2025. október 11., szombat

Alapítók: Üléseztek képviselőink


Elkezdték a munkát önkormányzati képviselőink. Szeptember 18-án ismét összeült a közgyűlés. Több napirendi pontot is kiemelt figyelemmel követtünk. Első a harmadik alpolgármester megválasztására beterjesztett javaslata, illetve annak vitája volt. Mivel közülünk többen a versenyszférában dolgoznak/dolgoztak, és legtöbbjük nem az iskolapadból ült át a következő iskolapadba, továbbá jelentős szakmai tapasztalattal kerültek esetlegesen vezetői beosztásba, ezért különösen érdekesek voltak számunkra az egyes képviselők szájából elhangzottak. A közgyűlés megnyitásának 104. percétől polgármesterünk által felolvasott szívhez szóló levél elhangzása után már érződött, hogy valami nincsen rendben. Amint előrehaladott a vita, annál jobban sajnáltuk a jelöltet, akinek becsületére legyen mondva, kitartott, és nem hagyta el a termet. De térjünk vissza a vitára. Egyértelművé vált, hogy a politikai szereplők egyetértenek abban, hogy a szociális területnek kell egy olyan felügyeletet biztosító személy, aki hidat képez a szakma és a városvezetés között. Ami a vita tárgyát képezi, az a hogyan. Harmadik polgármester beemelésével a vezetésbe, vagy a már meglévő struktúrán belül valósuljon meg az irányítás. Nem véletlenül említettük azt, hogy közülünk többen a versenyszférában dolgoztak. Egyik társunk egy nagy autós cégnél dolgozik. A műhelyfőnök olyan szakmai tudással rendelkezik, amellyel akár egyetemen is taníthatna, de nincs papírja. Olyan lobogtatós. Az igazgatónak van, de még egy pótkocsit se tudna talán megjavítani, nem hogy egy sok millióba kerülő autót. Nem is az a feladata. Neki a cég irányítása, annak minden szegmensét beleértve, köztük azt is, hogy a legmegfelelőbb embert nevezte ki a műhely élére. Ebből következik, hogy egy felső vezetőnek olyan képességekkel kell rendelkeznie, ami túlmutat a szakmai ismereteken. Egy középvezetőnek pedig elsősorban a vezetői készségeken túl, a szakmai területen kell profinak lennie. Az előző ciklusban volt a területért úgymond felelős alpolgármester, lobogtatós papírral, meg egy két botránnyal is. Csak a Lánc utcai ház körüli kalamajkát említjük. De természetesen nem mehetünk el az ügy erkölcsi oldala mellett sem! Az alpolgármester a polgármester beosztottja, tőle függ. Bármilyen jó szakember is, ha nem tud megfelelő támogatást elérni a főnökénél, esetleg nézetkülönbség alakul ki közöttük, akkor két lehetősége van. Vagy meghúzza magát, vagy esetleg lemond. Az egészségügyi és szociális terület dolgozói számára egyik sem jó. Mi ebben az erkölcsi kérdés? Úgy gondoljuk, nem nehéz kitalálni. Van megoldás, nem is túl bonyolult. Akkor érdemes újabb alpolgármestert megválasztani, ha biztosított a megfelelő minőségű munkavégzése.

Mindenesetre örülünk, hogy újabb tárgyalásokra kerül sor, és nagyon reméljük, hogy valóban jó megoldás fog születni. 
Ismételten kiemeljük; a vezetői képesség nem tanulható, a szakmai tudás igen!
A 2025-ös költségvetés módosítása hozott számunkra némi meglepetést. A polgármester úr expozéjában az alábbiakat sorolta fel. Az eredeti költségvetés 50 milliárd negyven millió volt, ehhez képest 14 milliárd,722 millió 404 ezer 351 forinttal, azaz 29.42%-kal, 64 milliárd 763 millió 304 ezer 824 forintra nőtt. 
Ezután a részletezés következett. Ennek a polgármesteri bejelentésnek egy későbbi vita során lesz majd jelentősége. Ismeretes, dr. Őri László megyei közgyűlés elnöke már bejelentette, a kormány 8 milliárd forintot ad a városunknak többek között közterület fejlesztésre, és további 2-300 millió érkezése is várható még. Ami azt jelenti, hogy Pécs 2025-ös költségvetése 70 milliárd fölé fog emelkedni. Ettől kezdve úgy gondoljuk, hogy okafogyottá vált, azaz ellenzéki mantra, hogy a városunk azért van anyagilag nehéz helyzetben, mert a kormány jelentős összeget, 6.2 milliárdot elvont.. Bárhogy is számoljuk, többet adott vissza. Ezért érthetetlen és nevetséges annak a képviselőnek a temetői díjak kapcsán elhangzott megjegyzése, amelyet alább idézzük, amelyet a közvetítés 3óra 21 perc 57 másodpercekor kezdett el, bizottsági elnöki minőségében. 
„…csak azért pont most születik erről döntés, mert olyan nehéz helyzetbe kerültek az önkormányzatok önhibájukon kívül, amit kezelni kell…”. Érdekes, Szeged, Debrecen, Győr, Miskolc, Eger, Kaposvár és a többi érintett önkormányzat nem került nehéz helyzetbe, csak Pécs? A képviselő megnyilatkozásának gyöngyszeme ezután, 3.31.40-kor következett csak: -„2019-ben még nem vont el tőlünk az állam több mint 6 milliárd forintot.” Durr, a kirakat. Szóval értsük. Azért nem emeltek az utóbbi hat évben, mert akkor volt pénz, volt, mert az állam nem vont el egy nagyobb összeget. De állítólag az előző városvezetés hatalmas adósságot hagyott rájuk. Akkor hogy van ez? Most volt pénz vagy nem volt? Volt adósság, vagy nem volt? Amennyiben volt adósság, akkor mégis hogy volt pénze a városnak, hogy nem kellett emelni például a temető díjakat? Micsoda összevissza, zavar beszéd ez? 
Számoljunk. A kormány elvont 6.2 milliárdot. Visszaadott 8.3 milliárdot. Továbbá még felleltek közel 15 milliárdot, ami növelte az idei költségvetés főösszegét. Miről beszél ez a képviselő? 
Végezetül azoknak a nevei, akik megszavazták a drasztikus emeléseket: Péterffy Attila, Zag Gábor, Ágoston Andrea, Bognár Szilvia, Csaba István, Fogarasi Gábor, Fürj Csaba, Hankó Viktória, Nagy Klaudia, Nyőgéri Lajos, Pokorádi Gábor, Sajgó György, Siposné Bikali Éva. Megjegyezzük; Nagy Klaudia és Hankó Viktória nem volt tagja az előző közgyűlésnek, a többiek igen, ezért az előző ciklusban mind kezdeményezhették volna a temetői és egyéb szolgáltatási díjak inflációkövető emelését. Észrevettük, hogy a Fidesz frakcióban van egy képviselő, akinek támogatásával sikerült ezt a drasztikus emelést megszavaztatni.

Alapítók