2025. július 4., péntek

Maráczy Tibor: Érthetetlen

 

Pécs MJV 2025. 06. 19-ei közgyűlésének napirendi módosítása során a közgyűlés több képviselője nemmel szavazott a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjének azon javaslatára, hogy az óvodapedagógusok bérét, a kormány által megállapított, és átutalt forrásának felhasználásával, a törvény által meghatározott mértékben, emeljék meg. A nevüknél nem egyszerűen csak sárgára váltott az ikon, hanem vérvörössé vált.
Egyszerűen érthetetlen. A forrás adott, törvényi kötelezettség áll fent, akkor miért az ellenkezés? Nézzük meg, hogy kik azok, akik nem óhajtották emelni a törvényesen megállapított illetményeket? Diplomás emberek. Az ilyen személyekre mondjuk, hogy értelmiségiek. Elvileg a társadalom „krémje.” Fogadjuk el, hogy így van. Ezért is nem értem egyszerű melós emberként, hogy ennek mi értelme volt? Amikor láttam a szavazás eredményét, munkás szívemet fekete gyászfátyol takarta be. Az utolsó munkahelyemen az igazgatónk azt mondta, a fizetés szent! Ezért mindig pontosan, utolsó fillérig mindenki megkapta a bérét a fizetés napján. A másik vezérelve volt; senkinek semmilyen köze nincsen a másik fizetéséhez. Aki ezután merészelt volna kutakodni, beosztástól függetlenül, azonnali elbocsájtásra számíthatott. Elkerülendő a kísértéseket, fizetés napján, a kifizetések idejére, átengedte az irodáját, ahova egyesével lehetett bemenni. Undorítónak tartom, ha bárki is azon csámcsog, és azon háborodik fel, hogy ki mennyi bért kap. Pénzt még nem osztottak el igazságosan amióta a világ a világ, és nem is fognak. Erre volt az igazgatónknak egy poénja: mindketten elégedettek vagyunk a fizetéssel. Ő az enyémmel, én az övével.

Eddig a humoros rész, mert maga a történet nem humoros. Nem régen, egyik írásunk végén leközöltük a 4 halálos bűnt. Ezek között volt a „munkások bérének visszatartása.” Persze, aki közömbös, esetleg nem hisz Istenben, ez nem nagyon érdekli. Azonban akkor, amikor olyan emberek döntenek mások jogos béréről, akik a sajátjukat maguk állapították meg, és mélyen merítettek a húsosfazékból, nos, ez legalább is visszatetsző. Az un. értelmiségieknek kellene annyi erkölcsi tartásuknak lennie, hogy ilyent nem tesznek. Különösen akkor nem, ha a jövő generációját nevelő emberekről van szó! Történetesen az óvodapedagógusokról! Minden elismerésem és gratulációm a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjének, hogy végül is határozottságával elérte, hogy az érintettek a törvény által meghatározott, a kormány által átutalt, fizetésemelésüket megkapják a dolgozók. 
Csőd közeli helyzetet emlegetnek egyes városvezetők. Hivatkoznak arra a kormányrendeletre, amely a régiók, járások felzárkóztatására forrásokat vont el. 
Több megyei jogú város is van, amelyektől ennél több, esetleg jelentősebb összeget kérnek vissza. Megint csak a pécsi vezetés hivatkozik rá kiemelten, úgy, mint minden bajok forrására. Nem tisztem, és ezért nem is kívánom véleményezni ennek a kormányzati döntésnek a helyességét, esetleg átgondolatlan voltát. Azonban óhatatlanul felmerül bennem egy kérdés: mi lenne akkor, ha ez az elvonás nem történne meg, de azok a milliárdok sem érkeznének meg, amelyekre most a városvezetés számíthat? Mert ugye a mérlegnek két oldala van. Melyik serpenyőben van több? Amikor pénzügyi mérleget készít az ember, már ha gondos gazda szemlélettel gondolkodik, akkor mind a két oldal figyelembe vételével von egyenleget. Már a kezdet kezdetén írtunk arról, hogy az eltelt 35 év legdrágább városvezetése jött létre. És itt nem csak a képviselők fizetésére gondolok, hanem a háttérben dolgozók, elvileg őket segítő munkatársak juttatásaira is. Egyik oldalról megítélésem szerint túlzott bérkiáramlás van, a másik oldalról pedig elvonták a képviselői körzeti keret közel 250 milliós összegét. Ez utóbbi tette lehetővé, hogy az illetékes képviselő a körzetében kisebb fejlesztéseket, javításokat végrehajtson. Ez az összeg egy hasznos célra biztosított forrás volt, és elvonása átgondolatlan lépés, amelyet csak szűk fiskális szemlélettel lehet indokolni. 
Miközben a gyermekeinket, unokáinkat nevelő óvodapedagógusoktól voltak, akik megtagadták volna a béremelést, más területeken bőkezűen osztogatnak. A harmadik alpolgármesterre gondolok, és a polgármester bölcsességére vall, hogy ezt az előterjesztést visszavonta. Az ő bérét, járulékait, egyéb juttatásait van hova költeni. Sokkal hasznosabb célra. A szociális feladatokat pedig meg kell osztani a két alpolgármester között. Nem fognak megszakadni. 
Még valami! Egy gondos gazda növeli a közösség vagyonát, nem pedig csökkenti.

Maráczy Tibor