Pilátus és Jézus, barokk márványszobor. Forrás: Getty Images/Paolo Gaetano Rocco/Paologaetano
az könnyen eleshet. Így járt egyik magyarországi pártvezérünk is, és akkorát esett, hogy még Brüsszelben is hallották. Ara adta a fejét, hogy Nagypénteken Jézusról és Pilátusról kezdett elmélkedni, érdekes megvilágításban. Azután bejött nála a képbe Barabás is, s természetesen Pilátus hatalmáról is szó esett a bejegyzésében. Az ő szájából feltétlenül meglepő egy ilyen eszmefuttatás, de tőle már láttunk ennél meredekebbet is. Írásom lényegét természetesen nem az említett eszmefuttatás adja, de Pilátus említése mindenképpen figyelmet érdekel. Mert itt szaladt jégre pártvezérünk, s ha csak egy csöppnyi evangéliumi ismerete lett volna, biztosan mellőzi a vele kapcsolatos megjegyzést. Miről van szó?
János apostol és evangélista részletesen leírja Jézus kihallgatását. Amikor Pilátus látja, hogy a zsidó főpapok mindenképpen ki akarják erőszakolni, hogy halálra ítélje Jézust, még egyszer kihallgatja. És mondandóm lényege innen kezdve indul.
