2024. szeptember 27., péntek

Alapítók: A repülőtér gazdasági nehézségei

 

Asztaltársaságunk már több mint egy évtizede is foglalkozott a Pécs határában lévő repülőtérrel, annak hasznosításával. Már akkor megállapítottuk, szakember véleményét kikérve, hogy a jelenlegi leszállópálya hossza rövid, nagyobb gépeket nem tud fogadni a repülőtér. Véleményének figyelembe vételével javasoltuk, hogy épüljön meg egy újabb, legalább 3 kilométer hosszú betonsáv, amely lehetővé tenné nagyobb gépek fogadását is. A személy utasforgalom növekedése mellett megemlítettük a tehergépek fogadásának lehetőségét, továbbá, a sors ne adja, szükség esetén katonai gépek érkezését. Mindehhez hozzákapcsoltuk a térségünk gazdasági fejlesztésén túl a meglévő és jelentős turisztikai lehetőségeket is. Növelni lehetne gyógy-és gasztronómiai turizmust, kibővítve a történelmi helyek bemutatásával. Kiemelt lehetőséget nyújt Siklós és Szigetvár, hiszen a két városban vár és fürdő is található. Fakultatív kirándulás keretében, száz százalékos tulajdonú önkormányzati cég által bonyolítva, nem csak a repülőtér forgalma, de a Pécsett vagy környékén eltöltött vendégéjszakák száma is jelentősen növelhető lenne. Nem meglepő módon, a többszöri alkalommal előterjesztett javaslatainkra semmilyen visszajelzést nem kaptunk.

2024. szeptember 18., szerda

Maráczy Tibor: Ceglédi tapasztalatok

Szeptember első hetének a végén, Cegléden jártunk. Cegléd a negyedik legnépesebb település Pest vármegyében. A fővárostól 74 kilométerre fekszik délkeletre. Népessége a 2023-as népszámlálás szerint 36 344 fő volt. Az itt élők elvándorlása, fogyása nem jelentős, tíz év alatt nem egészen kettőezer fővel csökkent. Az interneten bárki könnyedén utána nézhet a város fejlődésének, de elsősorban a képgalériára hívom fel a figyelmet. Kiemelten a vizes létesítményekre. Látható egy akvapark, és egy sportuszoda is. Miután nekünk, pécsieknek és természetesen Asztaltársaságunknak szívügye egy, a képeken látható létesítmény létrehozása, építése, ezért elsősorban a látottak közül a „vizes” élményeinket emeljük ki. Sajnos, az akvaparkot, az idő rövidsége miatt nem tudtuk meglátogatni, de a sportuszodára jó rálátásunk volt. Ugyanis, a CVSE Clubház és Hotelben laktunk. (Figyelem PMSC illetékesek!) A tizenkilenc szoba az emeleten helyezkedik el, és a nagy közös erkélyről jó rálátás van az uszodára. A folyósok falán az egyesület büszkeségeinek fényképei láthatóak. Többek között Londonban
olimpiai bajnokságot nyert birkózó, de más sportágak Európa bajnoki és világbajnoki érmeseinek fényképei láthatóak, akikre büszkék lehetnek a Ceglédiek. Aki eredeti méretére felnagyítja a közölt képet, láthatja, hogy éppen vízilabda meccs zajlik a medencében. Villanyfényes találkozó!