Nincsen ez másképpen más estekben sem, így a városát szerető emberekről szintén elmondható a személyes kapcsolatunkról leírtak is. Vagyis, akik szeretik, a városunkat, azok igyekeznek óvni – például nem szemetelnek, nem firkálják össze a frissen vakolt és színezett házfalakat. A sor folytatható.
Szintén elvárható, hogy óvjuk és vigyázunk a közösségi tereinkre, az ott pompázó virágokra, nem rongáljuk vagy törtjük össze az utcai bútorokat. A sor ez esetben is folytatható. A városért cselekedni már szélesebb lehetőségeket ölel fel, és esetleg mindannyiunkra más és más feladatot ró. A lehetőségeinkhez mérten. A már leírtakon kívül könnyen belátható, hogy vannak olyan területek, amelyek lehetőséget nyújtanak mindenki számára a cselekvésre. Csak példaként említem a társasházak előtti virágágyások kialakítását, a közösségi közlekedés járművein a megértő és kulturált viselkedést, a másik ember megsegítését, a rászorulókra történő odafigyelést. Ez utóbbi sok esetben nem is jelentene komolyabb terhet, mindössze odafigyelést és segítőkészséget. Különösen a társasházakban élnek olyanok, akik esetleg időszakosan segítségre szorulnak. A boltba menet igazán nem jelenthet gondot X. vagy Y. nénihez becsöngetni és megkérdezni, hogy hozzunk e neki kenyeret vagy tejet. Esetleg, patika mellett elhaladva, kiváltani a receptjét. Végső esetben az illető háziorvosához fordulni és kérni a szociális ellátást. Lényegileg apró dolgokkal is nagy segítséget tudunk nyújtani.







