Tiszás szavazók, hallgassatok meg! Figyeljetek rám. Búcsúztatni jöttem a Fideszt, nem dicsérni, A rossz, amit emberek tesznek gyakran túléli őket. A jó gyakorta feledésbe merül. Ez legyen a Fidesz sorsa is? A Tiszások mondják, hogy sok súlyos bűne volt. És a Fidesz súlyosan lakolt meg. Megemlékezni jöttem a holt Fidesz fölött. Értékrendünk hasonló volt, ez igaz. De azt mondják, hogy sok bűne volt. Bizonnyal így van ez, ha sokan mondják… De emlékezzünk, hogy egy csődszélén álló, IMF hitellel terhelt ország irányítását vették át. És még a székükbe sem ültek bele a miniszterek, amikor nyakon öntötte őket a vörösiszap; Kolontár és még két falu pusztult bele. És még újjá sem épültek a faluk, amikor jött a nagy árvíz, amely milliárdokat követelt. De a Tiszások mondják, hogy mást vártak tőlük. S bizonnyal ők derék emberek. Mit mondhatnék én, hogy beszédjüket ne cáfoljam? De talán megemlíthetem, hogy az árvíz után ki kellett fizetni az IMF hitelt, és a devizahitelesek gondjai is ott tornyosultak a kormány feje felett. Én csak azt mondom, amit tudok. Jól, rosszul, de megoldották ezt is. Aztán mikor már lett volna szusszanásnyi idő, elindult a migráns áradat. Tudom, a Tiszások szerint nagy hiba volt ezrével be nem fogadni ezeket az ellenőrizetlen hátterű embereket, de most majd megoldják ezt is. A Fidesz ezen bűne hamarosan ki lesz pipálva, és helyre áll a rend. De akkor mire való volt a Schengeni egyezmény, mely elvileg határvédelemre kötelezett minket? Épült a kerítés milliárdokért, az EU vezetők dörgedelmes fejcsóválása mellett, de legalább békében éltünk, eddig. Most ez is változik, hiszen az EU vezetők szolidaritást kívánnak. A gaz Fidesz ennek sem tett eleget, majd most a Tisza kormány megoldja ezt.És közben visszavásároltak stratégiai ágazatok cégeit, elrabolva az extraprofitot a nyugati fináncoligarchiáktól, sőt, még arra is vetemedtek, hogy extraprofitjuk miatt adót vessenek ki a bankokra is. Ennek most vége lesz, a Tisza kormányban ott ül a nemzetközi pénzintézetek embere, majd ő megszünteti a Fidesznek ezt a bűnét is. Mert a Tiszások mind derék és jóravaló táncos emberek, akik tudják, hogy a népnek mi a jó, ezért fölöslegesnek tartják a rezsicsökkentést, árrés stoppot, és más hasonlót. A liberális kereskedelmet és a multik extraprofitját korlátozó intézkedéseket hozni nem lehet. E feladatot majd a Shell embere profi módon lerendezi. Nem kell félni, szépen növekedni fog majd az osztalék.
A kórházak és klinikák is rendben lesznek, amelyeket a Fidesz úgy elhanyagolt.
De nem dicsérni, búcsúztatni jöttem a Fideszt, ezért már meg sem említem a 2022-ben kirobbant háborút. Az ezzel, pontosabban az EU vezetői által kierőszakolt szankciók, gazdaságot romboló hatásait.
De emlékezzünk arra is, hogy milyen vétek volt, hogy oligarchák emelkedtek fel, s bár a leggazdagabb magyarnak csak 20%-a volt köthető a Fidesz kormányhoz, mégis ez nagy bűnük volt. Mert nem látták, hogy keselyük köröznek fölöttük, és a konc érdekli őket csak, s bedőlve mézes szavuknak, keblükre ölelték azokat.
És mily döbbenet, hogy visszavásárolva a stratégiai ágazatok után némely bankot is, az állami adósságot holmi kötvényekkel a magyar emberek kezébe tették le. És a kamatok nem a nyugati pénzügyi központokba, hanem a magyar emberek zsebébe kötöttek ki. Döbbenet, hogy a világ legnagyobb és legerősebb családtámogatását vezették be, hiszen ez nem volt Europeanén, a nemi perverzitás, az eutanázia, abortusz támogatása helyett, a születéseket támogatva, a halál kultúrája helyett az életre szavazva kormányoztak ők. Családtámogatások, felsorolni sem lehet, és mégis csökkentek a születések, hiába volt a nagy igyekezet.
De tudjuk, a Tiszások bölcs emberek és haladók is, és ezért elmentek szavazni ellenük, de még előtte a kedvező kamatozású Otthon Start hitellel tele lett a zsebük.
De nem a Fideszt jöttem dicsérni én, mert bizony elnéztek sok kirívó korrupciót, és nagytakarítás helyett szőnyeg alá söpörtek számos csúnya esetet. Nagy bűnük az, hogy a káderpolitikájuk régóta csapnivaló, és hagyták, hogy kiskirályok vidáman éljenek, és most íme e koporsóban fekszenek.
Kineveltek és dédelgettek sok semmirekellőt, akik most köpködnek ellenük, bízva abban, hogy új gazdáik dicséretet elnyerik, s hogy profitjuk továbbra is bőven lesz.
Igen, rendkívül nagy bűnük, hogy értékrendjüket határozottan nem képviselték, ha volt, már pedig volt. Nem lehet azonban összemosni fehéret és pirosat, mert tudjátok, mind ti tisztelt férfiak. De azért ne feledjük a családtámogatások széles rendszerét, a nők 40 programot és a babakötvényt. És mire elérkezett a megerősödött gazdaságból a bérfejlesztések ideje, beütött a covid, és a fejlesztésnek vége lett. Lehet azon vitázni, hogy túlzott volt a védekezés vagy sem. A vádak túlzott beszerzésről fogantak meg, és miközben a kormányok mindent elkövettek, hogy mindazt beszerezzék, ami szükséges az életmentéshez, elhangzott a vád, túl sok a lélegeztetőgép. Ez lehet, de talán a Tiszás miniszter, aki éppen Angliában ténykedett, tudja, hogy először milyen félvállról vették a védekezést, utána pedig milyen kapkodás volt. A tiszteletre méltó Tiszások ugyan vádpontokat fogalmaznak meg a Fidesz kormánnyal szembe, de érdemes visszagondolni arra, hogy Olaszországban egész tartományt zártak karanténba, és Ursula von Pfizer sms megrendelése mennyi felesleges milliárdot jelentett a magyar embereknek is. Mert ugye a megrendelt vakcinát ki kellett fizetni mind.
De nem dicsérni, búcsúztatni jöttem a Fideszt, ezért már meg sem említem a 2022-ben kirobbant háborút. Az ezzel, pontosabban az EU vezetői által kierőszakolt szankciók, gazdaságot romboló hatásait.
De emlékezzünk arra is, hogy milyen vétek volt, hogy oligarchák emelkedtek fel, s bár a leggazdagabb magyarnak csak 20%-a volt köthető a Fidesz kormányhoz, mégis ez nagy bűnük volt. Mert nem látták, hogy keselyük köröznek fölöttük, és a konc érdekli őket csak, s bedőlve mézes szavuknak, keblükre ölelték azokat.
És mily döbbenet, hogy visszavásárolva a stratégiai ágazatok után némely bankot is, az állami adósságot holmi kötvényekkel a magyar emberek kezébe tették le. És a kamatok nem a nyugati pénzügyi központokba, hanem a magyar emberek zsebébe kötöttek ki. Döbbenet, hogy a világ legnagyobb és legerősebb családtámogatását vezették be, hiszen ez nem volt Europeanén, a nemi perverzitás, az eutanázia, abortusz támogatása helyett, a születéseket támogatva, a halál kultúrája helyett az életre szavazva kormányoztak ők. Családtámogatások, felsorolni sem lehet, és mégis csökkentek a születések, hiába volt a nagy igyekezet.
De tudjuk, a Tiszások bölcs emberek és haladók is, és ezért elmentek szavazni ellenük, de még előtte a kedvező kamatozású Otthon Start hitellel tele lett a zsebük.
De nem a Fideszt jöttem dicsérni én, mert bizony elnéztek sok kirívó korrupciót, és nagytakarítás helyett szőnyeg alá söpörtek számos csúnya esetet. Nagy bűnük az, hogy a káderpolitikájuk régóta csapnivaló, és hagyták, hogy kiskirályok vidáman éljenek, és most íme e koporsóban fekszenek.
Kineveltek és dédelgettek sok semmirekellőt, akik most köpködnek ellenük, bízva abban, hogy új gazdáik dicséretet elnyerik, s hogy profitjuk továbbra is bőven lesz.
Igen, rendkívül nagy bűnük, hogy értékrendjüket határozottan nem képviselték, ha volt, már pedig volt. Nem lehet azonban összemosni fehéret és pirosat, mert rózsaszínt kapunk. Nem véletlen, hogy annak idején az SZDSZ az oktatásra lecsapott, mert évtizedekre előre tervezve alapozták meg a mát, az akkori holnapot. És beérett a munkásságuk, és átnevelték pogánnyá és ateistává, de legalább is közömbössé a mai tanárokat, akik átadván ezt diákjaiknak fölforgatják most a jövőt, a holnapot. És hiába volt béremelés, olyan, mint még soha, a kereszténység elleni gyűlölet taposott magának utat. Ezért írom, nem dicsérni jöttem a Fideszt, mert egyik bűnük az, hogy ezt engedték és nem mérték fel, hogy minden egyes erkölcsileg kényes ügy hová vezet. Aki nem gyűjtött velük, az szétszórt, és beépülve rombolt, ezért barát nem lehetett, de engedték és tűrtek, és ez tovább így nem mehetett. Sokan azt mondják, végük és ennyi volt, de a főnix madár is feléledhet, ha képes újat kezdeni. A régit tűzbe vetve, megérteni az új idők új szeleit, s bár az ott fúj, ahol akar, mégis vitorlát bontani. Vagy zászlót? De nem a régit. Az elavult. De nem csak új zászló, de új idea is kell, amelyet sziklába vésve rendíthetetlenül képviselni kell. Homok helyett sziklára építkezni, és nem sok nyúlra, de inkább kevés oroszlánra van szükség, és szavuknak igennek és nemnek lenni, és igazságuk nem lehet politikai és erkölcsi! Csak ERKÖLCSI!
Nem a Fideszt jöttem dicsérni én, hiszen most itt állunk a koporsójuk előtt. A régi biztosan sírba száll, hiszen láthatjuk ezt, és e beszéddel tartozom én, a nemzeti, a Hazáért dobogó szívvel.
Mert talán ez volt a legnagyobb bűnük, nem a korrupció és más egyéb, hogy tudták, a Hazát menteni kell, és nem tették! Szavakban igen, talán, de cselekedeteik sokáig voltak nagyon tunyák, és mire ébredezni kezdtek késő volt már.
Főnix madár lesznek, vagy por és hamu? Ma még nem láthatjuk ezt. De a réginek vége, örökre elveszett. E képletes koporsóval, ami most sírba száll, nem csak gonoszat, hiszen rengeteg jót is láthatánk, de megújulás nélkül mégis az emberek szemében a rossz dominált.
Új idők jönnek. Új világ új dalaival, új élet, más világ. Meglátjuk, a pogány népség mit csinál? A történelem ismétli önmagát, mondják, és láthattuk már, ahol Isten nélküli paradicsomot ígértek, ott a népekre a pokol várt. A XX. század erre intő példa, nagyon rossz volt az akkori világ. De a mai ifjak, ha esetleg átlapozták is a történelemkönyvek erről szóló lapjait, nem tudnak erről sokat. Nekik a boldog békeidők jutottak, és mégis azt gondolják, milyen rossz nekik.
Most itt a lehetőség, megmutathatják mit tudnak, és milyen jövőt építenek. A régi Fidesz a sírba szállt nincsen előttük akadály.
Beszédem zárom, hiszen halottról jót, vagy semmit, de mégis elmondtam, ami nyomta a szívem. Nyugodj békében te régi Fidesz.
Maráczy Tibor
