Alapítók: Bevezető

 

Amint az előző számunkban nyilvánosságra hozott „Közlemény” szövege is tartalmazta, jelen helyzetben olyannyira eldurvultnak ítéljük meg a közbeszédet és így a közéletet, hogy nem látjuk annak a realitását, hogy higgadt, érvekre alapozott párbeszédet lehessen folytatni a politikai és közéleti szereplők képviselőivel. 
Ugyanakkor fenntartottuk annak a lehetőségét, hogy kifejezetten erkölcsi alapon véleményt formáljuk bizonyos eseményekről, intézkedésekről. E tevékenységünk nem ellentétes az Alapító okiratunkkal, hiszen az Asztaltársaság működésének alapját a keresztény tanítás erkölcsi fundamentuma adja. 

Nem kívánjuk a kiadványunkat vallási okító irattá alakítani. De, nagyobb hangsúlyt kívánunk arra helyezni, hogy az olvasóink, esetleg környezetük figyelmét, felhívjuk arra, hogy döntéseikért felelősséggel tartoznak még akkor is, ha személyesen úgy gondolják, hogy individualizmusuk mindenre felmentést ad. De tisztázzuk ennek a fogalomnak a jelentését: „Az individualizmus olyan társadalmi, erkölcsi és filozófiai szemléletmód, amelyben az egyén áll a középpontban, és az egyéni szabadságot, jogokat, valamint érdekeket mindenek elé helyezik a közösséggel vagy a társadalommal szemben.” (Forrás: Wikipédia) 
Amennyiben elfogadjuk e fogalmi meghatározást, akkor ez egyértelműsíti, hogy a közösség és a társadalom e szemlélettel élők szemében háttérbe szorul. 
Azonban ez hamis felfogás, hiszen mindannyian minimum egy közösség része vagyunk, egy adott társadalom tagjai, amely, ha szétesik, akkor az egyén számára biztosított védelem is eltűnik. Az egyén magában nem képes az életfenntartásra, hiszen ki az, aki betegség esetén egyedül tudja meggyógyítani saját magát? A másik emberre, sőt, több emberre is szüksége van, gondoljunk csak egy műtét elvégzésére. 
Ebből adódik, hogy az individualista gondolkodás nem csak a társadalomra, de magára az egyénre is veszélyes. Ezért nem lehetne „kidobni” a transzcendens értékeket. Erre is szeretnénk felhívni a figyelmet a jövőben.

Alapítók