2025. szeptember 19., péntek

Alapítók: Árad a Tisza

 

Teljes nevén; Tisztelet és Szabadság Párt. Az eltelt időkben jól láthattuk, hogy nem véletlen a rövidebb név használata. Ugyanis a Párt vezetése és tagjai részéről a másik ember felé a tisztelet morzsáit sem láthatjuk, és a szabadság kérdése is erősen vitatott akkor, amikor egyre nyilvánvalóbb, hogy mind külső, mind pedig belső gazdasági, politikai csoportosulások irányítása alatt áll. 
Asztaltársaságunk továbbra sem kíván politikai nyilatkozatokat tenni, de fenntartjuk továbbra is a jogot arra, hogy erkölcsi kérdésekben megnyilvánuljunk. 
Vagyis, kizárólag a Tisza vezetőtől elhangzott kijelentésekre reflektáljunk, erkölcsi alapon! 
Az adózási tervezet kiszivárogtatása kívül áll ezen a körül, hiszen ez pénzügyi, gazdasági kérdés. Ezen vitatkozzanak a közgazdászok és pénzügyi szakemberek. Vegyük a Tisza jelmondatát. „Árad a Tisza.” Tudjuk, amikor a Tisza árad, az mindig rombolást, pusztítást, károkozást, néha még haláleseteket is okoz, tehát csapás, természeti csapás! Miként írja le Petőfi Sándor A Tisza című versében?

Alapítók: Tanulmányúton jártunk

 

Augusztus 7-én Baján jártunk tanulmányúton. Elsősorban a város tisztaságát, rendezettségét, a közlekedési kultúrát, és az ott élők viselkedését igyekeztünk megfigyelni. Kiemelten kívántuk megtekinteni a Türr István múzeumot, amelynek felújítása öt évvel ezelőtt volt. Tudjuk, a szomszéd fűje mindig zöldebb, de az is igaz, hogy egy kívülálló mindig könnyebben észreveszi a hiányosságokat is. Mi is találtunk. A Türr István kilátó némi felújítást elbírna, de itt sem olyan lepusztultságról van szó, mint amilyen a pécsi belváros sok épülete. A közölt természetesen másolható és nagyítható. A felvétel annak a hídnak a részletét ábrázolja, amelyen keresztül át lehet menni a Petőfi szigetre. Aki felnagyítja a képet az láthatja, a híd két oldalán széles járdák vannak, a járdák mellett mind a két oldalon biciklisáv, középen a kétszer egysávos úttest. A kerékpárosok a menetiránynak megfelelően használják a biciklisávot, és a gyalogátkelőhelyeknél fegyelmezetten leszállnak a járművükről és azt áttolják. 

2025. szeptember 17., szerda

Maráczy Tibor: Érthetetlen

 

 

 Nem csak a mostani, de az 1990-től működő önkormányzatok hanyag, a városi tulajdonban lévő épületekkel, közterületekkel kapcsolatos magatartása. A jó gazda szemlélete még nyomokban sem lelhető fel. Tudjuk, mindenért a jelenlegi városvezetés sem tehető egyértelműen felelőssé, hiszen 35 év mulasztását nem lehet csak az ő nyakukba varrni, de az elmúlt hat évet már igen! 2019-ben elsöprő győzelmet aratott az összetákolt kozmopolita szövetség. Nem véletlenül, hiszen már 2018-ban is látszott, hogy a pécsi polgárok elégedetlenek az előző vezetéssel. Az emberek döntő többsége ezért változást akart, és tett is azért a szavazófülkékben, hogy ez a változás a demokrácia szabályai szerint megtörténjen. Hamar jött a kijózanodás, mert az első közgyűlések arról szóltak, hogy a képviselők a saját fizetésüket emelték, többször is, majd a belső harcok foglalták le az új városvezetést, amelynek a végén áldozatul esett az egyik alpolgármester is. Közben halmozódtak a problémák.

Alapítók: Időben szólunk

 

Asztaltársaságunk már foglalkozott az Aradi vértanúk útját szegélyező vaskerítés elemeket tartó oszlopok lepusztult állapotával. Akkor, Méltatlan állapotok címmel igyekeztünk felhívni a figyelmét az új közgyűlés tagjainak arra, ami dr. Őri László megyei közgyűlési elnök úr megemlékező beszédében elhangzott. Megemlítette, hogy „hogy ez az utca tisztelgés az aradi tizenhárom előtt.” Megjegyeztük, hogy akkor sürgős tennivalójuk lesz az új közgyűlés tagjainak, mert jelenleg az utca kinézete, állapota nem méltó azokhoz az emberekhez, akik életüket adták a magyar szabadságért. Az akkor és most is közölt kép természetesen lekicsinyítve van. Eredeti méretre növelve jól látható az oszlopok elhanyagoltsága, lepusztult állapota. Megemlítettük továbbá, hogy szinte mindegyik tartóoszlop töredezett, sürgős javításra szorul. Javasoltuk a minél előbbi javításukat. A betontartók fölül nyitottak, tehát lehetőség lett volna, hogy virágokat ültessenek beléjük. Elképzelhető, hogy a tervező eredeti szándéka is ez volt. Amennyiben a virágok ültetése és gondozása megoldhatatlan problémát okoz a város vezetésének, akkor célszerű lenne lefedni a felső, jelenleg nyitott és porladozó tetőt. Sajnos, csalódnunk kellett! 
Amennyiben az utcát emlékhelynek, sőt, kegyeleti helynek tekintjük, legalább is a mártír tábornokok mellszobraitól kezdve, mindenképpen méltó környezetet kell, nem lehet, hanem kell teremteni az útnak! 

Alapítók: Hét másodperc az élet

A cím túldramatizáltnak tűnhet, pedig, ha jól belegondolunk, nem az. Ugyanis ennyi idő áll a rendelkezésére a gyalogosoknak, hogy biztonságosan átkeljenek Pécs egyik legforgalmasabb útján. Szinte nincsen olyan hét, amikor legalább egyszer, olvasói sms ne foglalkozna a megyei lapban ezzel az egyébként tarthatatlan helyzettel. Az, hogy még nem történt valami komolyabb baleset, csak a Gondviselésnek köszönhető. Mi magunk is már jeleztük az illetékes önkormányzati képviselőnek, hogy indokolt lenne legalább 12 másodperces zöld jelzés megadása. Nem tudjuk, hogy mi az oka, mert választ nem kaptunk, de lehet, hogy ez a 7 másodperc kőbe van vésve, vagy aranyba öntve, és ezért nem lehet rajta változtatni?