A Márton utcai
önkormányzati lakásokat magában foglaló ház története ismét rávilágít a súlyos
és szomorú helyzetre. Történetesen arra, hogy Pécsnek évtizedek óta nincsen
gazdája. Függetlenül attól, hogy milyen politikai erőcsoportosulás volt és van
hatalmon, igazából a szereplőket nem érdekelte különösebben a város sorsa.
Hiába volt és van városi főépítész, tervszerűségnek a nyomait sem lehet
megpillantani. Talán az EKF előtti pár év volt az a fordulópont, amikor, ha van
előrelátás, gondolkodás és gondoskodás, a városfejlesztés tervezett módon
megindulhatott volna. A több mint 37 milliárd azonban elvakította a döntést hozok szemét, eltompította a gondolkodását. Amikor kiderült, hogy mely épületek
fognak felépülni, és így tudottá vált, hogy mely belvárosi épületek fognak
kiürülni, tehát már 2006 tájékán, el kellett volna indulni egy tervezésnek,
történetesen annak, hogy az így felszabadult ingatlanokat miként hasznosítsák.
És nem az eladásukra gondolok! Annyi diplomás és sokdiplomás okos koponya
igazán életképes lehetőségeket, elgondolásokat kiötölhetett volna. De minden
bizonnyal mással voltak elfoglalva. A jog is ismeri a ráutaló magatartást, erre
hivatkozva én is pár olyan esetet idehozok, amely alátámasztja a vélekedésemet.
A silányul kivitelezett terek, sőt a Ferences templomnál már az átadás után pár
nappal javítani kellett a térköveket, azután már a protokollnak megfelelően
ismét lerakni. De a Fürdő utcát, Vince utcát is itt említhetem. Sokan
emlékszünk a ki nem fizetett alvállalkozókkal kapcsolatos botrányokra, de a
Tudásközpont lehulló üvegtáblái is témát adtak a helyi sajtónak. Mindenki
gondoljon, amit akar, nekem is meg van a saját véleményem. Vissza az
előrelátáshoz, ami nem volt. A belváros kiürült, és pusztulni kezdtek az
elhagyott épületek. Személy szerint én évtizedek óta mondogatom az éppen
illetékes és velem szóba állni hajlandó döntéshozóknak, hogy az önkormányzatnak
meg kellene jelennie a reálszférában, nem csak a kötelező feladatokat ellátni,
hiszen semmilyen törvény nem tiltja, hogy egyéb tevékenységeket is
folytassanak, köztük gazdasági tevékenységet is! Ez nem újdonság, nem én
találtam ki, ez a szocializmus építése előtt bevett szokás volt a városok
részéről. Természetesen ez plusz munka, de én úgy gondolom, hogy ez ez az
elsődleges szempont. Feltételezem, hogy mindjárt a személyi kérdések kerülnének
előtérbe, bérek, egyéb költségek. Amint tudjuk, nem akarásnak nyögés a vége.
Pontosabban, pénztelenség, pusztuló épületek, lepukkadt terek, járdák, úttestek.
Tervszerűtlenség. Az éves költségvetésben minden évben szerepelnie kellene egy
felújítási alapnak. Nem elég csak építkezni, azt meg is kell óvni!
Maráczy Tibor
