Újkori történelmünk egyik legfontosabb dokumentuma a következőképpen kezdődik: „Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Azt hiszem, a mai Magyarországon élők többsége egyértelműen ezt kívánja. Békés, szabad és politikai csatározásoktól mentes hazában szeretnénk élni, és ezt biztosítani kívánjuk a következő nemzedékek számára is.
Van-e szabad sajtó Magyarországon? – tehetjük fel a kérdést az első pontot olvasva. A válasz többféle lehet, de a jelen körülményeket figyelembe vevő, a mindennapok történéseit reálisan szemlélő ember számára egyértelmű nem a válasz. Hogy miért nem? A sajtót ma a pénz és a hatalom irányítja. Csupán kevés olyan újságíró és szerkesztő van, akik munkájuk során megpróbálnak ellenállni a kézi vezérlésnek (több vagy kevesebb sikerrel). Ha pedig nincs szabad sajtó, szabad véleménynyilvánítás sincsen. A cenzúra tehát továbbra is működik, korlátozva ezáltal az alapvető emberi jogokat. Van-e felelős kormányzás ma hazánkban? Beszélhetünk-e felelős politikáról?
Választott képviselőink valóban minket képviselnek? Nos, a szerény kivételtől eltekintve aligha mondhatjuk: igenis, felelősségteljes döntéseket hoznak, kíváncsiak az állampolgárok/ választók véleményére, nem a saját anyagi érdekeik mozgatják őket. Újabb fekete pont a magyar „demokráciának”.
Törvény előtti egyenlőség, illetve az egyenlőség alapján történő képviselet tekintetében sem lehetünk elégedettek. 1848-ban ezt a két jogot is hangosan követelte a nép. Történt azóta bármilyen változás? Elméletben igen, gyakorlatban semmi. A helyzet változatlan. A rendkívül magas ügyvédi- és egyéb perköltségek miatt az ember kétszer is meggondolja, mielőtt úgy dönt, hogy nem akar felperes lenni egy bírósági tárgyalásban. A mérlegelés lehetősége a bírák számára adott, ugyanakkor bizonyos esetekben személyválogató módon járnak el. Ismert emberesetében persze nem az a cél, hogy az ügyében hozott ítélettel példát statuáljanak, de elvárható, ha bűnt követ el, őt is „hétköznapi” emberként kezeljék. Az egyenlőtlenség az anyagi lehetőségek függvényében tovább fokozódik: az igazságszolgáltatás malmainak lapátkerekei némi pénz ellenében lelassulhatnak olyannyira, hogy bizonyos, a múltban elkövetett vétségek elévülnek…
Közös teherviselés. Egy, magát boldog állampolgárok közösségeként értelmező ország esetében alapvető követelmény. Bár a nemesi adózást sikerült megvalósítani, mégsem tekinthetjük lezártnak ezt a folyamatot. A szociális és gazdasági feszültség oldására hozott látszatintézkedések valójában az innen-onnan összeszedett, mások zsebéből kilopott milliók, sőt: milliárdok elleplezését szolgálják. A milliós tiszteletdíjak lefaragása helyett a kisemberek juttatásait és megérdemelt fizetségét csökkenteni, annak értékét pénzügyi machinációkkal csökkenteni: az állítólag képviseltek arculcsapása.
Az Egyenlőség, Szabadság, Testvériség hármasa a francia forradalom óta eltelt bő két évszázadban csak szavakban és nem a realitásban valósult meg. Az egyenlőség helyett az egyenlőtlenség, a szabadság helyett a szabadosság lett úrrá a világon. A testvériség megközelítése is csak a nagyobb testvér – kisebb testvér viszonylatában létezik. Nem csak az egyes emberek, de országok és nemzetközi intézmények is jobbnak, felsőbbrendűnek tartják magukat, és hoznak intézkedéseket az alapján, hogy az erősebb jogát maguknak vindikálják. Belügyekbe avatkoznak be úgy, hogy az állami intézkedések megváltoztatását nyílt fenyegetéssel kívánják elérni; külügynek minősítenek olyan eseteket, amelyekben alapvető emberi jogok sérülnek. Ez egy furcsa helyzet, hiszen e szervezetek harsognak leginkább, ha jogvédelemről van szó.
Láthatjuk tehát, hogy 1848 óta hazánkban csak felszínes és látszólagos pozitív változások történtek. Mit kell tennünk, ha valóban jobbítani akarunk a helyzeten? Ne várjuk tétlenül, hogy a politika majd talán cselekszik! Képviseleti demokráciában élünk, ahol időnként elhangzik, hogy felhatalmazást adtunk
képviselőinknek ügyeink vitelére. De valóban ezzel foglalkoznak, vagy a pártfegyelem és a központi ukáz köti őket gúzsba?
Bárki bármit is gondoljon a mostani rendszerről, vannak állampolgári jogok, amelyeket adott időben érvényesíteni lehet és kell. Ezért biztatok mindenkit arra, éljen törvény adta lehetőségeivel, legyen cselekvő polgára a hazának!
Van-e szabad sajtó Magyarországon? – tehetjük fel a kérdést az első pontot olvasva. A válasz többféle lehet, de a jelen körülményeket figyelembe vevő, a mindennapok történéseit reálisan szemlélő ember számára egyértelmű nem a válasz. Hogy miért nem? A sajtót ma a pénz és a hatalom irányítja. Csupán kevés olyan újságíró és szerkesztő van, akik munkájuk során megpróbálnak ellenállni a kézi vezérlésnek (több vagy kevesebb sikerrel). Ha pedig nincs szabad sajtó, szabad véleménynyilvánítás sincsen. A cenzúra tehát továbbra is működik, korlátozva ezáltal az alapvető emberi jogokat. Van-e felelős kormányzás ma hazánkban? Beszélhetünk-e felelős politikáról?
Választott képviselőink valóban minket képviselnek? Nos, a szerény kivételtől eltekintve aligha mondhatjuk: igenis, felelősségteljes döntéseket hoznak, kíváncsiak az állampolgárok/ választók véleményére, nem a saját anyagi érdekeik mozgatják őket. Újabb fekete pont a magyar „demokráciának”.
Törvény előtti egyenlőség, illetve az egyenlőség alapján történő képviselet tekintetében sem lehetünk elégedettek. 1848-ban ezt a két jogot is hangosan követelte a nép. Történt azóta bármilyen változás? Elméletben igen, gyakorlatban semmi. A helyzet változatlan. A rendkívül magas ügyvédi- és egyéb perköltségek miatt az ember kétszer is meggondolja, mielőtt úgy dönt, hogy nem akar felperes lenni egy bírósági tárgyalásban. A mérlegelés lehetősége a bírák számára adott, ugyanakkor bizonyos esetekben személyválogató módon járnak el. Ismert emberesetében persze nem az a cél, hogy az ügyében hozott ítélettel példát statuáljanak, de elvárható, ha bűnt követ el, őt is „hétköznapi” emberként kezeljék. Az egyenlőtlenség az anyagi lehetőségek függvényében tovább fokozódik: az igazságszolgáltatás malmainak lapátkerekei némi pénz ellenében lelassulhatnak olyannyira, hogy bizonyos, a múltban elkövetett vétségek elévülnek…
Közös teherviselés. Egy, magát boldog állampolgárok közösségeként értelmező ország esetében alapvető követelmény. Bár a nemesi adózást sikerült megvalósítani, mégsem tekinthetjük lezártnak ezt a folyamatot. A szociális és gazdasági feszültség oldására hozott látszatintézkedések valójában az innen-onnan összeszedett, mások zsebéből kilopott milliók, sőt: milliárdok elleplezését szolgálják. A milliós tiszteletdíjak lefaragása helyett a kisemberek juttatásait és megérdemelt fizetségét csökkenteni, annak értékét pénzügyi machinációkkal csökkenteni: az állítólag képviseltek arculcsapása.
Az Egyenlőség, Szabadság, Testvériség hármasa a francia forradalom óta eltelt bő két évszázadban csak szavakban és nem a realitásban valósult meg. Az egyenlőség helyett az egyenlőtlenség, a szabadság helyett a szabadosság lett úrrá a világon. A testvériség megközelítése is csak a nagyobb testvér – kisebb testvér viszonylatában létezik. Nem csak az egyes emberek, de országok és nemzetközi intézmények is jobbnak, felsőbbrendűnek tartják magukat, és hoznak intézkedéseket az alapján, hogy az erősebb jogát maguknak vindikálják. Belügyekbe avatkoznak be úgy, hogy az állami intézkedések megváltoztatását nyílt fenyegetéssel kívánják elérni; külügynek minősítenek olyan eseteket, amelyekben alapvető emberi jogok sérülnek. Ez egy furcsa helyzet, hiszen e szervezetek harsognak leginkább, ha jogvédelemről van szó.
Láthatjuk tehát, hogy 1848 óta hazánkban csak felszínes és látszólagos pozitív változások történtek. Mit kell tennünk, ha valóban jobbítani akarunk a helyzeten? Ne várjuk tétlenül, hogy a politika majd talán cselekszik! Képviseleti demokráciában élünk, ahol időnként elhangzik, hogy felhatalmazást adtunk
képviselőinknek ügyeink vitelére. De valóban ezzel foglalkoznak, vagy a pártfegyelem és a központi ukáz köti őket gúzsba?
Bárki bármit is gondoljon a mostani rendszerről, vannak állampolgári jogok, amelyeket adott időben érvényesíteni lehet és kell. Ezért biztatok mindenkit arra, éljen törvény adta lehetőségeivel, legyen cselekvő polgára a hazának!
Váczi Márk
