Az Aradi vértanúk útját minden pécsi ismeri, de talán a történetét,
különösen az itt álló szobrokét már jóval kevesebben. Romváry Ferenc
2002-ben a Pécsi Szemle őszi számának hasábjain közölt egy hosszú, de
olvasmányos és közérthető tanulmányt a szoborparkról. Ennek segítségével
idézzük fel, mi is történt a nyolcvanas évektől a közelmúltig.
A
nyolcvanas évek elején egy nagyszabású városrendezési terv részeként
jött létre a történelmi belvárost északon elkerülő, Pécset kelet-nyugat
irányban átszelő út egy rövid szakasza. Az építész-tervező Dévényi
Sándor már ekkor megfogalmazta az útvonal megvalósításán messze
túlmutató elképzelését.
Az útszakasz keleti irányból egy felülről
mélyített, később befedett aluljárón át közelíthető meg. A Barbakán és a
nyugati városfal műemléki feltárására, helyreállítására a középkori
városfalra épült házak szanálása után kerülhetett sor, majd ezt követte a
Klimó utca és a Hunyadi utca között húzódó északi falszakasz műemléki
helyreállítása. A feltöltött várárok helyén parkot alakítottak ki,
megépült a kétsávos út, és a felső útszakaszt örökzölddel fellazított
emelet magas betontámfallal erősítették meg. Ez a támfal a korábbi
Petrezselyem utca, a mai Aradi vértanúk útja szintjéig magasodik. Az
utcát műkő pillérekkel tagolt vaskorlát szegélyezi, egy-egy bástyaszerű
pihenővel megszakítva. A tervező eredeti szándéka szerint ezek egyikére a
várost ostromló költő-hadvezér Zrínyi Miklós lovas szobra került volna,
erre ma csak egy emléktábla utal.
Dévényi Sándor
ötlete, az aradi vértanúk panteonjának létrehozása a nyolcvanas évek
elején még csak álomnak tűnt, ám a kilencvenes években, több szakaszban,
társadalmi összefogással és nemes szándékkal megvalósult.
Az ötletgazda először Bencsik Istvánt, az egyetem szobrász professzorát kereste fel. Az volt az elképzelése, hogy a szobrok megmintázását szobrásznövendékek vállalnák vizsgafeladatként, és ezek a szobrok kerülnének a korláterősítő nyolcszögű támpillérekre. Bencsik kétkedéssel fogadta a tervet, mivel Dévényi a XIX. századi romantikus stílusban képzelte el a szobrok megfogalmazását. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus állásfoglalása szerint 13 portré egy nagyszabású emlékművel ér fel, amelyet az akkori gyakorlat szerint meg kellett pályáztatni. A szűkebb szakmai közvélemény sem volt maradéktalanul boldog.
Közel tíz év telt ez első mű megszületéséig. Dévényi létrehozta az Aradi Vértanúk Szobrai Alapítványt, ezzel megteremtette a társadalmi összefogást biztosító támogatói kört és az anyagi biztonságot. 1991-ben végre felavatták az első szobrot, Trischler Ferenc: Damjanich Jánost ábrázoló portréját.
Mivel Romváry cikkében kelet felől, a Hunyadi utca irányából mutatja be a szobrokat, én is ezt a sorrendet választottam. A szerző életrajzi adatokat is közöl az egyes ábrázolt személyekről, amelyeket most elhagyok, az alkotásokra koncentrálva.
Bencsik István vietnámi fehér márványból készítette el Schweidel József portréját, amelyet dr. Révész Mária alpolgármester avatott fel 1996. október 6-án. Ez a felállítás időrendjében a tizenegyedik mű. Az eredeti elképzeléshez képest, miszerint a szobrok anyaga bronz lett volna, mások mellett Bencsik is szakított. Nemcsak a portrét, de a hátteret is fehér márványból alkotta meg: tiszta fehér anyagából formázta a fejet, míg csíkozott részéből vágta ki a börtön falaira és saroktornyaira is emlékeztető nyolcszögletű műkő kerítéspilléreken álló építészeti elemeket.
Egy évvel korábban, 1995. október 6-án avatta fel Szabad György történész-akadémikus, az Országgyűlés elnöke Kiss Ernő tábornok portréját, amelyet Kolozsi Tibor készített süttői mészkőből. A felállítás sorrendjében ez volt a kilencedik. A kolozsvári illetőségű szobrász Pécs testvérvárosának képviseletében kapott megbízást a kizárólag pécsi szobrászok között az emlékmű elkészítésére. Kolozsi carrarai fehér márványba faragta művét, ő is megalkotta a saját épített hátterét, amelyre a székely rovásírásra emlékeztető sorokat vésett. Az ábrázolás maga nem szokványos: a művész torzóként, vízszintesen elfektetve, a testtől elválasztott állapotban helyezte el a fejet a talapzaton.
Dessewffy Arisztid tábornok portréját Rigó István süttői mészkőbe és bronzba álmodta. Az alkotást dr. Andrásfalvy Bertalan országgyűlési képviselő, művelődésügyi miniszter avatta fel 1993. március 15-én. Rigónak a munka elvállalásakor figyelembe kellett vennie a már álló két alkotást, a Damjanich-portrét és Knezić Károly szobrát. Adott volt a helyszín, az elhelyezés módja és az építészeti környezet, amely messze nem volt ideális, hiszen talapzatként a műkő oszlop, háttérként a levegő állt rendelkezésére. Egy klasszikus portrét valósított meg, csak az ábrázolt személyt kívánta hagyományos eszközökkel megjeleníteni.
Rétfalvi Sándor Lázár Vilmos honvédezredest mintázó portréját 1993. október 5-én avatta fel dr. Katona Tamás történész, országgyűlési képviselő. A felállítás sorrendjében ötödik szobor alkotójának szakmai véleménye az előző négy alkotásról és általában a történelmi személyekről készítendő portréról radikálisan más volt. Azt vallotta, hogy egy történelmi személyiség portréjának mintázásakor nem is annyira a múlt, min inkább a jövő a fontos, a szobrász felelőssége ugyanis az illetőről alkotott kép kialakítása, az, ahogyan az utókor számára megőrződik. Rétfalvi eredetileg bronzban képzelte el Lázár Vilmos szobrát, de az emlékművek társalkotójának is tekinthető Dévényi ekkorra szakított eredeti elképzelésével, és a kő irányába próbálta terelni az alkotó fantáziát. Ez sikerült is neki. Rétfalvi carrarai fehér márványból készítette el a portrét, amely mögé egy márvánnyal megkoronázott bronz kettős törtoszlopot helyezett el.
Poeltenberg Ernő vezérőrnagy portréját dr. Páva Zsolt alpolgármester avatta fel 1994. október 6-án. A szobor a Hunyadi utca felől ötödik a sorban, hiszen Poeltenberget végezték ki ötödikként, a felállítás időrendjében a nyolcadik. Trischler Ferencnek az a negyedik aradi vértanú szobra, amely az előző három szellemében fogant. A művész véleménye tehát nem változott az emlékműszobrászatot illetően, pedig akkor már állt Rétfalvi Sándor Lázár Vilmos- és Nagysándor József-emlékműve, sőt a Rétfalvi-tanítvány Sütő Ferenc Török Ignác-portréja is elkészült már. Trischler megmaradt a klasszikus portréábrázolásnál és anyaghasználatnál. A bronz fejszobrot a természetes törésfelület hatását keltő, durván megmunkált mészkőtömbön helyezte el. Korábbi munkáihoz képest egyetlen változtatást alkalmazott: a szobrot jobbra, 45 fokos szögben elfordította, míg a fej, különösen a tekintet ebbe az irányba fordul, így szemtől-szemben állva a néző profilból látja a vértanút.
Török Ignác honvédvezérőrnagy szobrát, Sütő Ferenc bronz alkotását Katona Tamás avatta fel 1993. október 5-én. Ez a kivégzés sorrendjének megfelelően hatodik a sorban, Poeltenberg Ernő és Láhner György szobra között áll. A felállítás sorrendjében ez a hetedik emlékmű. Sütő a megbízatás idején szobrász mesteriskolás volt, és mint ilyen nem kis feladatot vállalt. Alkalmazkodnia kellett a már felállított hat emlékműhöz, de Dévényi időközben megváltozott elképzeléséhez is. A nyolcszögletes műkő oszlopot tört oszlopban folytatta, sőt, egy akasztófa motívummal is kiegészítette, rajta arab 2-es számmal, amely arra utal, hogy Török Ignácot akasztották fel másodikként – Poeltenberg volt az első a sorban. A fej a megtestesült nyugalmat tükrözi. Török racionális mérnökember volt, aki az utolsó pillanatig bízott a felmentő ítéletben. Ha valaki az Aradi vértanúk útján sétál, érdemes közelebbről, alaposabban szemügyre vennie ezeket a szobrokat. Természetesen a bemutatás itt nem ér véget, egy következő cikkben folytatódik.
Az ötletgazda először Bencsik Istvánt, az egyetem szobrász professzorát kereste fel. Az volt az elképzelése, hogy a szobrok megmintázását szobrásznövendékek vállalnák vizsgafeladatként, és ezek a szobrok kerülnének a korláterősítő nyolcszögű támpillérekre. Bencsik kétkedéssel fogadta a tervet, mivel Dévényi a XIX. századi romantikus stílusban képzelte el a szobrok megfogalmazását. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus állásfoglalása szerint 13 portré egy nagyszabású emlékművel ér fel, amelyet az akkori gyakorlat szerint meg kellett pályáztatni. A szűkebb szakmai közvélemény sem volt maradéktalanul boldog.
Közel tíz év telt ez első mű megszületéséig. Dévényi létrehozta az Aradi Vértanúk Szobrai Alapítványt, ezzel megteremtette a társadalmi összefogást biztosító támogatói kört és az anyagi biztonságot. 1991-ben végre felavatták az első szobrot, Trischler Ferenc: Damjanich Jánost ábrázoló portréját.
Mivel Romváry cikkében kelet felől, a Hunyadi utca irányából mutatja be a szobrokat, én is ezt a sorrendet választottam. A szerző életrajzi adatokat is közöl az egyes ábrázolt személyekről, amelyeket most elhagyok, az alkotásokra koncentrálva.
Bencsik István vietnámi fehér márványból készítette el Schweidel József portréját, amelyet dr. Révész Mária alpolgármester avatott fel 1996. október 6-án. Ez a felállítás időrendjében a tizenegyedik mű. Az eredeti elképzeléshez képest, miszerint a szobrok anyaga bronz lett volna, mások mellett Bencsik is szakított. Nemcsak a portrét, de a hátteret is fehér márványból alkotta meg: tiszta fehér anyagából formázta a fejet, míg csíkozott részéből vágta ki a börtön falaira és saroktornyaira is emlékeztető nyolcszögletű műkő kerítéspilléreken álló építészeti elemeket.
Egy évvel korábban, 1995. október 6-án avatta fel Szabad György történész-akadémikus, az Országgyűlés elnöke Kiss Ernő tábornok portréját, amelyet Kolozsi Tibor készített süttői mészkőből. A felállítás sorrendjében ez volt a kilencedik. A kolozsvári illetőségű szobrász Pécs testvérvárosának képviseletében kapott megbízást a kizárólag pécsi szobrászok között az emlékmű elkészítésére. Kolozsi carrarai fehér márványba faragta művét, ő is megalkotta a saját épített hátterét, amelyre a székely rovásírásra emlékeztető sorokat vésett. Az ábrázolás maga nem szokványos: a művész torzóként, vízszintesen elfektetve, a testtől elválasztott állapotban helyezte el a fejet a talapzaton.
Dessewffy Arisztid tábornok portréját Rigó István süttői mészkőbe és bronzba álmodta. Az alkotást dr. Andrásfalvy Bertalan országgyűlési képviselő, művelődésügyi miniszter avatta fel 1993. március 15-én. Rigónak a munka elvállalásakor figyelembe kellett vennie a már álló két alkotást, a Damjanich-portrét és Knezić Károly szobrát. Adott volt a helyszín, az elhelyezés módja és az építészeti környezet, amely messze nem volt ideális, hiszen talapzatként a műkő oszlop, háttérként a levegő állt rendelkezésére. Egy klasszikus portrét valósított meg, csak az ábrázolt személyt kívánta hagyományos eszközökkel megjeleníteni.
Rétfalvi Sándor Lázár Vilmos honvédezredest mintázó portréját 1993. október 5-én avatta fel dr. Katona Tamás történész, országgyűlési képviselő. A felállítás sorrendjében ötödik szobor alkotójának szakmai véleménye az előző négy alkotásról és általában a történelmi személyekről készítendő portréról radikálisan más volt. Azt vallotta, hogy egy történelmi személyiség portréjának mintázásakor nem is annyira a múlt, min inkább a jövő a fontos, a szobrász felelőssége ugyanis az illetőről alkotott kép kialakítása, az, ahogyan az utókor számára megőrződik. Rétfalvi eredetileg bronzban képzelte el Lázár Vilmos szobrát, de az emlékművek társalkotójának is tekinthető Dévényi ekkorra szakított eredeti elképzelésével, és a kő irányába próbálta terelni az alkotó fantáziát. Ez sikerült is neki. Rétfalvi carrarai fehér márványból készítette el a portrét, amely mögé egy márvánnyal megkoronázott bronz kettős törtoszlopot helyezett el.
Poeltenberg Ernő vezérőrnagy portréját dr. Páva Zsolt alpolgármester avatta fel 1994. október 6-án. A szobor a Hunyadi utca felől ötödik a sorban, hiszen Poeltenberget végezték ki ötödikként, a felállítás időrendjében a nyolcadik. Trischler Ferencnek az a negyedik aradi vértanú szobra, amely az előző három szellemében fogant. A művész véleménye tehát nem változott az emlékműszobrászatot illetően, pedig akkor már állt Rétfalvi Sándor Lázár Vilmos- és Nagysándor József-emlékműve, sőt a Rétfalvi-tanítvány Sütő Ferenc Török Ignác-portréja is elkészült már. Trischler megmaradt a klasszikus portréábrázolásnál és anyaghasználatnál. A bronz fejszobrot a természetes törésfelület hatását keltő, durván megmunkált mészkőtömbön helyezte el. Korábbi munkáihoz képest egyetlen változtatást alkalmazott: a szobrot jobbra, 45 fokos szögben elfordította, míg a fej, különösen a tekintet ebbe az irányba fordul, így szemtől-szemben állva a néző profilból látja a vértanút.
Török Ignác honvédvezérőrnagy szobrát, Sütő Ferenc bronz alkotását Katona Tamás avatta fel 1993. október 5-én. Ez a kivégzés sorrendjének megfelelően hatodik a sorban, Poeltenberg Ernő és Láhner György szobra között áll. A felállítás sorrendjében ez a hetedik emlékmű. Sütő a megbízatás idején szobrász mesteriskolás volt, és mint ilyen nem kis feladatot vállalt. Alkalmazkodnia kellett a már felállított hat emlékműhöz, de Dévényi időközben megváltozott elképzeléséhez is. A nyolcszögletes műkő oszlopot tört oszlopban folytatta, sőt, egy akasztófa motívummal is kiegészítette, rajta arab 2-es számmal, amely arra utal, hogy Török Ignácot akasztották fel másodikként – Poeltenberg volt az első a sorban. A fej a megtestesült nyugalmat tükrözi. Török racionális mérnökember volt, aki az utolsó pillanatig bízott a felmentő ítéletben. Ha valaki az Aradi vértanúk útján sétál, érdemes közelebbről, alaposabban szemügyre vennie ezeket a szobrokat. Természetesen a bemutatás itt nem ér véget, egy következő cikkben folytatódik.
Váczi Márk
