Szeptember első hetének a végén, Cegléden jártunk. Cegléd a negyedik legnépesebb település Pest vármegyében. A fővárostól 74 kilométerre fekszik délkeletre. Népessége a 2023-as népszámlálás szerint 36 344 fő volt. Az itt élők elvándorlása, fogyása nem jelentős, tíz év alatt nem egészen kettőezer fővel csökkent. Az interneten bárki könnyedén utána nézhet a város fejlődésének, de elsősorban a képgalériára hívom fel a figyelmet. Kiemelten a vizes létesítményekre. Látható egy akvapark, és egy sportuszoda is. Miután nekünk, pécsieknek és természetesen Asztaltársaságunknak szívügye egy, a képeken látható létesítmény létrehozása, építése, ezért elsősorban a látottak közül a „vizes” élményeinket emeljük ki. Sajnos, az akvaparkot, az idő rövidsége miatt nem tudtuk meglátogatni, de a sportuszodára jó rálátásunk volt. Ugyanis, a CVSE Clubház és Hotelben laktunk. (Figyelem PMSC illetékesek!) A tizenkilenc szoba az emeleten helyezkedik el, és a nagy közös erkélyről jó rálátás van az uszodára. A folyósok falán az egyesület büszkeségeinek fényképei láthatóak. Többek között Londonban
olimpiai bajnokságot nyert birkózó, de más sportágak Európa bajnoki és világbajnoki érmeseinek fényképei láthatóak, akikre büszkék lehetnek a Ceglédiek. Aki eredeti méretére felnagyítja a közölt képet, láthatja, hogy éppen vízilabda meccs zajlik a medencében. Villanyfényes találkozó!

A klubházhoz tartozó, az utca felé is nyitott éttermében este egyen pólóba öltözött, idősebb urakból álló baráti társaság, feltehetően az egyesület volt sportolói, vacsorával egybekötött baráti találkozót tartottak. A másnapi reggeli alkalmából megtudtuk, hogy az uszodában nagyon sok sportrendezvény van. Azon a szombaton is folytatódott az ifjúsági vízilabda bajnokság, több találkozót is játszottak.
Akkor most a létesítményről is essék szó. Egy fedett, három külső és termálvízzel feltöltött medencéje is van. Az uszodát természetesen nem csak az igazolt sportolók, hanem a városban élő emberek is használhatják.
Kedves pécsi volt és leendő politikusaink. Lehetett volna, és lehetne tanulni. Nem kell elmenni Ceglédig, bár egy tanulmányút nem lenne hiábavaló! De maradjunk Baranya vármegyében. Sorolom: Mohács, Siklós, Harkány, Sellye, Szigetvár, Magyarhertelend. A sor bővíthető, de én a legismertebb helyeket említem csak.
Égés volt látni, hogy egy harminchatezres kisváros milyen létesítménnyel rendelkezik ezen a téren is.
Van egy elgondolásom arról, hogy például a Balokányt miért hagyták lepusztulni, és miért nem építették újjá, de miután értékelhető bizonyítékot nem tudok felmutatni, és Asztaltársaságunk hivatalos lapjában és hivatalos oldalain csak ellenőrzött hírek alapján alkotunk véleményt, ezért az olvasókra bízom, hogy ebben a témában is saját gondolataikat, elképzeléseiket megfogalmazzák.
Összegezve. Egy Alföld „kapujának” is nevezett, Pest vármegye negyedik legnagyobb településének lakói igazán elégedettek lehetnek ezen a területen, mindazt megkapják, amit mi Pécsiek évtizedek óta nem. Mire számíthatunk? Miután az újraválasztott polgármester nem alkotott programot, pontosabban fogalmazva, idén nem ígérgetett, csak úgy simán nyert, biankó csekket kapva a pécsiek nagy részétől, Asztaltársaságunk és én magam is, ezen a téren semmi jóra nem számítunk. Amennyiben tényleg sikerül a Fidesz-ÖPE-KDNP triumvirátusnak közel két hét múlva átvenni a város irányítását, akkor sem. Hiszen eddig egyedül a jégpálya befedésének ígérete hangzott el a Fidesz jelenlegi frakcióvezetőjének szájából. Éppen ezért vannak fenntartásaim ezen a téren, és kevésbé bízom abban, hogy jelentős, előremutató változásokra számíthatunk uszoda és akvapark létesítése terén.
Nagyon kívánom, hogy alaposan tévedjek!

Maráczy Tibor