 1800-as évek végén rádöbbent, hogy a Brit impérium elvesztheti vezető szerepét, mert a császári Németország ipari, gazdasági fejlődése olyan startot vett, hogy Anglia már azokban az években is kezdett lemaradni. A könyv hiteles dokumentumokra támaszkodva leírja, hogy kemény 15 év munkával miként állították át az angol közvélemény oroszellenességét barátsággá, suttogó és hazug propagandával miként uszítottak Németország ellen. Az Elit embereit miként helyezték el a megfelelő beosztásokban, miként zsarolták őket emberi gyengeségeik, illetve hatalmi és pénzéhségük miatt. Miként kenték el a súlyos bűneiket. A saját kormányuk és a Parlamentjük megkerülésével, de a király támogatásával, hogy hozták létre az Antantot. Az egészben az a legmegdöbbentőbb, hogy visszaköszön a jelen. Akkor a németek ellen, most az oroszok ellen felépítettek egy gyűlöletkampányt, miként provokálták ki, hogy a németek kénytelenek legyenek megindítani a hadműveleteket, mint ahogy Oroszország esetében is így történt. A módszer jó, kidolgozott és több, mint 120 éve működik.

2026. április 16., csütörtök

Alapítók: Aki sokat ígér keveset ad

 



Lezajlottak az országgyűlési választások. Bár a hivatalos eredményre még várni kell, de a lényegen nem fog változtatni. A Nemzeti Egység Rendszere helyett a globalista, félgyarmati sors vár Hazánkra. Mind ezt nem mi találtuk ki, a leendő miniszterelnök jelentette be, amikor azt mondta, hogy csatlakozunk az EU ügyészségéhez. Egy ország szuverenitását az is meghatározza, hogy például az ügyészség az adott állam jogrendszerébe tagozódva, az adott ország törvényeinek a védelmét látja el, illetve a megsértése esetén jogcselekményeket végez. Amennyiben az Állami Ügyészség kikerül az adott törvényhozó hatalom ellenőrzése alól, jelentősen gyengül az ország függetlensége. 
Egyben azt is jelenti, hogy a mostani ügyészi kar az EU szabályrendszere alapján jár el. Vagyis bármelyik, az adott ország polgárai megsértett EU által hozott rendelkezés alapján eljárás alá vonja az egyént, és a már régóta nem független bíróság nem a magyar jogrend szerint fog eljárni, hanem az EU által hozott szabályokra figyelemmel. Érthetőbben. Magyarországon jelenleg minden gyilkosság bűncselekménynek számít. Amennyiben az EU jogalkotói hoznak egy olyan törvényt, hogy a keresztények megölése nem bűncselekmény, akkor ilyen esetben az ügyészség nem járhat el, és nem emelhet vádat. Nos, az ott lévő sok fiatalnak ez nagyon tetszett, mert nagy ovációval fogadták. 
Azonban nem csak ez a kijelentése volt a leendő miniszterelnöknek. 

2026. április 2., csütörtök

Maráczy Tibor: Harminc ezüst

 

Harminc ezüstpénz. Ennyiért árulta el Júdás Jézust. Pontosabban, ennyiért adta a kezükre a főpapoknak. Sok, vagy kevés? Júdásnak elég volt. Azonban felmerül mindjárt egy kínzó kérdés. Miért? Csak a pénzért, vagy valami más oka is lehetett?

Júdás, a hagyomány szerint először Keresztelő János tanítványaihoz tartozott, és csak János hitvallása után csatlakozott a Jézust követőkhöz. Bekerült a Jézus által választott tizenkét apostol közé. Vagyis Jézus legközvetlenebb környezetébe, amint ma mondanánk, a belső mag egyik tagja lett. Végig kísérte Jézust a három év alatt. Egyike volt azoknak, akik látták csodáit, és így megtapasztalhatta Jézusnak nem csak az emberségét, hanem istenségét is. Nem hagy nyugodni a kérdés. Miért? Csak a pénzimádat vezette?