Alapítók: Ilyen is csak Pécsett van!

 

Egy új buszváró Pécsett, az Aradi vértanúk útja sarkán található. Elég messze telepítették magától a buszmegálló táblától, de kicsire nem adunk, sok meg nem számít. Az igazi érdekesség az, hogy ez a megálló már hosszú évek óta nem üzemel. Egyszerűbben, itt nem áll meg busz. Valamikor a régi vonalon közlekedő 30Y járat megállóhelye volt, de a mostani jelzéssel ez a járat már teljesen más vonalon közlekedik. Asztaltársaságunk már azokban a „hősi” időkben javasolta, hogy ezt a feleslegesen árválkodó fedett várót helyezze át a város olyan megállóhoz, ahol tényleges buszközlekedés van. Akkor, az azóta már országgyűlési képviselőnek választott illetékes azt a választ adta, hogy nem lehet, mert a reklámszerződés kötelezi a város vezetését. Még mindig? 
Amennyiben igen, akkor ezen nem lehetett volna változtatni? Milyen reklámhordozó egy használaton kívüli buszváró. Persze, még esőbeállónak megfelel. De nem luxus ez? Akkor, amikor folyton azt hallhatjuk, hogy milyen szoros a város költségvetése! A Hungária úton a Petőfi utca sarkánál lévő buszváró még a régi, fémüléses változat. Kérdezzük; nem lett volna célszerűbb oda telepíteni az újat?

Alapítók: „Kajakóma”

 

Ez, az általunk derűvel fogadott szóösszetétel november 6-án a közgyűlés első perceiben hangzott el az egyik képviselő szájából. Ne firtassuk a szóösszetétel nyelvtani helyességét, de ahogy mi egyszerű emberek mondjuk: nagy duma volt. 
Sajnos, az örömünk és vidámságunk eddig tartott. A közgyűlés az utóbbi időben hála Istennek megszokott tisztességes, sőt, emberséges hangnemben folyt, de! 
Olyan napirendi pont került terítékre, amely elhúzódására a legrosszabb álmunkban sem gondoltunk volna. Amiért részletesebben foglalkozunk vele, az természetesen a erkölcsi kérdések miatt történik. Az előterjesztés rendkívül egyszerűnek tűnt. Az ellenzék, a Pécs jelenlegi legeredményesebb csapatának támogatására egy csinos összeget kért. Annyit, amennyi az éves költségvetésben a sportra volt előirányozva.

Maráczy Tibor: Hulló levelek

 

Nem, nem történt csoda. Csak a természet rendje szerint október utolsó hetében elkezdtek hullani a levelek. Erőteljesebben. Mint minden évben több száz, vagy több ezer év óta. De ne menjünk ennyire vissza az időben. Aztán jött egy szélvihar, és így már lombtakaró borította a pécsi utcákat. Bár borította volna. Borítja! Mert akiknek össze kellene szedni, nem szedik. Mindenszentek és Halottak napja utáni hétfőn újabb szélvihar jött. Esővel. Ami levél még a fákon maradt az engedve az erő és a gravitáció törvényének, szintén talajt fogott. Még vastagabb, immár ázott és csúszós lombtakaróval borítva a pécsi utcákat. Ekkor láttam, hogy a Biokom egy munkatársa, esőben, szélviharban, lombfúvóval járta a környékünket. Minek? Ki volt az a megzakkant agyú vezető, aki egy embert lombfúvóval, esőben, szélviharban kiküldött az utcára? 

Maráczy Tibor: Héják és galambok

 

Természetesen nem a madarakkal kapcsolatos szerény ismereteimet kívánom megosztani az olvasókkal. Amennyiben nem tévedek, ez a politikában használt kifejezés azt hivatott jelölni, hogy vannak a politikusok között olyanok, akik inkább az erőt részesítik előnybe a politikai kapcsolatokban, és vannak, akik a nyugodtabb, békésebb hangnemet ütik meg ellenfeleikkel szemben. Úgy gondolom, aki például napilapot vagy más, közélettel kapcsolatos újságot szerkeszt, és üzleti haszonra is szert kíván tenni, az megjelentet olyan írásokat, amelyek a héja típusú emberek kedvében járnak, és közzétesz olyant is, amely inkább a galamb lelkületű embereknek szól. A mi kis hivatalos kiadványunk nem üzleti vállalkozás, ezért nem kívánjuk kielégíteni egyik oldal igényeit sem. Mert igyekszünk ügyek mentén úgy fogalmazni, hogy lehetőleg a legtökéletesebben az igazságot fejezze ki. Itt persze mondhatják Önök, hogy az általunk leírt igazság a mi igazságunk. Reméljük, hogy NEM! Megalapozott ez a reményünk, mert olyan zsinórmértéket tartunk a szemünk előtt, amely a transzcendens zsinórmértéke. Sokszor leírtuk, mi nem hordjuk a bölcsesség kövét a zsebünkben. Tévedhetünk, és már tévedtünk is. De, igyekeztünk minél előbb helyrehozni a hibánkat, és egyetlen megjegyzésünket sem az tudatos elfogultság, netalán a gyűlölet vezérelte. Mindig tiszteletben tartottuk, és erre személyemben én kényesen ügyelek, az emberi méltóságot, az adott ember Istentől kapott méltóságát. Ebből egy jottányit sem engedünk, egy jottányit sem engedek, nem véletlen, hogy egy személyben én vagyok a felelős kiadó! Csak olyan írás kerülhet ki a nyilvánosság elé, amelyet én elolvastam és a megjelentetésére rábólintottam. Ebben a tekintetben cenzor vagyok, de csak ebben az értelemben!