Felmerül a kérdés, hogy miért ünnep a Mindenszentek, miért bír kiemelt jelentőséggel? Először is fel kell tennünk azt a kérdést, kik a szentek? Utána pedig azt, hogy kik a Mindenszentek?
A megyei sajtóban jelent meg a hír; a Gazdaságfejlesztési főosztály vezetője szeptemberben távozott, követve a volt helyettesét, aki már régebben vette a kalapját. Mint kiderült, az eltelt hat évben elsősorban csapatépítéssel foglalkozott, ha hinni lehet az újságírói tájékoztatásnak. A gazdaság fejlesztéséhez több minden szükségeltetik. Elsősorban a cél, amely kijelölése annak, hogy milyen irányban, mit fejlesztünk. Gazdasági hatástanulmányok, és ami a legfontosabb, rendelkezésre áll e a szükséges forrás? Mert ez utóbbi nélkül az elképzelés vágyálom maradhat. Természetesen lehet és kell is bizonyos gazdasági irányokat kijelölni, hatástanulmányokat, megvalósítási terveket készíteni, de ennek is csak akkor van értelme, ha valamilyen forrás mobilizálására, jövőbeni megszerzésére lehetőség látszik. Mert, ha nem, marad a csapatépítés, aktatologatás, unalom, esetleg a kalap vétele. Az előző ciklusban azok a fejlesztések lettek befejezve, amelyeket még az Fideszes városvezetés indított el, és amelyekhez jelentős plusz állami források érkeztek. Az előző öt évben lehetett hivatkozni a Fidesz városvezetés hátrahagyott adósságára, meg minden másra. Azonban a múlt év egyik legnagyobb kampányeseménye annak a bejelentése volt, látványos körítéssel, hogy a városvezetés kifizette az utolsó fillérig az adósságot. Egyszerű választópolgárként naivan arra számítottam, hogy a következő öt évben, pénzügyileg megerősödve, valamilyen fejlődés megindul, a gazdasági élet élénkül és látjuk majd a fényt az alagút végén. Sokan gondolkodhattak így, mert városunk polgármestere nagy fölénnyel nyerte meg a választást az ellenfelével szemben, és némi huzavona után sikerült biztosítania a többséget a közgyűlésben is. Azonban még egy év sem telt el, és nem hogy fejlesztésekre nincsen pénz, de még a bérek fizetésére sem. Ezek után joggal merül fel a kérdés, mi szükség van Gazdaságfejlesztési főosztályra? Források nélkül elég nehéz fejleszteni. Az pedig, hogy a vezetés szép lassan, de feléli Pécs vagyonát, aggodalomra ad okot. Egyre több ingatlan kerül kalapács alá, néha azaz ember érzése, hogy végkiárusítás van. Óhatatlanul is XV. Lajos király elhíresült mondása jut az eszembe: „Utánam az özönvíz.”
Elkezdték a munkát önkormányzati képviselőink. Szeptember 18-án ismét összeült a közgyűlés. Több napirendi pontot is kiemelt figyelemmel követtünk. Első a harmadik alpolgármester megválasztására beterjesztett javaslata, illetve annak vitája volt. Mivel közülünk többen a versenyszférában dolgoznak/dolgoztak, és legtöbbjük nem az iskolapadból ült át a következő iskolapadba, továbbá jelentős szakmai tapasztalattal kerültek esetlegesen vezetői beosztásba, ezért különösen érdekesek voltak számunkra az egyes képviselők szájából elhangzottak. A közgyűlés megnyitásának 104. percétől polgármesterünk által felolvasott szívhez szóló levél elhangzása után már érződött, hogy valami nincsen rendben. Amint előrehaladott a vita, annál jobban sajnáltuk a jelöltet, akinek becsületére legyen mondva, kitartott, és nem hagyta el a termet. De térjünk vissza a vitára. Egyértelművé vált, hogy a politikai szereplők egyetértenek abban, hogy a szociális területnek kell egy olyan felügyeletet biztosító személy, aki hidat képez a szakma és a városvezetés között. Ami a vita tárgyát képezi, az a hogyan. Harmadik polgármester beemelésével a vezetésbe, vagy a már meglévő struktúrán belül valósuljon meg az irányítás. Nem véletlenül említettük azt, hogy közülünk többen a versenyszférában dolgoztak. Egyik társunk egy nagy autós cégnél dolgozik. A műhelyfőnök olyan szakmai tudással rendelkezik, amellyel akár egyetemen is taníthatna, de nincs papírja. Olyan lobogtatós. Az igazgatónak van, de még egy pótkocsit se tudna talán megjavítani, nem hogy egy sok millióba kerülő autót. Nem is az a feladata. Neki a cég irányítása, annak minden szegmensét beleértve, köztük azt is, hogy a legmegfelelőbb embert nevezte ki a műhely élére. Ebből következik, hogy egy felső vezetőnek olyan képességekkel kell rendelkeznie, ami túlmutat a szakmai ismereteken. Egy középvezetőnek pedig elsősorban a vezetői készségeken túl, a szakmai területen kell profinak lennie. Az előző ciklusban volt a területért úgymond felelős alpolgármester, lobogtatós papírral, meg egy két botránnyal is. Csak a Lánc utcai ház körüli kalamajkát említjük. De természetesen nem mehetünk el az ügy erkölcsi oldala mellett sem! Az alpolgármester a polgármester beosztottja, tőle függ. Bármilyen jó szakember is, ha nem tud megfelelő támogatást elérni a főnökénél, esetleg nézetkülönbség alakul ki közöttük, akkor két lehetősége van. Vagy meghúzza magát, vagy esetleg lemond. Az egészségügyi és szociális terület dolgozói számára egyik sem jó. Mi ebben az erkölcsi kérdés? Úgy gondoljuk, nem nehéz kitalálni. Van megoldás, nem is túl bonyolult. Akkor érdemes újabb alpolgármestert megválasztani, ha biztosított a megfelelő minőségű munkavégzése.
Döbbenetes jelenség figyelhető meg társadalmunk egyes rétegeiben. Olyan megnyilvánulások, amelyek már messze túlmutatnak a politika egyébként durva világán is. Súlyosbítja a helyzetet, hogy olyan szereplői is vannak ezeknek a megnyilvánulásoknak, akikre adott esetben nagy tömegek figyelnek oda. Mint például egy előadóművészre, közéleti személyiségre, de ide vehetjük az internet világát is. A jelenség nem csak magyar sajátosság. Pár napja gyilkoltak meg egy amerikai férfit, mert világnézete nem egyezett meg a gyilkosáéval. Mert nem a fősodor által elvárt és kívánt értékrendet vallotta. Merészelte ez nyíltan, nagy tömegek előtt képviselni. Említhetjük a szlovák miniszterelnök elleni merényletet is, ami azt jelentette, hogy a kozmopolita tettleges erőszak elérte a régiónkat is.