2024. szeptember 27., péntek

Alapítók: A repülőtér gazdasági nehézségei

 

Asztaltársaságunk már több mint egy évtizede is foglalkozott a Pécs határában lévő repülőtérrel, annak hasznosításával. Már akkor megállapítottuk, szakember véleményét kikérve, hogy a jelenlegi leszállópálya hossza rövid, nagyobb gépeket nem tud fogadni a repülőtér. Véleményének figyelembe vételével javasoltuk, hogy épüljön meg egy újabb, legalább 3 kilométer hosszú betonsáv, amely lehetővé tenné nagyobb gépek fogadását is. A személy utasforgalom növekedése mellett megemlítettük a tehergépek fogadásának lehetőségét, továbbá, a sors ne adja, szükség esetén katonai gépek érkezését. Mindehhez hozzákapcsoltuk a térségünk gazdasági fejlesztésén túl a meglévő és jelentős turisztikai lehetőségeket is. Növelni lehetne gyógy-és gasztronómiai turizmust, kibővítve a történelmi helyek bemutatásával. Kiemelt lehetőséget nyújt Siklós és Szigetvár, hiszen a két városban vár és fürdő is található. Fakultatív kirándulás keretében, száz százalékos tulajdonú önkormányzati cég által bonyolítva, nem csak a repülőtér forgalma, de a Pécsett vagy környékén eltöltött vendégéjszakák száma is jelentősen növelhető lenne. Nem meglepő módon, a többszöri alkalommal előterjesztett javaslatainkra semmilyen visszajelzést nem kaptunk.

2024. szeptember 18., szerda

Maráczy Tibor: Ceglédi tapasztalatok

Szeptember első hetének a végén, Cegléden jártunk. Cegléd a negyedik legnépesebb település Pest vármegyében. A fővárostól 74 kilométerre fekszik délkeletre. Népessége a 2023-as népszámlálás szerint 36 344 fő volt. Az itt élők elvándorlása, fogyása nem jelentős, tíz év alatt nem egészen kettőezer fővel csökkent. Az interneten bárki könnyedén utána nézhet a város fejlődésének, de elsősorban a képgalériára hívom fel a figyelmet. Kiemelten a vizes létesítményekre. Látható egy akvapark, és egy sportuszoda is. Miután nekünk, pécsieknek és természetesen Asztaltársaságunknak szívügye egy, a képeken látható létesítmény létrehozása, építése, ezért elsősorban a látottak közül a „vizes” élményeinket emeljük ki. Sajnos, az akvaparkot, az idő rövidsége miatt nem tudtuk meglátogatni, de a sportuszodára jó rálátásunk volt. Ugyanis, a CVSE Clubház és Hotelben laktunk. (Figyelem PMSC illetékesek!) A tizenkilenc szoba az emeleten helyezkedik el, és a nagy közös erkélyről jó rálátás van az uszodára. A folyósok falán az egyesület büszkeségeinek fényképei láthatóak. Többek között Londonban
olimpiai bajnokságot nyert birkózó, de más sportágak Európa bajnoki és világbajnoki érmeseinek fényképei láthatóak, akikre büszkék lehetnek a Ceglédiek. Aki eredeti méretére felnagyítja a közölt képet, láthatja, hogy éppen vízilabda meccs zajlik a medencében. Villanyfényes találkozó!

2024. augusztus 2., péntek

Alapítók: Mennyit ér egy KRESZ jelzés?

 

Elméletben sokat. Gyakorlatban, szinte semmit. A képen látható közúti, elvileg tiltó jelzés a Rókus utcát a Rókus sétánnyal összekötő átjárónál található. A környéken sok idős ember él, és számos háziorvosi rendelő található itt. 2015 óta rendszeresen szóvá tettük, hogy elviekben akadály mentesítve van az átjáró, de gyakorlatilag nem tudták használni a kisgyermekes anyák, a kerekes székesek, mankóval vagy bottal közlekedők. Miért? Mert a forgalom elöl elzárt terület  jelzés nem lett felfestve. Ennek az évnek a tavaszán sikerült elérnünk a jelenlegi önkormányzati képviselő hathatós segítségével, hogy a jelzést felfessék. Azonban jelentősen nem változott a helyzet Mert a gépjármű vezetők egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

2024. július 19., péntek

Maráczy Tibor: Pancsolunk, pancsolnánk, de hol?

Strand, Fiú, Napnyugta, Sziluett


Napok, sőt lassan hetek óta tombol a kánikula. Sokan töltik a nyári szabadságukat ezekben a napokban. Már akinek a munkáltatója megengedi egyáltalán, hogy szabadságot vegyen ki. De maradjunk egyelőre annál a többségnél, akik ugyan megkapják nyáron a kért szabadságukat, de anyagi lehetőségeik nem terjednek odáig, hogy a várostól távolabb töltsék el a pihenésük napjait. Marad a strand. Maradna.
Ugyan is Pécsett ez nem is olyan egyszerű dolog. Ez sem. Strandra elmenni. Van a Boszorkány úton, az egyetem területén egy medence, az őskövület Hullám és még?

2024. július 2., kedd

Alapítók: Migráns veszély Nyugatról

 


Már évekkel ezelőtt, a migránsáradat kezdete után nem sokkal feltettük a kérdést:
Hatályban van e a schengeni egyezmény, vagy nincs? Az eltelt évek alatt azt érzékeltük, hogy jogilag hatályban van, de a gyakorlatban nincsen. Nagyon komoly követelményeknek kellett megfelelnünk ahhoz, hogy felvegyenek bennünket a schengeni övezetbe, és hosszas előkészületek után 2007-ben végre felvételt nyertünk. A felvétellel együtt járt, hogy komoly határőrizeti feladatok hárultak a magyar hatóságokra, hiszen a Hazánk hátára egyben a schengeni övezet külső határa is lett. Mindez tartott 2015-ig, amikor a valakik által gerjesztett népvándorlás megindult Európa országai felé. Magyarország, a magyarországi kormány igyekezett eleget tenni a vállalt kötelezettségünknek, és igyekezett feltartóztatni az emberáradatot. Hamarosan kiderült, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő nagyságú élőerő, tűzparancsot pedig ekkor még nem lehetett kiadni, ezért a kormány védőkerítés felhúzása mellett döntött. Ugyan is, az állítólagos menekültek nem a kapun, vagyis a határátkelőhelyeken kívántak Magyarország és így a schengeni övezet területére lépni, hanem illegálisan, minden engedély nélkül, a zöldhatáron. Feltételezhetően a kormány, de a magyar emberek többségének megdöbbenésére, az EU vezetők nem hogy dicséretben, és természetesen anyagi támogatásban részesítették volna a magyarországi kormányt, hanem nemtetszésüket fejezték ki, amely mind a mai napig tart. Vagyis, felróják azt, hogy a nemzetközi kötelezettségünknek eleget teszünk. Ezt mi úgy értékeljük, hogy napjainkra a schengeni egyezmény betartása bűn, és de facto nem létezik már a gyakorlatban.

2024. május 31., péntek

Maráczy Tibor: Örömteli

 Amikor ezeket a sorokat leírom, május 30-án este, örömteli hírt olvastam a megyei lapban. Pécs- Nyugat önkormányzati képviselő jelöltjei megegyeztek abban, hogy közös lakossági fórumot fognak tartani. A rendezvény gondolata: „Ellenfelek vagyunk és nem ellenségek.”  Ennek fényében talán nem is olyan meglepő, hogy a sírgyalázástól sem visszariadó jelölt nem megy el a találkozóra. Feltételezem a jelöltek jó szándékát, de a jelenlegi városvezetés oldalán állók közül nem mindenki gondolja így. A 2022-es választások előtt, az állítólag demokratikus oldal nagyon demokratikus és túlsúlyos embere a legsötétebb Rákosi időszakra jellemző kijelentést tett, sőt, le is írta, aki nem rájuk szavaz, az bizony nem ellenfél. Számára legalább is nem. Nagyon bízom abban, hogy az ilyen emberek minél hamarabb kiszorulnak a közéletből. A mostani kampányidőszak is jól mutatja, nincsen programjuk, a gyűlöletkeltésre alapoznak mindent, azt remélve, hogy lejáratással fognak visszajutni a hatalomba, vagy azt sikerül megtartaniuk. Mint láthatjuk, van már jó példa is. Nyugodtan említhetem az Asztaltársaságunkat is. Mint dr. Keresztes úrral, mind pedig ebben a ciklusban Zag úrral sikerült ügyek mentén együttműködni. Az elért eredmények a bizonyítékai annak, hogy intelligens, értelmes emberek, nagyon különböző értékrendjük ellenére is, bizonyos közös célok eléréséért együtt tudnak működni. Sokszor leírtuk; számunkra az lenne az igazán elfogadható, ha már annyira büszkék arra egyesek, hogy az összes jelöltjük diplomás, hogy összedugva okos buksijukat, egyeztetve elképzeléseiket, valóban a legjobb megoldást kiválasztva munkálkodnának Pécsért és az itt élőkért. Sokszor leírtam, leírtuk; a kátyúk az egyik és a másik oldal szimpatizánsainak az autóját is tönkretehetik. A letakarítatlan havas úton mindkét oldal kocsijai megcsúszhatnak és összetörhetnek. Nem sorolom tovább. Nem az a közös érdek, hogy ne legyenek kátyúk, télen a havas út le legyen takarítva? Nem, azaz itt élők érdeke, hogy hozzáértő emberek vezessék a várost, gyarapítsák vagyonát, növeljék az itt élők megélhetési lehetőségeit? Ehhez össze kell fogni, nem pedig széthúzni! Azt az energiát, amelyet a gyűlölködés felemészt, jó dolgok véghezvitelére lehetne fordítani. Nagyon bízom abban, hogy most valami elindult a város nyugati részén.

2024. május 21., kedd

Maráczy Tibor: Nem csak pénz kérdése

Kórház jelzések innen: tablafelirat.hu

Kedves ismerősöm az április hónap nagy részét és május hónap első harmadát különböző klinikákon töltötte. A tapasztalatait megosztotta velem, és úgy gondolom, néhány tanulságos észrevételt, gondolatot érdemes továbbadnom. Pécs híres klinikáin eltöltött napok rávilágítottak egyes esetekben olyan hiányosságokra is, amely rendszerszintű, de olyanokra is, amely nem pénz kérdése, hanem emberi hiányosságokat is mutatnak. Ismerősöm kiemelte, mind a három intézményben kimagasló orvosi, illetve gyógytornászi ellátásban részesült. Lényegileg elmondható ez a nővéri és ápolói szakmai tevékenységről is. Különösen az ápolói szakszemélyzet teljesített kiválóan, de a nővérek döntő többsége is kedvesen, odaadóan végezte a munkáját. Ugyanakkor, mint minden munkahelyen, itt is fellelhető volt olyan személy, akinél hozzáállásbeli hiányosságokat lehetett felfedezni. Kijelenthető, hogy ezekben az esetekben nem pénz kérdése a munkához, és így a betegekhez, a segítségre szorulókhoz való hozzáállás. Ismerősöm elmondta, hogy a Szívcentrum Kardiológiai Osztályán indította az áprilist. Szívritmuszavar lépett fel, 150-es pulzussal vették fel az osztályra. Az orvosok profizmusa, a nővérek és ápolók szaktudása és segítőkészsége, kitűnő volt. Három nap elteltével engedték otthonába, de már a következő hét közepén az Ortopédia Klinikán volt jelenése. Az osztályon mindössze hat nővér dolgozott, ami az ismerősöm meglátása szerint nem mindig volt elégséges. Ezt rendszerhibának tudta be, különösen a műtétes napokon bizonyult kevésnek ez a létszám. A nővérek nagy része kedvesen és odaadóan végezte a munkáját, bár ilyen létszám mellett még a kevésbé rutinosoknak is csipkedniük kellett magukat. A tizedik napon átkerült a Korai Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályra. Az ápolói és nővéri létszám elégséges volt, hiszen a reggeli rutinfeladatok után a műszak többi része már csendesebben telt el. Ismerősöm külön kiemelte a négy gyógytornász hölgy profizmusát, rendkívül magas szintű szakmai tudását.

2024. április 15., hétfő

Régi Pécs 2015. (részlet) „Mindenáron kell egy hős! (Steinmetz kapitány legendája)”

„Persze az előfordulhat, hogy ha az igazságot kimondjuk az egyeseket, vagy egyesek érdekeit sértheti. De azért próbáljuk meg és mondjunk igazat. Steinmetz kapitányról is, a "mű hősről"!

Ki volt Steinmetz kapitány azaz Steinmetz Miklós?

Steinmetz Miklós 1913. október 4-én született Pécsen. Szülei a Tanácsköztársaság bukása után emigráltak (maradjunk annyiban elmenekültek) vagyis 1921-ben hagyták el az országot. Ekkor a kis Miklós 8 éves volt mindössze. A család kalandos utat jár be. 1921-ben - mint oly sok elvtársuk - Jugoszláviába menekültek, majd Olaszország, Argentína és Uruguay volt életük helyszíne. 1932-ben végül is a Szovjetunióban telepednek le.
1936-ban Steinmetz a spanyol polgárháború önkéntese is volt, majd 1944-ben a II. Ukrán Hadsereg tisztje lesz.

2024. február 1., csütörtök

Maráczy Tibor: Bezárt kulturális intézmények


Asztaltársaságunk nem csak a környezetre, de a kulturális területre is nagy hangsúlyt fektet. Mély meggyőződésünk, hogy Pécs gazdasági fellendülésének a turizmuson és a kulturális rendezvényeken keresztül vezet az egyik útja. Éppen ezért is fájó számunkra a volt Bóbita bábszínház épületének sanyarú sorsa, ezért tettünk a hasznosítására már többször is javaslatot. Éppen ezért fájdalmas a számunkra a Gyermekkönyvtár bezárása, és talán még fájdalmasabb a Pécsi Kulturális Központ épületének a kiürítése. Ez utóbbi esetében az ilyenkor szokásos maszatolás megy, az épület életveszélyessé vált. Egyik napról a másikra? Nem. Évek, esetleg évtizedek alatt vált azzá. Még pedig azért, mert a mindenkori városvezetők nem törődtek a felújításával. Sem az előzőek, sem pedig a mostaniak.

2024. január 2., kedd

Maráczy Tibor: Kell nekünk stadion?

 

Kell! De nem foci, hanem úszóstadion, jégstadion, egy modern sportcsarnok!
Sajnálatos módon ismét felmerült annak a lehetősége, hogy Pécs új futballstadiont kap sok százmillióért? Minek?
Magyarországon csak a harmadosztályban van Nemzeti Bajnokság. A felsőbb osztálynak tartott labdakergetésnek OTP Bank Liga és Merkantil Bank Liga a neve.